1012570.htm

 Cimszó: Beregi Oszkár - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1875

 

 Szócikk: Beregi Oszkár - színész, a Nemzeti Színház volt tagja, sz. 1876. jan. 24-én, Budapesten. Középiskoláit Budapesten végezte. Kereskedelmi érettségije volt, de később letette a ginmáziumi különbözeti vizsgát és hallgatta a filozófiai fakultás nyolc szemeszterét. Színészakadémiát végzett 1895-ben, Krecsányi Ignác színtársulatához szerződött, ahol csak egy évig működött, onnan 1896-ban Kolozsvárra megy. »Utolsó szerelem« c. színmű Apor szerepében volt az első fellépése. 1896. máj. hóban Ditrói Mór, a: Vígszínház akkori igazgatója szerződtette. A Vígszínháznál is csak egy évet játszott, onnan Relle Iván pozsonyi színtársulatához szerződött, ahol szintén csak egy évig működik. De a pozsonyi szerződés nagyon kifejlesztette színészi tehetségét, mert gyakran fölutazhatott Bécsbe s tanulmányozhatta a Burg-Színház nagystílű előadásait. Különösen nagy hatással volt a fiatal művészre a világhírű Kainz József, a Burg-Színháznak hősszerelmes művésze. Az ő hatása alatt kikristályosodott Beregi Oszkárnak gyors beszédtechnikája. 1899. szept. 8-án fellépett a Nemzeti Színházban mint szerződött tag »II. Rákóczi Ferenc fogságá«-ban. A szerepet nagy sikerrel játszotta, közben megvált a Nemzeti Színháztól és 1907-től 1910-ig Reinhardt Miksa berlini színházának kiváló drámai színésze volt. Tóth Imre a Nemzeti Színház igazgatója visszaszerződteti ismét a színházhoz, 1910. máj. 26-án fellépett »Hamlet« címszerepében, óriási sikert aratott. 1909. jún. 10-én megnősült, elvette Adler Arankát, aki színésznőnek készült. (Felesége megh. 1929. januárban.) 1925. aug. havában Amerikában vendégszerepelt és 1928-ban Bécsbe szerződött Reinhardt színházaihoz. Kiváló szerepei: Lear király, Faust, Clavigo, Don Alvaro (Zalameai bíró), Princivalle (Monna Vanna), Bertraud (Napkeleti királykisasszony), Romeo, Othello, Endre (Endre és Johanna), Bassanio (Velencei kalmár), Festő (Rablélek), Konstantin (Bizánc), Walesi herceg (IV. Henrik) stb.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0207.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1012570 Beregi Oszkár színész, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ volt tagja, sz. yszuletesevey 1876§22§. jan. 24-én, ytelepulesy Budapest§2§en. Középiskoláit ytelepulesy Budapest§2§en végezte. Kereskedelmi érettségije volt, de később letette a ginmáziumi különbözeti vizsgát és hallgatta a filozófiai fakultás nyolc szemeszterét. Színészakadémiát végzett yevszamy 1895§20§-ben, yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§ színtársulatához szerződött, ahol csak egy évig működött, onnan yevszamy 1896§20§-ban ytelepulesy Kolozsvár§2§ra megy. »ycimy Utolsó szerelem§10§« c. színmű yszerepy Apor§12§ szerepében volt az első fellépése. yevszamy 1896§20§. máj. hóban yszemelynevy Ditrói Mór§6§, a: yintezmenyy Vígszínház§8§ akkori igazgatója szerződtette. A yintezmenyy Vígszínház§8§nál is csak egy évet játszott, onnan yszemelynevy Relle Iván§6§ yintezmenyy pozsonyi színtársulat§8§ához szerződött, ahol szintén csak egy évig működik. De a ytelepulesy pozsony§2§i szerződés nagyon kifejlesztette színészi tehetségét, mert gyakran fölutazhatott ytelepulesy Bécs§2§be s tanulmányozhatta a yintezmenyy Burg-Színház§8§ nagystílű előadásait. Különösen nagy hatással volt a fiatal művészre a világhírű yszemelynevy Kainz József§6§, a yintezmenyy Burg-Színház§8§nak hősszerelmes művésze. Az ő hatása alatt kikristályosodott yszemelynevy Beregi Oszkár§6§nak gyors beszédtechnikája. yevszamy 1899§20§. szept. 8-án fellépett a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban mint szerződött tag »ycimy II. Rákóczi Ferenc fogságá§10§«-ban. A szerepet nagy sikerrel játszotta, közben megvált a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§tól és yevszamy 1907§20§-től yevszamy 1910§20§-ig yszemelynevy Reinhardt Miksa§6§ yintezmenyy berlini színház§8§ának kiváló drámai színésze volt. yszemelynevy Tóth Imre§6§ a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ igazgatója visszaszerződteti ismét a színházhoz, yevszamy 1910§20§. máj. 26-án fellépett »ycimy Hamlet§10§« címszerepében, óriási sikert aratott. yevszamy 1909§20§. jún. 10-én megnősült, elvette yszemelynevy Adler Aranká§6§t, aki színésznőnek készült. (Felesége megh. yhalalevy 1929§24§. januárban.) yevszamy 1925§20§. aug. havában ytelepulesy Ameriká§2§ban vendégszerepelt és yevszamy 1928§20§-ban ytelepulesy Bécs§2§be szerződött yszemelynevy Reinhardt§6§ színházaihoz. Kiváló szerepei: yszerepy Lear király§12§, yszerepy Faust§12§, yszerepy Clavigo§12§, yszerepy Don Alvaro§12§ (ycimy Zalameai bíró§10§), yszerepy Princivalle§12§ (ycimy Monna Vanna§10§), yszerepy Bertraud§12§ (ycimy Napkeleti királykisasszony§10§), yszerepy Romeo§12§, yszerepy Othello§12§, yszerepy Endre§12§ (ycimy Endre és Johanna§10§), yszerepy Bassanio§12§ (ycimy Velencei kalmár§10§), yszerepy Festő§12§ (ycimy Rablélek§10§), yszerepy Konstantin§12§ (ycimy Bizánc§10§), yszerepy Walesi herceg§12§ (ycimy IV. Henrik§10§) stb.

