1022650.htm
Cimszó: Csiky László - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1865
Szócikk: Csiky László - drámai hősszínész, sz.
1860-ban, Vácon, ahol atyja százados volt. Iskolai tanulmányait szülővárosában
és Budapesten végezte. 1880. húsvét vasárnapján — szülői akarata ellenére —
felcsapott színésznek Csurgón, ahol akkor Szathmáry Károly volt az igazgató.
Első szerepe a »Falu rossza« Lajos-a volt. Rövid vidéki kóborlás után
beiratkozik a színészakadémiára, ahol azonban csak egy évig volt maradása.
1884-ben Kolozsvárra került, ahol az »Ármány és szerelem« Ferdinándjában oly
nagy sikert ért el, hogy azonnal szerződtették s a kiváló nagy tragikai művész:
E. Kovács Gyula, kedvencévé fogadta a tehetséges ifjút. Három évig működött itt
és 1887-től Debrecen, Kassa, Szeged, Temesvár, Pozsony, Buda, Pécs, Szabadka,
Miskolc lesznek újabb állomáshelyei, mindenütt általános nagyrabecsülés mellett
működött. 1905. febr. 11-én megünnepli 25. éves jubileumát Debrecenben, a
»Wallenstein halálá«-ban. 1911. márc. 9-én Szegeden »Othello«-ban megüli 30
éves művészi pályafutását. Szegeden 1914-ig működött, majd u. e. év júl. 25-én
Gyulán búcsút vett a pályától, »Lear király«-ban. Főbb szerepei: IV. László,
Dózsa György, Kuruc Feja Dávid, Toldi Miklós, Othello, Hamlet, Shylock,
Macbeth, Coriolan, III. Richárd, Brutus, Romeo, Moór Ferenc, Gyuri Bandi
(Betyár kendője), Csorba Márton (Sárga csikó), Svengali, Derblay Fülöp, Ipanoff
stb. — Hosszabb ideig a földmívelésügyi minisztérium vízépítési igazgatóságánál
hivatalnok volt. Mint színészegyesületi tanácsosnak kiváló érdemei vannak a
vidéki színészet kulturális törekvései körül. Nyugalomba vonult 1914.
szeptember hó 1-én.. Neje: Tájkerti Ida, színésznő, sz. 1872. január hó 1-én,
Székesfehérvárott, kivel 1891. szept. 12-án lépett házasságra, Budapesten.
Nyugalomba vonult 1915. jan. 1-én.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0351.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai
Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető
Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár
szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes
változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár
Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1022650 Csiky László drámai
hősszínész, sz. yszuletesevey 1860§22§-ban, ytelepulesy Vác§2§on, ahol atyja
százados volt. Iskolai tanulmányait szülővárosában és ytelepulesy Budapest§2§en
végezte. yevszamy 1880§20§. húsvét vasárnapján — szülői akarata ellenére —
felcsapott színésznek ytelepulesy Csurgó§2§n, ahol akkor yszemelynevy Szathmáry
Károly§6§ volt az igazgató. Első szerepe a »ycimy Falu rossza§10§« yszerepy
Lajos§12§-a volt. Rövid vidéki kóborlás után beiratkozik a színészakadémiára,
ahol azonban csak egy évig volt maradása. yevszamy 1884§20§-ben ytelepulesy
Kolozsvár§2§ra került, ahol az »ycimy Ármány és szerelem§10§« yszerepy
Ferdinánd§12§jában oly nagy sikert ért el, hogy azonnal szerződtették s a
kiváló nagy tragikai művész: yszemelynevy E. Kovács Gyula§6§, kedvencévé
fogadta a tehetséges ifjút. Három évig működött itt és yevszamy 1887§20§-től
ytelepulesy Debrecen§2§, ytelepulesy Kassa§2§, ytelepulesy Szeged§2§,
ytelepulesy Temesvár§2§, ytelepulesy Pozsony§2§, ytelepulesy Buda§2§,
ytelepulesy Pécs§2§, ytelepulesy Szabadka§2§, ytelepulesy Miskolc§2§ lesznek
újabb állomáshelyei, mindenütt általános nagyrabecsülés mellett működött.
yevszamy 1905§20§. febr. 11-én megünnepli 25. éves jubileumát ytelepulesy
Debrecen§2§ben, a »ycimy Wallenstein halálá§10§«-ban. yevszamy 1911§20§. márc.
