1013270.htm

 Cimszó: Bertényi Berta - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 noinevcimszo

szuletesievtized: 1845

 

 Szócikk: Bertényi Berta - színésznő, sz. 1840. Már 1851—53-ig Kolozsvárott működött, 1857. júl. havában Kassán, Pázmán Mihálynál, azután Nyitrán, Kétszery Józsefnél, 1859-ben újra Kassára megy. Egykorú tudósítás szerint: »Legnagyobb ér-deme természetes, álpátosztól ment s tanulmányozással párosult játéka, mely az itteni közönség kedvencévé tette«, — írja róla a Hölgyfutár. 1860. jún. 15-én fellépett a Nemzeti Színházban a »Tiszaháti libácska« c. vígjátékban és az »Egy nő, akinek elvei vannak« c. darabban. Ekkor így emlékezik meg a Vasárnapi Újság (26. szám): »A vendégszínésznő sok könnyűséggel s természetességgel adta a címszerepet s bennünk azon véleményt erősíté meg, hogy a vidéki színpadoknak méltán kedvenc színésznője. Szép nyomaira akadtunk a művészi törekvésnek.« Megh. 1862. jún. havában, Miskolcon.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0215.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1013270 Bertényi Berta színésznő, sz. yszuletesevey 1840§22§. Már yevszamy 1851§20§—53-ig ytelepulesy Kolozsvár§2§ott működött, yevszamy 1857§20§. júl. havában ytelepulesy Kassá§2§n, yszemelynevy Pázmán Mihály§6§nál, azután ytelepulesy Nyitrá§2§n, yszemelynevy Kétszery József§6§nél, yevszamy 1859§20§-ben újra ytelepulesy Kassá§2§ra megy. Egykorú tudósítás szerint: »Legnagyobb ér-deme természetes, álpátosztól ment s tanulmányozással párosult játéka, mely az itteni közönség kedvencévé tette«, — írja róla a yintezmenyy Hölgyfutár§8§. yevszamy 1860§20§. jún. 15-én fellépett a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban a »ycimy Tiszaháti libácska§10§« c. vígjátékban és az »ycimy Egy nő, akinek elvei vannak§10§« c. darabban. Ekkor így emlékezik meg a yintezmenyy Vasárnapi Újság§8§ (26. szám): »A vendégszínésznő sok könnyűséggel s természetességgel adta a címszerepet s bennünk azon véleményt erősíté meg, hogy a vidéki színpadoknak méltán kedvenc színésznője. Szép nyomaira akadtunk a művészi törekvésnek.« Megh. yevszamy 1862§20§. jún. havában, ytelepulesy Miskolc§2§on.

CSAKKOD 1013270 yszemelynevy Bertényi Berta§6§ yszuletesevtizedy 184§32§ yevtizedy 185§30§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yevtizedy 185§30§ ytelepulesy Kassa§2§ yszemelynevy Pázmán Mihály§6§ ytelepulesy Nyitra§2§ yszemelynevy Kétszery József§6§ yevtizedy 185§30§ ytelepulesy Kassa§2§ yintezmenyy Hölgyfutár§8§ yevtizedy 186§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Tiszaháti libácska§10§ ycimy Egy nő, akinek elvei vannak§10§ yintezmenyy Vasárnapi Újság§8§ yevtizedy 186§30§ ytelepulesy Miskolc§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1013270.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com