1015790.htm
Cimszó: Bogyó Zsigmond - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1875
Szócikk: Bogyó Zsigmond - színész, a
Vígszínház tagja, sz. 1875. ápr. 30-án, Székesfehérvárott, megh. 1918. febr.
13-án, Zydazowban. Iskoláit Budapesten végezte, azután Nagyenyeden Deák Péter
társulatánál kezdte meg működését. Eleinte kis szerepeket játszott, de már néhány
hónap múlva elsőrangú szerepekben aratta sikereit. Deák Péter társulatánál két
évig volt, onnan Miskolcra szerződött, Szalkay Lajos társulatához, ahol vezető
komikusszerepeket kreált és a publikum kedvence lett. Azután Besztercebánya,
Selmecbánya, Losonc, Szabadka, Pozsony színházához szerződik, mindenütt a
közönség ünnepelt komikusa. Ezután ismét visszamegy Nagyenyedre, néhány évig
Erdélyben vándorol, amíg fel nem szerződik a Vígszínházhoz, ahol főleg mint
epizódkomikus aratja sikereit. Főbb szerepei voltak: Rovetta
»Becstelenek«-jében az apa, »Hivatalnok urak«-ban Róth bácsi, »Liliom«
címszerepe, »Harang«-ban a tiszteletes, »Bor«-ban Baracs, »Sári bíró«
címszerepe, »Buridán szamará«-ban a nagybácsi, »János vitéz«-ben a francia
király, »Kedélyes paraszt« címszerepe, »Mongodin úr« címszerepe, »Tatárjárás«
tábornoka stb. A Vígszínházban különösen a »Zsuzsi kisasszony« csizmadia
mesterében volt nagy sikere, 1915-ben bevonult és mint zászlós 1917-ben
hazakerült, ahol a karácsonyt együtt tölti családjával. 1918. jan. 15-én
visszamegy a frontra, de febr. 13-án éjjel Zydazowban meghalt. Neje: Pál Erzsi
színésznő, kivel 1911. aug. havában lépett házasságra.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0257.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1015790 Bogyó Zsigmond
színész, a yintezmenyy Vígszínház§8§ tagja, sz. yszuletesevey 1875§22§. ápr.
30-án, ytelepulesy Székesfehérvár§2§ott, megh. yhalalevy 1918§24§. febr. 13-án,
ytelepulesy Zydazow§2§ban. Iskoláit ytelepulesy Budapest§2§en végezte, azután
ytelepulesy Nagyenyed§2§en yszemelynevy Deák Péter§6§ társulatánál kezdte meg
működését. Eleinte kis szerepeket játszott, de már néhány hónap múlva elsőrangú
szerepekben aratta sikereit. yszemelynevy Deák Péter§6§ társulatánál két évig
volt, onnan ytelepulesy Miskolc§2§ra szerződött, yszemelynevy Szalkay Lajos§6§
társulatához, ahol vezető komikusszerepeket kreált és a publikum kedvence lett.
Azután ytelepulesy Besztercebánya§2§, ytelepulesy Selmecbánya§2§, ytelepulesy
Losonc§2§, ytelepulesy Szabadka§2§, ytelepulesy Pozsony§2§ színházához
szerződik, mindenütt a közönség ünnepelt komikusa. Ezután ismét visszamegy
ytelepulesy Nagyenyed§2§re, néhány évig ytelepulesy Erdély§2§ben vándorol, amíg
fel nem szerződik a yintezmenyy Vígszínház§8§hoz, ahol főleg mint epizódkomikus
aratja sikereit. Főbb szerepei voltak: yszerepy Rovetta§12§ »ycimy
Becstelenek§10§«-jében az apa, »ycimy Hivatalnok urak§10§«-ban yszerepy Róth
bácsi§12§, »ycimy Liliom§10§« címszerepe, »ycimy Harang§10§«-ban a tiszteletes,
»ycimy Bor§10§«-ban yszerepy Baracs§12§, »ycimy Sári bíró§10§« címszerepe,
»ycimy Buridán szamará§10§«-ban a yszerepy nagybácsi§12§, »ycimy János
vitéz§10§«-ben a yszerepy francia király§12§, »ycimy Kedélyes paraszt§10§«
címszerepe, »ycimy Mongodin úr§10§« címszerepe, »ycimy Tatárjárás§10§« yszerepy
tábornok§12§a stb. A yintezmenyy Vígszínház§8§ban különösen a »ycimy Zsuzsi
kisasszony§10§« yszerepy csizmadia§12§ mesterében volt nagy sikere, yevszamy 1915§20§-ben
bevonult és mint zászlós yevszamy 1917§20§-ben hazakerült, ahol a karácsonyt
együtt tölti családjával. yevszamy 1918§20§. jan. 15-én visszamegy a frontra,
de febr. 13-án éjjel ytelepulesy Zydazow§2§ban meghalt. 1015790.1
CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Pál Erzsi§6§ színésznő, kivel yevszamy
1911§20§. aug. havában lépett házasságra.
CSAKKOD 1015790 yszemelynevy Bogyó
Zsigmond§6§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yszuletesevtizedy 187§32§ ytelepulesy
Székesfehérvár§2§ yhalalevtizedy 191§34§ ytelepulesy Zydazow§2§ ytelepulesy
Budapest§2§ ytelepulesy Nagyenyed§2§ yszemelynevy Deák Péter§6§ yszemelynevy
Deák Péter§6§ ytelepulesy Miskolc§2§ yszemelynevy Szalkay Lajos§6§ ytelepulesy
Besztercebánya§2§ ytelepulesy Selmecbánya§2§ ytelepulesy Losonc§2§ ytelepulesy
Szabadka§2§ ytelepulesy Pozsony§2§ ytelepulesy Nagyenyed§2§ ytelepulesy
Erdély§2§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yszerepy Rovetta§12§ ycimy Becstelenek§10§
ycimy Hivatalnok urak§10§ yszerepy Róth bácsi§12§ ycimy Liliom§10§ ycimy
Harang§10§ ycimy Bor§10§ yszerepy Baracs§12§ ycimy Sári bíró§10§ ycimy Buridán
szamara§10§ yszerepy nagybácsi§12§ ycimy János vitéz§10§ yszerepy francia
király§12§ ycimy Kedélyes paraszt§10§ ycimy Mongodin úr§10§ ycimy
Tatárjárás§10§ yszerepy tábornok§12§ yintezmenyy Vígszínház§8§ ycimy Zsuzsi
kisasszony§10§ yszerepy csizmadia§12§ yevtizedy 191§30§ yevtizedy 191§30§
yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Zydazow§2§ yszemelynevy Pál Erzsi§6§ yevtizedy
191§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1015790.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com