9-én ytelepulesy Szeged§2§en »ycimy Othello§10§«-ban megüli 30 éves művészi
pályafutását. ytelepulesy Szeged§2§en yevszamy 1914§20§-ig működött, majd u. e.
év júl. 25-én ytelepulesy Gyulá§2§n búcsút vett a pályától, »ycimy Lear
király§10§«-ban. Főbb szerepei: yszerepy IV. László§12§, yszerepy Dózsa
György§12§, yszerepy Kuruc Feja Dávid§12§, yszerepy Toldi Miklós§12§, yszerepy
Othello§12§, yszerepy Hamlet§12§, yszerepy Shylock§12§, yszerepy Macbeth§12§,
yszerepy Coriolan§12§, yszerepy III. Richárd§12§, yszerepy Brutus§12§, yszerepy
Romeo§12§, yszerepy Moór Ferenc§12§, yszerepy Gyuri Bandi§12§ (ycimy Betyár
kendője§10§), yszerepy Csorba Márton§12§ (ycimy Sárga csikó§10§), yszerepy
Svengali§12§, yszerepy Derblay Fülöp§12§, yszerepy Ipanoff§12§ stb. — Hosszabb
ideig a földmívelésügyi minisztérium vízépítési igazgatóságánál hivatalnok
volt. Mint színészegyesületi tanácsosnak kiváló érdemei vannak a vidéki
színészet kulturális törekvései körül. Nyugalomba vonult yevszamy 1914§20§.
szeptember hó 1-én.. 1022650.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Tájkerti
Ida§6§, színésznő, sz. yszuletesevey 1872§22§. január hó 1-én, ytelepulesy
Székesfehérvár§2§ott, kivel yevszamy 1891§20§. szept. 12-án lépett házasságra,
ytelepulesy Budapest§2§en. Nyugalomba vonult yevszamy 1915§20§. jan. 1-én.
CSAKKOD 1022650 yszemelynevy Csiky László§6§
yszuletesevtizedy 186§32§ ytelepulesy Vác§2§ ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy
188§30§ ytelepulesy Csurgó§2§ yszemelynevy Szathmáry Károly§6§ ycimy Falu
rossza§10§ yszerepy Lajos§12§ yevtizedy 188§30§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ ycimy
Ármány és szerelem§10§ yszerepy Ferdinánd§12§ yszemelynevy E. Kovács Gyula§6§
yevtizedy 188§30§ ytelepulesy Debrecen§2§ ytelepulesy Kassa§2§ ytelepulesy
Szeged§2§ ytelepulesy Temesvár§2§ ytelepulesy Pozsony§2§ ytelepulesy Buda§2§
ytelepulesy Pécs§2§ ytelepulesy Szabadka§2§ ytelepulesy Miskolc§2§ yevtizedy
190§30§ ytelepulesy Debrecen§2§ ycimy Wallenstein halála§10§ yevtizedy 191§30§
ytelepulesy Szeged§2§ ycimy Othello§10§ ytelepulesy Szeged§2§ yevtizedy 191§30§
ytelepulesy Gyula§2§ ycimy Lear király§10§ yszerepy IV. László§12§ yszerepy
Dózsa György§12§ yszerepy Kuruc Feja Dávid§12§ yszerepy Toldi Miklós§12§
yszerepy Othello§12§ yszerepy Hamlet§12§ yszerepy Shylock§12§ yszerepy
Macbeth§12§ yszerepy Coriolan§12§ yszerepy III. Richárd§12§ yszerepy Brutus§12§
yszerepy Romeo§12§ yszerepy Moór Ferenc§12§ yszerepy Gyuri Bandi§12§ ycimy
Betyár kendője§10§ yszerepy Csorba Márton§12§ ycimy Sárga csikó§10§ yszerepy
Svengali§12§ yszerepy Derblay Fülöp§12§ yszerepy Ipanoff§12§ yevtizedy 191§30§
yszemelynevy Tájkerti Ida§6§ yszuletesevtizedy 187§32§ ytelepulesy
Székesfehérvár§2§ yevtizedy 189§30§ ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 191§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1022650.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com