1017170.htm
Cimszó: „Botosok” - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szinhazifogalom
Szócikk: „Botosok” - a Nemzeti Színház
művészeiből és a színház barátaiból álló vidám társaság. Annak az emlékét
ápolja, hogy hajdan a színészek pálcával, bottal a kezükben, gyalogosan
indultak az országútján új állomáshelyükre, ez volt az úgynevezett »mozdulás« s
ezt a visszaemlékezést akarja ébrentartani ez a víg kompánia. Az első évben
(1922) Gyenes László volt a főkapitány, Rózsahegyi Kálmán és Pethes Imre az
alkapitány, Szathmáry Lajos a várnagy. Első estéjüket 1922. okt. 3-án
tartották. 1929-ben Odry Árpád a főkapitány, Petheő Attila és vitéz Garamszeghy
Sándor az alkapitányok. A társaság székhelye: Keszey Vince Rákóczi-úti étterme.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0273.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1017170 „Botosok” a
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ művészeiből és a színház barátaiból álló vidám
társaság. Annak az emlékét ápolja, hogy hajdan a színészek pálcával, bottal a
kezükben, gyalogosan indultak az országútján új állomáshelyükre, ez volt az
úgynevezett »mozdulás« s ezt a visszaemlékezést akarja ébrentartani ez a víg
kompánia. Az első évben (yevszamy 1922§20§) yszemelynevy Gyenes László§6§ volt
a főkapitány, yszemelynevy Rózsahegyi Kálmán§6§ és yszemelynevy Pethes Imre§6§
az alkapitány, yszemelynevy Szathmáry Lajos§6§ a várnagy. Első estéjüket
yevszamy 1922§20§. okt. 3-án tartották. yevszamy 1929§20§-ben yszemelynevy Odry
Árpád§6§ a főkapitány, yszemelynevy Petheő Attila§6§ és yszemelynevy vitéz
Garamszeghy Sándor§6§ az alkapitányok. A társaság székhelye: yszemelynevy
Keszey Vince§6§ Rákóczi-úti étterme.
CSAKKOD 1017170 yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yszemelynevy Gyenes László§6§ yszemelynevy
Rózsahegyi Kálmán§6§ yszemelynevy Pethes Imre§6§ yszemelynevy Szathmáry
Lajos§6§ yevtizedy 192§30§ yevtizedy 192§30§ yszemelynevy Odry Árpád§6§
yszemelynevy Petheő Attila§6§ yszemelynevy vitéz Garamszeghy Sándor§6§
yszemelynevy Keszey Vince§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1017170.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com