1014100.htm
Cimszó: Bihari Ákos - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1875
Szócikk: Bihari Ákos - színész, a Nemzeti
Színház tagja, sz. 1873. dec. 26-án, Nagyváradon, megh. 1924. febr. 15-én,
Budapesten. A színészakadémiát elvégezve, 1892. január hó 6-án lépett a
színipályára, »Mátyás diák, vagy a cinkotai nagy itce« c. népszínműben,
Debrecenben, Leszkay Andrásnál. Innen Kolozsvárra szerződött, majd a
Vígszínházhoz. Budapestről később Szegedre ment, rövid ideig igazgatója volt a
kecskeméti Katona József-színháznak, (1905. júl. 28-án választották meg). 1914.
május havában mint vendég fellépett a Nemzeti Színházban a »Monna Vanna«-ban,
1921-ben meghívták a Nemzeti Színházhoz.— Színművet is írt Sas Ede és Szabados
Béla társaságában, címe: »Bolond Istók«, népies daljáték, előjátékkal 3 felv.
Bemutatta 1922. dec. 22-én, a Városi Színház. Bihari daliás megjelenésű, lobogó
fekete szemű, omló, meleg szavú drámai művész volt, sokkal tehetségesebb, mint
amennyire méltányolták s amennyire vitte. Csak 1921-ben, halála előtt három
évvel jutott be a Nemzeti Színházba. A magyar verses és prózai drámák hősei az
ő zengő, forró beszédjében s pompás alakjában ideális művészt találtak, s
Cyranoját, Bánk bánját, Petur bánját nem felejti el soha, aki látta. Nagy
érdeme és hatalmas tehetsége elragadóan bontakozott ki az ódai, hymnikus
költemények tökéletes előadásában. Ugy Budapesten, mint a vidék főbb városaiban
úgynevezett szavaló-estéket rendezett s a magyar klasszikus költők legszebb
alkotásai hódítottak, pompáztak, tündököltek a mesteri megszólaltatás
művészetében. Kiss József Jehová-ját ép oly lázbaejtő drámaisággal adta elő,
mint Kiss Menyhért »Censztochói legendá«-ját s Mindszenthy Gedeon »Szentek
unokáihoz« c. költeményét. Jászai Mari mellett a szavalás ritka és nagyon
értékes művészetének babérkoszorúja őt illette meg, míg érzékeny szíve
dobogott. Ugy a szerepeit, mint a verseket hibátlanul tudta s az átélés és
szemléltetés lobogását semmi sem zavarta, a közönség műélvezete és illúziója
csorbítatlan. Nagy kár, hogy beérkezése és képessége zenitjén hullt a
megsemmisülésbe. (Dr. Kiss Menyhért.)
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0231.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1014100 Bihari Ákos színész, a
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ tagja, sz. yszuletesevey 1873§22§. dec. 26-án,
ytelepulesy Nagyvárad§2§on, megh. yhalalevy 1924§24§. febr. 15-én, ytelepulesy
Budapest§2§en. A színészakadémiát elvégezve, yevszamy 1892§20§. január hó 6-án
lépett a színipályára, »ycimy Mátyás diák, vagy a cinkotai nagy itce§10§« c.
népszínműben, ytelepulesy Debrecen§2§ben, yszemelynevy Leszkay András§6§nál.
Innen ytelepulesy Kolozsvár§2§ra szerződött, majd a yintezmenyy
Vígszínház§8§hoz. ytelepulesy Budapest§2§ről később ytelepulesy Szeged§2§re
ment, rövid ideig igazgatója volt a yintezmenyy kecskeméti Katona
József-színház§8§nak, (yevszamy 1905§20§. júl. 28-án választották meg).
yevszamy 1914§20§. május havában mint vendég fellépett a yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ban a »ycimy Monna Vanna§10§«-ban, yevszamy 1921§20§-ben meghívták a
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§hoz.— Színművet is írt yszemelynevy Sas Ede§6§ és
yszemelynevy Szabados Béla§6§ társaságában, címe: »ycimy Bolond Istók§10§«,
népies daljáték, előjátékkal 3 felv. Bemutatta yevszamy 1922§20§. dec. 22-én, a
yintezmenyy Városi Színház§8§. yszemelynevy Bihari§6§ daliás megjelenésű,
lobogó fekete szemű, omló, meleg szavú drámai művész volt, sokkal
tehetségesebb, mint amennyire méltányolták s amennyire vitte. Csak yevszamy
1921§20§-ben, halála előtt három évvel jutott be a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ba.
A magyar verses és prózai drámák hősei az ő zengő, forró beszédjében s pompás
alakjában ideális művészt találtak, s yszerepy Cyrano§12§ját, yszerepy Bánk
bán§12§ját, yszerepy Petur bán§12§ját nem felejti el soha, aki látta. Nagy
érdeme és hatalmas tehetsége elragadóan bontakozott ki az ódai, hymnikus
költemények tökéletes előadásában. Ugy ytelepulesy Budapest§2§en, mint a vidék
főbb városaiban úgynevezett szavaló-estéket rendezett s a magyar klasszikus
költők legszebb alkotásai hódítottak, pompáztak, tündököltek a mesteri
megszólaltatás művészetében. yszemelynevy Kiss József§6§ yszerepy
Jehová§12§-ját ép oly lázbaejtő drámaisággal adta elő, mint yszemelynevy Kiss
Menyhért§6§ »ycimy Censztochói legendá§10§«-ját s yszemelynevy Mindszenthy
Gedeon§6§ »ycimy Szentek unokáihoz§10§« c. költeményét. yszemelynevy Jászai
Mari§6§ mellett a szavalás ritka és nagyon értékes művészetének babérkoszorúja
őt illette meg, míg érzékeny szíve dobogott. Ugy a szerepeit, mint a verseket
hibátlanul tudta s az átélés és szemléltetés lobogását semmi sem zavarta, a
közönség műélvezete és illúziója csorbítatlan. Nagy kár, hogy beérkezése és
képessége zenitjén hullt a megsemmisülésbe. (yszemelynevy Dr. Kiss
Menyhért§6§.)
CSAKKOD 1014100 yszemelynevy Bihari Ákos§6§
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszuletesevtizedy 187§32§ ytelepulesy
Nagyvárad§2§ yhalalevtizedy 192§34§ ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 189§30§
ycimy Mátyás diák, vagy a cinkotai nagy itce§10§ ytelepulesy Debrecen§2§
yszemelynevy Leszkay András§6§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yintezmenyy
Vígszínház§8§ ytelepulesy Budapest§2§ ytelepulesy Szeged§2§ yintezmenyy
kecskeméti Katona József-színház§8§ yevtizedy 190§30§ yevtizedy 191§30§
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Monna Vanna§10§ yevtizedy 192§30§
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Sas Ede§6§ yszemelynevy Szabados
Béla§6§ ycimy Bolond Istók§10§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Városi Színház§8§
yszemelynevy Bihari§6§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
yszerepy Cyrano§12§ yszerepy Bánk bán§12§ yszerepy Petur bán§12§ ytelepulesy
Budapest§2§ yszemelynevy Kiss József§6§ yszerepy Jehova§12§ yszemelynevy Kiss
Menyhért§6§ ycimy Censztochói legenda§10§ yszemelynevy Mindszenthy Gedeon§6§
ycimy Szentek unokáihoz§10§ yszemelynevy Jászai Mari§6§ yszemelynevy Dr. Kiss
Menyhért§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1014100.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com