CSAKKOD 1012570 yszemelynevy Beregi Oszkár§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszuletesevtizedy 187§32§ ytelepulesy Budapest§2§ ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 189§30§ yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§ yevtizedy 189§30§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ ycimy Utolsó szerelem§10§ yszerepy Apor§12§ yevtizedy 189§30§ yszemelynevy Ditrói Mór§6§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yszemelynevy Relle Iván§6§ yintezmenyy pozsonyi színtársulat§8§ ytelepulesy pozsony§2§ ytelepulesy Bécs§2§ yintezmenyy Burg-Színház§8§ yszemelynevy Kainz József§6§ yintezmenyy Burg-Színház§8§ yszemelynevy Beregi Oszkár§6§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy II. Rákóczi Ferenc fogsága§10§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 190§30§ yevtizedy 191§30§ yszemelynevy Reinhardt Miksa§6§ yintezmenyy berlini színház§8§ yszemelynevy Tóth Imre§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 191§30§ ycimy Hamlet§10§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Adler Aranka§6§ yhalalevtizedy 192§34§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy Amerika§2§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy Bécs§2§ yszemelynevy Reinhardt§6§ yszerepy Lear király§12§ yszerepy Faust§12§ yszerepy Clavigo§12§ yszerepy Don Alvaro§12§ ycimy Zalameai bíró§10§ yszerepy Princivalle§12§ ycimy Monna Vanna§10§ yszerepy Bertraud§12§ ycimy Napkeleti királykisasszony§10§ yszerepy Romeo§12§ yszerepy Othello§12§ yszerepy Endre§12§ ycimy Endre és Johanna§10§ yszerepy Bassanio§12§ ycimy Velencei kalmár§10§ yszerepy Festő§12§ ycimy Rablélek§10§ yszerepy Konstantin§12§ ycimy Bizánc§10§ yszerepy Walesi herceg§12§ ycimy IV. Henrik§10§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1012570.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com