1012440.htm

 Cimszó: Berczik Árpád - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1845

 

 Szócikk: Berczik Árpád - (jászói) író, miniszteri tanácsos, a Kisfaludy Társaság rendes, a Petőfi Társaság tiszteletbeli, a Magy. Tud. Akadémia rendes tagja, sz. 1842. jul. 8-án, Temesvárott, megli. 1919. júl. 1-én, Budapesten. Atyja B. Pál, levéltárnok volt. Iskoláit Temesvárt kezdte, majd Pesten folytatta és az egyetemen fejezte be. 1887-ben miniszteri tanácsossá nevezték ki, a miniszterelnökségre, hol a sajtóosztály vezetője volt. A maga korának egyik legkedveltebb vigjátékírója volt. Egyszerű polgári humor, kedélyesség jellemezték! vígjátékait, melyek többé-kevésbé mulatságos helyzetekre felépítve a kispolgári és hivatalnoki élet félszegségeit mutatják meg. Legnagyobb sikerét »Himfy dalai« c. (L. o.) 3 felvonásos vígjátékával érte el, mely néha még ma is szerepel a színpadon. 50 éves írói jubileumát 1912. február hó 19-én ülte meg. 1913. máj. 19-én az Országos Színészegyesület dísztagjává választotta. Színművei: »Nincs mama«, vj. 1 felv. 1862. febr. 19. Nemzeti Színház. »Amelie No. 14«, vj. 1 felv. 1862. márc. 27. Budai Népszínház. »Jön a francia«. Ugyanott. »Ádám Éva«, vj. 1 felv. 1862. »Az apostol«, népsz. (Toldi Istvánnal)). »A rendszeres férjek«, vj. 3 felv., írta: Belot Adolf, ford.: Toldi Istvánnal, 1864. Nemzeti Színház. »A közügyek«, vj. 3 felv. 1866. nov. 16. Győr. »Fertálymágnások«, vj. 3 felv. 1868. Budai Népszínház. »Bach-huszárok«, vj. 3 felv. 1868. u. o. »A népszerűség«, vj. 3 felv. 1868. u. o. »A kétkedő«, vj. 2 felv. 1870. márc. 25. Nemzeti Színház. »A közügyek«, vj. 3 felv. 1871. (Németül is megjelent). »Egy szellemdús hölgy«, 1873. »A székely földön«, (Aesop álnéven) 1874. Nemzeti Színház. 100 aranyat nyert. Zenéje: Bartalus Istvántól és Nikolics Sándortól. »Házasítok«, 1875. »A harctérről«, 1876. »Jótékony célra«, 1877. »A kék szoba«, 1878. »Az igmándi kis pap«, népsz. 3 felv. 1881. Népszínház. »Nézd meg az anyját«. 1883. »A vén kupec«, népsz. 3 felv. 1884. febr. 23. »A bálkirálynő«, vj. 1 felv. 1885. »A szürke kabát«, vj. 1885. »A protekció«,. vj. 3 felv. 1885. »A veteránok«, vj. 1885. »A parasztkisasszony«, népsz. 1886. nov. 26-án, Népszínház. »Gyerekbál«, vj. 1887. »A svihákok«, vj. 3 fely. 1889. jan. 11, Népszínház. »Postás Klári«, népsz. 3 felv. 1891. jan. Népszínház. »A peterdi csata«, népsz. 3 felv. 1891. febr. Nemzeti Színház. »Egy ábránd«, vj. 1 felv. 1892. »Mai divat«, Garai-dijjal (1500 forinttal) jutalmazva, vj. 3 felv. 1893. »A papa«, a Magy. Tud. Akadémia által 1000 forinttal jutalmazva, 1894. jan. 12-én a Nemzeti Színházban. »Kurucok Párizsban«, vj. 3 felv. 1902. okt. 24-én, a Nemzeti Színházban. »A miniszter-válság«, vj. 3 felv. 1905. jan. 6-én. »Az udvari tanács«, 1905. okt. 29. Vígszínház. »Tulipános lányok«, vj. 3 felv. 1906. »Lavotta szerelme«, opera. Zenéje: Rubay Jenőtől. 1906. nov. 17-én, a M. Kir. Operaház. »A pozsonyi diéta«, vj. 3 felv. 1907. nov. 9. »A betyárkirálynő«, operett 3 felv. 1909. nov. 5. Városligeti Színkör. »A művész felesége«, vj. 3 felv. 1910. szept. 17. Vígszínház »Férjem házasodik«, vj. 3 felv. 1914. november 14. U. o. Egyéb műve: »A muszka emisszárius«, »Az üldözött cserepár«, »Az emancipáció«, »Az emancipáció után«, »Aesop«, »A szent korona«, »A. képviselő«. Lefordította: Moli!é!re »A képzelt beteg«, c. vígjátékát. »Jégvirág«, c. 1 felv. daljátékához Bahnert József írt zenét. Bemutatta a M. Kir. Operaház, 1922. máj. 12.

