1009320.htm

 Cimszó: Bartay András - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1795

 

 Szócikk: Bartay András - zeneszerző és zenei író, sz. 1798-ban, Széplakon, (Abaujm.), megh. 1856. okt. 4-én, Mainzban. 1843-tól 1845-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt és mint ilyen elévülhetetlenek az érdemei. Vezetése alatt fejlődött ki a népszínmű kultusza és ezzel egyszersmind Szigligeti írói tehetsége is mind erősebben izmosodott. Az 1848-iki események után elhagyta hazáját s több éven át Párizsban tartózkodott, azután Hamburgba költözött, hol zeneszerzéssel foglalkozott. Itt írta A magyarok Nápolyban c. operáját. Egyéb műve: Mise V. Ferdinánd koronázására, 1830; Eredeti népdalok zenekísérettel, 1834.; Aurélia, német dalmű, 1836.; Csel, vígopera, előadták 1837-ben, a Nemzeti Színházban. Fia: Ede, kir. tan., zeneművész, sz. 1825. okt. 5-én, Pesten, megh. 1901. aug. 31-én, u. o.

A szócikkben a vezetéknév rövidítésével fordul elő: Bartay Ede

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0156.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1009320 Bartay András zeneszerző és zenei író, sz. yszuletesevey 1798§22§-ban, ytelepulesy Széplak§2§on, (ytelepulesy Abaujm.§2§), megh. yhalalevy 1856§24§. okt. 4-én, ytelepulesy Mainz§2§ban. yevszamy 1843§20§-tól yevszamy 1845§20§-ig a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ igazgatója volt és mint ilyen elévülhetetlenek az érdemei. Vezetése alatt fejlődött ki a népszínmű kultusza és ezzel egyszersmind yszemelynevy Szigligeti§6§ írói tehetsége is mind erősebben izmosodott. Az yevszamy 1848§20§-iki események után elhagyta hazáját s több éven át ytelepulesy Párizs§2§ban tartózkodott, azután ytelepulesy Hamburg§2§ba költözött, hol zeneszerzéssel foglalkozott. Itt írta ycimy A magyarok Nápolyban§10§ c. operáját. Egyéb műve: ycimy Mise V. Ferdinánd koronázására§10§, yevszamy 1830§20§; ycimy Eredeti népdalok zenekísérettel§10§, yevszamy 1834§20§.; ycimy Aurélia§10§, német dalmű, yevszamy 1836§20§.; ycimy Csel§10§, vígopera, előadták yevszamy 1837§20§-ben, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban. Fia: yszemelynevy Ede§6§, kir. tan., zeneművész, sz. yszuletesevey 1825§22§. okt. 5-én, Pesten, megh. yhalalevy 1901§24§. aug. 31-én, u. o.

CSAKKOD 1009320 yszemelynevy Bartay András§6§ yszuletesevtizedy 179§32§ ytelepulesy Széplak§2§ ytelepulesy Abaujm.§2§ yhalalevtizedy 185§34§ ytelepulesy Mainz§2§ yevtizedy 184§30§ yevtizedy 184§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Szigligeti§6§ yevtizedy 184§30§ ytelepulesy Párizs§2§ ytelepulesy Hamburg§2§ ycimy A magyarok Nápolyban§10§ ycimy Mise V. Ferdinánd koronázására§10§ yevtizedy 183§30§ ycimy Eredeti népdalok zenekísérettel§10§ yevtizedy 183§30§ ycimy Aurélia§10§ yevtizedy 183§30§ ycimy Csel§10§ yevtizedy 183§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Ede§6§ yszuletesevtizedy 182§32§ yhalalevtizedy 190§34§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1009320.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com