1018610.htm

 Cimszó: Bulyovszky Gyula - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1825

 

 Szócikk: Bulyovszky Gyula - (gyulafalvai) ügyvéd, író, sz. 1827. ápr. 10-én, Rákoskeresztúron (Pest m.), megh. 1883. ápril. 17-én, Budapesten. Gimnáziumi tanulmányait Pesten és Debrecenben végezte; a jogot a pesti egyetemen hallgatta. 1847-ben ügyvéd lett: 1848-ban a márciusi napok egyik főszereplője volt a pesti ifjúság élén, majd a belügyminisztériumban hivatalt vállalt, a szabadságharc után csak az irodalomnak élt.A nemzeti Ujság és Budapesti Hírlapnak 1848-ban színikritikusa volt. 1871-ben megválasztották a »Színészkebelzet« titkárává, majd az Országos Színészegyesület igazgató-tanácsosa volt. Emlékszobrát Rákoskeresztúron 1883. nov. 8-án leplezték le. Színművei: »Pest éjjel«, színmű, 1844. 50 aranyos drámai pályázaton dicséretet nyert. Irta 17 éves korában. (Ugyanezen évben a Bartay Endre színigazgató által kitűzött jutalomdíjra pályázott, de siker nélkül. A díjat Szigligeti »Szökött katoná«-ja nyerte el.) »Öregeknek bajt okoz a szerelem« c. szművét a pesti színigazgatóság felszólítására két nap alatt készítette el és harmadnapra színre is került. Gutzkow szomorú játékát: »Uriel Acostá«-t Nádaskayval fordította. Először 1850. június 20-án adták a Nemzeti Színházban. »Vőlegény, ki férjhez adja menyasszonyát«, énekes vigj. 3 felv.; »Orleansi szűz«, dráma; »A székely leány«, eredeti regényes vígopera 3 felv. Zen. szerz.: Huber Károly. Pest, 1858. »Fuzió«, eredeti vígj. 3 felv. Pest, 1878. nov. 22. Nemzeti Színház.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0291.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1018610 Bulyovszky Gyula (ytelepulesy gyulafalva§2§i) ügyvéd, író, sz. yszuletesevey 1827§22§. ápr. 10-én, ytelepulesy Rákoskeresztúr§2§on (ytelepulesy Pest m.§2§), megh. yhalalevy 1883§24§. ápril. 17-én, ytelepulesy Budapest§2§en. Gimnáziumi tanulmányait Pesten és ytelepulesy Debrecen§2§ben végezte; a jogot a pesti egyetemen hallgatta. yevszamy 1847§20§-ben ügyvéd lett: yevszamy 1848§20§-ban a márciusi napok egyik főszereplője volt a pesti ifjúság élén, majd a belügyminisztériumban hivatalt vállalt, a szabadságharc után csak az irodalomnak élt.A nemzeti Ujság és ytelepulesy Budapest§2§i Hírlapnak yevszamy 1848§20§-ban színikritikusa volt. yevszamy 1871§20§-ben megválasztották a »yintezmenyy Színészkebelzet§8§« titkárává, majd az yintezmenyy Országos Színészegyesület§8§ igazgató-tanácsosa volt. Emlékszobrát ytelepulesy Rákoskeresztúr§2§on yevszamy 1883§20§. nov. 8-án leplezték le. Színművei: »ycimy Pest éjjel§10§«, színmű, yevszamy 1844§20§. 50 aranyos drámai pályázaton dicséretet nyert. Irta 17 éves korában. (Ugyanezen évben a yszemelynevy Bartay Endre§6§ színigazgató által kitűzött jutalomdíjra pályázott, de siker nélkül. A díjat yszemelynevy Szigligeti§6§ »ycimy Szökött katoná§10§«-ja nyerte el.) »ycimy Öregeknek bajt okoz a szerelem§10§« c. szművét a yintezmenyy pesti színigazgatóság§8§ felszólítására két nap alatt készítette el és harmadnapra színre is került. yszemelynevy Gutzkow§6§ szomorú játékát: »ycimy Uriel Acostá§10§«-t yszemelynevy Nádaskay§6§val fordította. Először yevszamy 1850§20§. június 20-án adták a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban. »ycimy Vőlegény, ki férjhez adja menyasszonyát§10§«, énekes vigj. 3 felv.; »ycimy Orleansi szűz§10§«, dráma; »ycimy A székely leány§10§«, eredeti regényes vígopera 3 felv. Zen. szerz.: yszemelynevy Huber Károly§6§. Pest, yevszamy 1858§20§. »ycimy Fuzió§10§«, eredeti vígj. 3 felv. Pest, yevszamy 1878§20§. nov. 22. yintezmenyy Nemzeti Színház§8§.

CSAKKOD 1018610 yszemelynevy Bulyovszky Gyula§6§ ytelepulesy gyulafalva§2§ yszuletesevtizedy 182§32§ ytelepulesy Rákoskeresztúr§2§ ytelepulesy Pest m.§2§ yhalalevtizedy 188§34§ ytelepulesy Budapest§2§ ytelepulesy Debrecen§2§ yevtizedy 184§30§ yevtizedy 184§30§ ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 184§30§ yevtizedy 187§30§ yintezmenyy Színészkebelzet§8§ yintezmenyy Országos Színészegyesület§8§ ytelepulesy Rákoskeresztúr§2§ yevtizedy 188§30§ ycimy Pest éjjel§10§ yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Bartay Endre§6§ yszemelynevy Szigligeti§6§ ycimy Szökött katona§10§ ycimy Öregeknek bajt okoz a szerelem§10§ yintezmenyy pesti színigazgatóság§8§ yszemelynevy Gutzkow§6§ ycimy Uriel Acosta§10§ yszemelynevy Nádaskay§6§ yevtizedy 185§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Vőlegény, ki férjhez adja menyasszonyát§10§ ycimy Orleansi szűz§10§ ycimy A székely leány§10§ yszemelynevy Huber Károly§6§ yevtizedy 185§30§ ycimy Fuzió§10§ yevtizedy 187§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1018610.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com