A szócikkben a vezetéknév rövidítésével fordul elő: Berczik Pál

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0205.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1012440 Berczik Árpád (ytelepulesy jászó§2§i) író, miniszteri tanácsos, a yintezmenyy Kisfaludy Társaság§8§ rendes, a yintezmenyy Petőfi Társaság§8§ tiszteletbeli, a yintezmenyy Magy. Tud. Akadémia§8§ rendes tagja, sz. yszuletesevey 1842§22§. jul. 8-án, ytelepulesy Temesvár§2§ott, megli. yevszamy 1919§20§. júl. 1-én, ytelepulesy Budapest§2§en. Atyja yszemelynevy B. Pál§6§, levéltárnok volt. Iskoláit ytelepulesy Temesvár§2§t kezdte, majd Pesten folytatta és az egyetemen fejezte be. yevszamy 1887§20§-ben miniszteri tanácsossá nevezték ki, a miniszterelnökségre, hol a sajtóosztály vezetője volt. A maga korának egyik legkedveltebb vigjátékírója volt. Egyszerű polgári humor, kedélyesség jellemezték! vígjátékait, melyek többé-kevésbé mulatságos helyzetekre felépítve a kispolgári és hivatalnoki élet félszegségeit mutatják meg. Legnagyobb sikerét »ycimy Himfy dalai§10§« c. (L. o.) 3 felvonásos vígjátékával érte el, mely néha még ma is szerepel a színpadon. 50 éves írói jubileumát yevszamy 1912§20§. február hó 19-én ülte meg. yevszamy 1913§20§. máj. 19-én az yintezmenyy Országos Színészegyesület§8§ dísztagjává választotta. Színművei: »ycimy Nincs mama§10§«, vj. 1 felv. yevszamy 1862§20§. febr. 19. yintezmenyy Nemzeti Színház§8§. »ycimy Amelie No. 14§10§«, vj. 1 felv. yevszamy 1862§20§. márc. 27. yintezmenyy Budai Népszínház§8§. »ycimy Jön a francia§10§«. Ugyanott. »ycimy Ádám Éva§10§«, vj. 1 felv. yevszamy 1862§20§. »ycimy Az apostol§10§«, népsz. (yszemelynevy Toldi István§6§nal)). »ycimy A rendszeres férjek§10§«, vj. 3 felv., írta: yszemelynevy Belot Adolf§6§, ford.:yszemelynevy Toldi István§6§nal, yevszamy 1864§20§. yintezmenyy Nemzeti Színház§8§. »ycimy A közügyek§10§«, vj. 3 felv. yevszamy 1866§20§. nov. 16. ytelepulesy Győr§2§. »ycimy Fertálymágnások§10§«, vj. 3 felv. yevszamy 1868§20§. yintezmenyy Budai Népszínház§8§. »ycimy Bach-huszárok§10§«, vj. 3 felv. yevszamy 1868§20§. u. o. »ycimy A népszerűség§10§«, vj. 3 felv. yevszamy 1868§20§. u. o. »ycimy A kétkedő§10§«, vj. 2 felv. yevszamy 1870§20§. márc. 25. yintezmenyy Nemzeti Színház§8§. »ycimy A közügyek§10§«, vj. 3 felv. yevszamy 1871§20§. (ynyelvy Német§14§ül is megjelent). »ycimy Egy szellemdús hölgy§10§«, yevszamy 1873§20§. »ycimy A székely földön§10§«, (yszemelynevy Aesop§6§ álnéven) yevszamy 1874§20§. yintezmenyy Nemzeti Színház§8§. 100 aranyat nyert. Zenéje: yszemelynevy Bartalus István§6§tól és yszemelynevy Nikolics Sándor§6§tól. »ycimy Házasítok§10§«, yevszamy 1875§20§. »ycimy A harctérről§10§«, yevszamy 1876§20§. »ycimy Jótékony célra§10§«, yevszamy 1877§20§. »ycimy A kék szoba§10§«, yevszamy 1878§20§. »ycimy Az igmándi kis pap§10§«, népsz. 