1022780.htm

 Cimszó: Csillag Róza - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 noinevcimszo

szuletesievtized: 1825

 

 Szócikk: Csillag Róza - a Nemzeti Színház drámai énekesnője, sz. 1823. okt. 23-án, Albertirsán. Mint gyermekleánykát szerződtették a Nemzeti Színházhoz. Énekhangját Budapesten La Grange fedéste fel, ki beajánlotta Bécsben Holbeinnek. 1844. jan. 17-én lépett színpadra, a Nemzeti Színházban, mint Herzfeldérné Baumgarten Dianora neveltje. 1849-ben, előbb (márc. 16.) a pesti német színháznál, majd Berlinben aratta sikereit, mint »Fides« a »Prófétá«-ban és egyszerre az elsőrangú énekesnők sorába emelkedett s mint altistának páratlan sikerei voltak. Tagja volt a bécsi operának is évi tizenhét ezer frt. fizetéssel. 1850. márc. 26-án fellépett a Nemzeti Színházban. 1854. ápr. havában újra meghívták, ekkor a »Prófétá«-ban való vendégszerepléséről így ír a »Hölgyfutár« tudósítója: Valóban alig tudnánk említeni hangot, mely terjedelemre, mélység és magasságra nézve kedves vendégnőnkével vetélkedhetnék és hogy tudja ő e ritka adományt használni, mennyi érzés, biztosság és művészettel! aztán hogy párosul a gyönyörű énekkel a szerény, hatást nem hajhászó, mind e mellett azonban megható, nemes játék.« — Ezután külföldre megy ismét. Korabeli lapok minden alkalommal magasztaló tudósításokat közölnek a kiváló énekesnőről. 1865. decemberben ismét vendégszerepelt a Nemzeti Színházban, mint Pierotto a »Linda« c. operában. Ezt megelőzőleg (1865. szept. havában) elvesztette a hangját. Wiesbadenben egy jótékonycélú hangversenyen kellett volna fellépnie, de a próbán könnyezve és elérzékenyülve vallotta be, hogy nem képes énekelni. Ezután énektanítással foglalkozott férje, Hermann bűvész oldala mellett. Nagy szegénységben halt meg, 1892. február hó 20-án, Bécsben. (Férje megh. 1887. jún. 8-án, Karlsbadban.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0352.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1022780 Csillag Róza a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ drámai énekesnője, sz. yszuletesevey 1823§22§. okt. 23-án, ytelepulesy Albertirsá§2§n. Mint gyermekleánykát szerződtették a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§hoz. Énekhangját ytelepulesy Budapest§2§en yszemelynevy La Grange§6§ fedéste fel, ki beajánlotta ytelepulesy Bécs§2§ben yszemelynevy Holbein§6§nek. yevszamy 1844§20§. jan. 17-én lépett színpadra, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, mint yszerepy Herzfeldérné§12§ yszemelynevy Baumgarten Dianora§6§ neveltje. yevszamy 1849§20§-ben, előbb (márc. 16.) a yintezmenyy pesti német színház§8§nál, majd ytelepulesy Berlin§2§ben aratta sikereit, mint »yszerepy Fides§12§« a »ycimy Prófétá§10§«-ban és egyszerre az elsőrangú énekesnők sorába emelkedett s mint altistának páratlan sikerei voltak. Tagja volt a yintezmenyy bécsi operá§8§nak is évi tizenhét ezer frt. fizetéssel. yevszamy 1850§20§. márc. 26-án fellépett a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban. yevszamy 1854§20§. ápr. havában újra meghívták, ekkor a »ycimy Prófétá§10§«-ban való vendégszerepléséről így ír a »yintezmenyy Hölgyfutár§8§« tudósítója: Valóban alig tudnánk említeni hangot, mely terjedelemre, mélység és magasságra nézve kedves vendégnőnkével vetélkedhetnék és hogy tudja ő e ritka adományt használni, mennyi érzés, biztosság és művészettel! aztán hogy párosul a gyönyörű énekkel a szerény, hatást nem hajhászó, mind e mellett azonban megható, nemes játék.« — Ezután külföldre megy ismét. Korabeli lapok minden alkalommal magasztaló tudósításokat közölnek a kiváló énekesnőről. yevszamy 1865§20§. decemberben ismét vendégszerepelt a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, mint yszerepy Pierotto§12§ a »ycimy Linda§10§« c. operában. Ezt megelőzőleg (yevszamy 1865§20§. szept. havában) elvesztette a hangját. ytelepulesy Wiesbaden§2§ben egy jótékonycélú hangversenyen kellett volna fellépnie, de a próbán könnyezve és elérzékenyülve vallotta be, hogy nem képes énekelni. Ezután énektanítással foglalkozott férje, yszemelynevy Hermann§6§ bűvész oldala mellett. Nagy szegénységben halt meg, yevszamy 1892§20§. február hó 20-án, ytelepulesy Bécs§2§ben. (Férje megh. yhalalevy 1887§24§. jún. 8-án, ytelepulesy Karlsbad§2§ban.)

CSAKKOD 1022780 yszemelynevy Csillag Róza§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszuletesevtizedy 182§32§ ytelepulesy Albertirsa§2§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ytelepulesy Budapest§2§ yszemelynevy La Grange§6§ ytelepulesy Bécs§2§ yszemelynevy Holbein§6§ yevtizedy 184§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszerepy Herzfeldérne§12§ yszemelynevy Baumgarten Dianora§6§ yevtizedy 184§30§ yintezmenyy pesti német színház§8§ ytelepulesy Berlin§2§ yszerepy Fides§12§ ycimy Próféta§10§ yintezmenyy bécsi opera§8§ yevtizedy 185§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 185§30§ ycimy Próféta§10§ yintezmenyy Hölgyfutár§8§ yevtizedy 186§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszerepy Pierotto§12§ ycimy Linda§10§ yevtizedy 186§30§ ytelepulesy Wiesbaden§2§ yszemelynevy Hermann§6§ yevtizedy 189§30§ ytelepulesy Bécs§2§ yhalalevtizedy 188§34§ ytelepulesy Karlsbad§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1022780.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com