1021750.htm

 Cimszó: Cselényi József - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1895

 

 Szócikk: Cselényi József - (erdőtengeri), népszínműénekes, sz. 1899. ápr. 1-én, Fóthon (Pest m.). Atyja: Cs. Zsigmond, kántortanító, anyja Czuczor Erzsébet. 15 éves korában Füredi Miksa daltársulatánál lép a színipályára, 1919-ben a Műszínkör tagja. 1920-ban mint vendég fellép a Budai Színkörben, egy év múlva a Kisfaludy Színházban játszik, ahol a »Sulamith«-beli Absolon szerepéhen elért sikere után a Városi Színház szerződtette (1922). 1926-ban a Nemzeti Színház hívta meg tagjai sorába. Főbb szerepei: Göndör Sándor, Csillag Pál (Piros bugyelláris), Csorba Laci (Sárga csikó), Gyuri (Cigány), Sugár Laci (Vén bakancsos), Gergely (Szökött katona), Andris (Csikós), Jancsi (Nagyapó), János vitéz, Sámson (Süt a nap), Gratiano (Velencei kalmár) stb.

A szócikkben a vezetéknév rövidítésével fordul elő: Cselényi Zsigmond

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0339.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1021750 Cselényi József (ytelepulesy erdőtenger§2§i), népszínműénekes, sz. yszuletesevey 1899§22§. ápr. 1-én, ytelepulesy Fóth§2§on (ytelepulesy Pest m.§2§). Atyja: yszemelynevy Cs. Zsigmond§6§, kántortanító, anyja yszemelynevy Czuczor Erzsébet§6§. 15 éves korában yszemelynevy Füredi Miksa§6§ daltársulatánál lép a színipályára, yevszamy 1919§20§-ben a yintezmenyy Műszínkör§8§ tagja. yevszamy 1920§20§-ban mint vendég fellép a yintezmenyy Budai Színkör§8§ben, egy év múlva a yintezmenyy Kisfaludy Színház§8§ban játszik, ahol a »ycimy Sulamith§10§«-beli yszerepy Absolon§12§ szerepéhen elért sikere után a yintezmenyy Városi Színház§8§ szerződtette (yevszamy 1922§20§). yevszamy 1926§20§-ban a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ hívta meg tagjai sorába. Főbb szerepei: yszerepy Göndör Sándor§12§, yszerepy Csillag Pál§12§ (ycimy Piros bugyelláris§10§), yszerepy Csorba Laci§12§ (ycimy Sárga csikó§10§), yszerepy Gyuri§12§ (ycimy Cigány§10§), yszerepy Sugár Laci§12§ (ycimy Vén bakancsos§10§), yszerepy Gergely§12§ (ycimy Szökött katona§10§), yszerepy Andris§12§ (ycimy Csikós§10§), yszerepy Jancsi§12§ (ycimy Nagyapó§10§), yszerepy János vitéz§12§, yszerepy Sámson§12§ (ycimy Süt a nap§10§), yszerepy Gratiano§12§ (ycimy Velencei kalmár§10§) stb.

CSAKKOD 1021750 yszemelynevy Cselényi József§6§ ytelepulesy erdőtenger§2§ yszuletesevtizedy 189§32§ ytelepulesy Fóth§2§ ytelepulesy Pest m.§2§ yszemelynevy Cs. Zsigmond§6§ yszemelynevy Czuczor Erzsébet§6§ yszemelynevy Füredi Miksa§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Műszínkör§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Budai Színkör§8§ yintezmenyy Kisfaludy Színház§8§ ycimy Sulamith§10§ yszerepy Absolon§12§ yintezmenyy Városi Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszerepy Göndör Sándor§12§ yszerepy Csillag Pál§12§ ycimy Piros bugyelláris§10§ yszerepy Csorba Laci§12§ ycimy Sárga csikó§10§ yszerepy Gyuri§12§ ycimy Cigány§10§ yszerepy Sugár Laci§12§ ycimy Vén bakancsos§10§ yszerepy Gergely§12§ ycimy Szökött katona§10§ yszerepy Andris§12§ ycimy Csikós§10§ yszerepy Jancsi§12§ ycimy Nagyapó§10§ yszerepy János vitéz§12§ yszerepy Sámson§12§ ycimy Süt a nap§10§ yszerepy Gratiano§12§ ycimy Velencei kalmár§10§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1021750.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com