3 felv. yevszamy 1881§20§. yintezmenyy Népszínház§8§. »ycimy Nézd meg az anyját§10§«. yevszamy 1883§20§. »ycimy A vén kupec§10§«, népsz. 3 felv. yevszamy 1884§20§. febr. 23. »ycimy A bálkirálynő§10§«, vj. 1 felv. yevszamy 1885§20§. »ycimy A szürke kabát§10§«, vj. yevszamy 1885§20§. »ycimy A protekció§10§«,. vj. 3 felv. yevszamy 1885§20§. »ycimy A veteránok§10§«, vj. yevszamy 1885§20§. »ycimy A parasztkisasszony§10§«, népsz. yevszamy 1886§20§. nov. 26-án, yintezmenyy Népszínház§8§. »ycimy Gyerekbál§10§«, vj. yevszamy 1887§20§. »ycimy A svihákok§10§«, vj. 3 fely. yevszamy 1889§20§. jan. 11, yintezmenyy Népszínház§8§. »ycimy Postás Klári§10§«, népsz. 3 felv. yevszamy 1891§20§. jan. yintezmenyy Népszínház§8§. »ycimy A peterdi csata§10§«, népsz. 3 felv. yevszamy 1891§20§. febr. yintezmenyy Nemzeti Színház§8§. »ycimy Egy ábránd§10§«, vj. 1 felv. yevszamy 1892§20§. »ycimy Mai divat§10§«, Garai-dijjal (yevszamy 1500§20§ forinttal) jutalmazva, vj. 3 felv. yevszamy 1893§20§. »ycimy A papa§10§«, a yintezmenyy Magy. Tud. Akadémia§8§ által yevszamy 1000§20§ forinttal jutalmazva, yevszamy 1894§20§. jan. 12-én a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban. »ycimy Kurucok Párizsban§10§«, vj. 3 felv. yevszamy 1902§20§. okt. 24-én, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban. »ycimy A miniszter-válság§10§«, vj. 3 felv. yevszamy 1905§20§. jan. 6-én. »ycimy Az udvari tanács§10§«, yevszamy 1905§20§. okt. 29. yintezmenyy Vígszínház§8§. »ycimy Tulipános lányok§10§«, vj. 3 felv. yevszamy 1906§20§. »ycimy Lavotta szerelme§10§«, opera. Zenéje: yszemelynevy Rubay Jenő§6§től. yevszamy 1906§20§. nov. 17-én, a yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§. »ycimy A pozsonyi diéta§10§«, vj. 3 felv. yevszamy 1907§20§. nov. 9. »ycimy A betyárkirálynő§10§«, operett 3 felv. yevszamy 1909§20§. nov. 5. yintezmenyy Városligeti Színkör§8§. »ycimy A művész felesége§10§«, vj. 3 felv. yevszamy 1910§20§. szept. 17. yintezmenyy Vígszínház§8§ »ycimy Férjem házasodik§10§«, vj. 3 felv. yevszamy 1914§20§. november 14. U. o. Egyéb műve: »ycimy A muszka emisszárius§10§«, »ycimy Az üldözött cserepár§10§«, »ycimy Az emancipáció§10§«, »ycimy Az emancipáció után§10§«, »ycimy Aesop§10§«, »ycimy A szent korona§10§«, »ycimy A. képviselő§10§«. Lefordította: yszemelynevy Moli!é!re§6§ »ycimy A képzelt beteg§10§«, c. vígjátékát. »ycimy Jégvirág§10§«, c. 1 felv. daljátékához yszemelynevy Bahnert József§6§ írt zenét. Bemutatta a yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§, yevszamy 1922§20§. máj. 12.

