1012590.htm

 Cimszó: Beregi Sándor dr. - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1885

 

 Szócikk: Beregi Sándor dr. - a Renaissance Színház volt titkára, sz. 1881. júl. 20-án, Gyöngyösön. A színészakadémia elvégzése után 1903. jan. 1-én lépett színpadra, Szendrey Mihály társulatánál. 1913. máj. 30-án mint vendég fellépett a Nemzeti Színházban a »Mary Ann«-ban. Színészkedése mellett jogi stúdiumokhoz kezdett, s a jogi doktorátust is megszerezte. Aradon rendőrfogalmazó .lett. A román megszálláskor elhagyta Aradot és a Renaissance Színház titkára lett. A színház bukása után 1928. július havában ügyvédi pályára lépett.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0207.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1012590 Beregi Sándor dr. a yintezmenyy Renaissance Színház§8§ volt titkára, sz. yszuletesevey 1881§22§. júl. 20-án, ytelepulesy Gyöngyös§2§ön. A színészakadémia elvégzése után yevszamy 1903§20§. jan. 1-én lépett színpadra, yszemelynevy Szendrey Mihály§6§ társulatánál. yevszamy 1913§20§. máj. 30-án mint vendég fellépett a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban a »ycimy Mary Ann§10§«-ban. Színészkedése mellett jogi stúdiumokhoz kezdett, s a jogi doktorátust is megszerezte. ytelepulesy Arad§2§on rendőrfogalmazó .lett. A román megszálláskor elhagyta ytelepulesy Arad§2§ot és a yintezmenyy Renaissance Színház§8§ titkára lett. A színház bukása után yevszamy 1928§20§. július havában ügyvédi pályára lépett.

CSAKKOD 1012590 yszemelynevy Beregi Sándor dr.§6§ yintezmenyy Renaissance Színház§8§ yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Gyöngyös§2§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Szendrey Mihály§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Mary Ann§10§ ytelepulesy Arad§2§ ytelepulesy Arad§2§ yintezmenyy Renaissance Színház§8§ yevtizedy 192§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1012590.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com