1015150.htm
Cimszó: Bodnár András /Endre/ - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1825
Szócikk: Bodnár András /Endre/ - katholikus
papból lett színész, színészből lett református pap, a, magyar színészvilág
különösen érdekes alakja. Zemplénmegyében, Kisztén született, értelmes
földmívelő családból,1827-ben. Gimnáziumi tanulmányait Kassán végezte be, Temesvárott
pedig theológiai tanulmányait. Mint segédlelkész működött Szőregen, Kisteleken,
Battonyán, Makón, Apátfalván, majd plébános lett Kunágotán. Heves
temperamentuma azonban nem bírta a papi fegyelmet, 1872. otthagyta plébániáját,
a reverendát makkos mellénnyel és árvalányhajas pörgekalappal cserélte fel, -
felcsapott Thália papjának. Daliás alakja és mélyérzésű bariton hangja
csakhamar népszerű népszínműénekessé tették; az egész ország bámulta a
katholikus pap-színészt. Aradon 1872. márc. közepén lépett fel nagy sikerrel, a
»Csikós« címszerepében, azután Békésgyulán, ápr. 28-án pedig Szegeden. Jún.
4-én volt az első pesti fellépte a budai Népszínházban, Miklóssy Gyulánál,
ugyancsak a »Csikós«-ban, jún. 13-án pedig a »Két pisztoly«-ban. Azonban a
kunágotaiak deputációba mentek hozzá, hogy ha áttér a református vallásra és
lelkészük lesz, ők is kálvinisták lesznek. És a színészből újra pap lett.
Bodnár elfogadta a meghívást, letette a lelkészi vizsgákat és elment, most már
református papnak, Kunágotára. És megalapította a kunágotai református
egyházat, templomot építtetett és egyáltalában a legnagyobb hűséggel intézte
mindvégig egyháza gondjait. Még 20 évig lelkészkedett, majd 1893. febr. 8-án
Kunágotán elhalálozott.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban
(1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0251.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai
Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető
Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár
szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes
változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár
Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1015150 Bodnár András /Endre/
katholikus papból lett színész, színészből lett református pap, a, magyar
színészvilág különösen érdekes alakja. ytelepulesy Zemplénmegyé§2§ben,
ytelepulesy Kiszté§2§n született, értelmes földmívelő családból,yevszamy
1827§20§-ben. Gimnáziumi tanulmányait ytelepulesy Kassá§2§n végezte be,
ytelepulesy Temesvár§2§ott pedig theológiai tanulmányait. Mint segédlelkész
működött ytelepulesy Szőreg§2§en, ytelepulesy Kistelek§2§en, ytelepulesy
Battonyá§2§n, ytelepulesy Makó§2§n, ytelepulesy Apátfalvá§2§n, majd plébános
lett ytelepulesy Kunágotá§2§n. Heves temperamentuma azonban nem bírta a papi
fegyelmet, yevszamy 1872§20§. otthagyta plébániáját, a reverendát makkos
mellénnyel és árvalányhajas pörgekalappal cserélte fel, - felcsapott Thália
papjának. Daliás alakja és mélyérzésű bariton hangja csakhamar népszerű
népszínműénekessé tették; az egész ország bámulta a katholikus pap-színészt.
ytelepulesy Arad§2§on yevszamy 1872§20§. márc. közepén lépett fel nagy
sikerrel, a »ycimy Csikós§10§« címszerepében, azután ytelepulesy
Békésgyulá§2§n, ápr. 28-án pedig ytelepulesy Szeged§2§en. Jún. 4-én volt az
első pesti fellépte a yintezmenyy budai Népszínház§8§ban, yszemelynevy Miklóssy
Gyulá§6§nál, ugyancsak a »ycimy Csikós§10§«-ban, jún. 13-án pedig a »ycimy Két
pisztoly§10§«-ban. Azonban a ytelepulesy kunágota§2§iak deputációba mentek
hozzá, hogy ha áttér a református vallásra és lelkészük lesz, ők is kálvinisták
lesznek. És a színészből újra pap lett. yszemelynevy Bodnár§6§ elfogadta a
meghívást, letette a lelkészi vizsgákat és elment, most már református papnak,
ytelepulesy Kunágotá§2§ra. És megalapította a ytelepulesy kunágota§2§i
református egyházat, templomot építtetett és egyáltalában a legnagyobb hűséggel
intézte mindvégig egyháza gondjait. Még 20 évig lelkészkedett, majd yevszamy
1893§20§. febr. 8-án ytelepulesy Kunágotá§2§n elhalálozott.
CSAKKOD 1015150 yszemelynevy Bodnár András
/Endre/§6§ ytelepulesy Zemplénmegye§2§ ytelepulesy Kiszte§2§ yevtizedy 182§30§
ytelepulesy Kassa§2§ ytelepulesy Temesvár§2§ ytelepulesy Szőreg§2§ ytelepulesy
Kistelek§2§ ytelepulesy Battonya§2§ ytelepulesy Makó§2§ ytelepulesy Apátfalva§2§
ytelepulesy Kunágota§2§ yevtizedy 187§30§ ytelepulesy Arad§2§ yevtizedy 187§30§
ycimy Csikós§10§ ytelepulesy Békésgyula§2§ ytelepulesy Szeged§2§ yintezmenyy
budai Népszínház§8§ yszemelynevy Miklóssy Gyula§6§ ycimy Csikós§10§ ycimy Két
pisztoly§10§ ytelepulesy kunágota§2§ yszemelynevy Bodnár§6§ ytelepulesy
Kunágota§2§ ytelepulesy kunágota§2§ yevtizedy 189§30§ ytelepulesy Kunágota§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1015150.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com