CSAKKOD 1012440 yszemelynevy Berczik Árpád§6§ ytelepulesy jászó§2§ yintezmenyy Kisfaludy Társaság§8§ yintezmenyy Petőfi Társaság§8§ yintezmenyy Magy. Tud. Akadémia§8§ yszuletesevtizedy 184§32§ ytelepulesy Temesvár§2§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Budapest§2§ yszemelynevy B. Pál§6§ ytelepulesy Temesvár§2§ yevtizedy 188§30§ ycimy Himfy dalai§10§ yevtizedy 191§30§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Országos Színészegyesület§8§ ycimy Nincs mama§10§ yevtizedy 186§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Amelie No. 14§10§ yevtizedy 186§30§ yintezmenyy Budai Népszínház§8§ ycimy Jön a francia§10§ ycimy Ádám Éva§10§ yevtizedy 186§30§ ycimy Az apostol§10§ yszemelynevy Toldi István§6§ ycimy A rendszeres férjek§10§ yszemelynevy Belot Adolf§6§ yszemelynevy Toldi István§6§ yevtizedy 186§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy A közügyek§10§ yevtizedy 186§30§ ytelepulesy Győr§2§ ycimy Fertálymágnások§10§ yevtizedy 186§30§ yintezmenyy Budai Népszínház§8§ ycimy Bach-huszárok§10§ yevtizedy 186§30§ ycimy A népszerűség§10§ yevtizedy 186§30§ ycimy A kétkedő§10§ yevtizedy 187§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy A közügyek§10§ yevtizedy 187§30§ ynyelvy Német§14§ ycimy Egy szellemdús hölgy§10§ yevtizedy 187§30§ ycimy A székely földön§10§ yszemelynevy Aesop§6§ yevtizedy 187§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Bartalus István§6§ yszemelynevy Nikolics Sándor§6§ ycimy Házasítok§10§ yevtizedy 187§30§ ycimy A harctérről§10§ yevtizedy 187§30§ ycimy Jótékony célra§10§ yevtizedy 187§30§ ycimy A kék szoba§10§ yevtizedy 187§30§ ycimy Az igmándi kis pap§10§ yevtizedy 188§30§ yintezmenyy Népszínház§8§ ycimy Nézd meg az anyját§10§ yevtizedy 188§30§ ycimy A vén kupec§10§ yevtizedy 188§30§ ycimy A bálkirálynő§10§ yevtizedy 188§30§ ycimy A szürke kabát§10§ yevtizedy 188§30§ ycimy A protekció§10§ yevtizedy 188§30§ ycimy A veteránok§10§ yevtizedy 188§30§ ycimy A parasztkisasszony§10§ yevtizedy 188§30§ yintezmenyy Népszínház§8§ ycimy Gyerekbál§10§ yevtizedy 188§30§ ycimy A svihákok§10§ yevtizedy 188§30§ yintezmenyy Népszínház§8§ ycimy Postás Klári§10§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Népszínház§8§ ycimy A peterdi csata§10§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Egy ábránd§10§ yevtizedy 189§30§ ycimy Mai divat§10§ yevtizedy 150§30§ yevtizedy 189§30§ ycimy A papa§10§ yintezmenyy Magy. Tud. Akadémia§8§ yevtizedy 100§30§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Kurucok Párizsban§10§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy A miniszter-válság§10§ yevtizedy 190§30§ ycimy Az udvari tanács§10§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ ycimy Tulipános lányok§10§ yevtizedy 190§30§ ycimy Lavotta szerelme§10§ yszemelynevy Rubay Jenő§6§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§ ycimy A pozsonyi diéta§10§ yevtizedy 190§30§ ycimy A betyárkirálynő§10§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Városligeti Színkör§8§ ycimy A művész felesége§10§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ ycimy Férjem házasodik§10§ yevtizedy 191§30§ ycimy A muszka emisszárius§10§ ycimy Az üldözött cserepár§10§ ycimy Az emancipáció§10§ ycimy Az emancipáció után§10§ ycimy Aesop§10§ ycimy A szent korona§10§ ycimy A. képviselő§10§ yszemelynevy Moli!é!re§6§ ycimy A képzelt beteg§10§ ycimy Jégvirág§10§ yszemelynevy Bahnert József§6§ yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§ yevtizedy 192§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1012440.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com