1023550.htm
Cimszó: Czagányiné Simonyi Julianna - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
noinevcimszo
Szócikk: Czagányiné Simonyi Julianna - úttörő
színésznő, 1809-ben a Vida László intendánssága alatti pesti magyar
színtársulatnál működött. Déryné elődje volt. »Szép hangon, de actio nélkül
művészietlenül énekelte apró áriáit«, — mondja róla a régi kritika. »Déryné így
ír róla: »Hangja, ha énekelt, nekem igen tetszett. Szép, tiszta hangja volt, de
egyéb semmi! Mondják, hogy igen hanyag és három hónap is kellett, míg egy
operaszerepet betanult és igen lomha.« Később visszavonult a színészettől és
férjével — ki Déryné állítása szerint segédirnok volt — Jászberényben
megtelepedett.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0363.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1023550 Czagányiné Simonyi
Julianna úttörő színésznő, yevszamy 1809§20§-ben a yszemelynevy Vida László§6§
intendánssága alatti yintezmenyy pesti magyar színtársulat§8§nál működött.
yszemelynevy Déryné§6§ elődje volt. »Szép hangon, de actio nélkül
művészietlenül énekelte apró áriáit«, — mondja róla a régi kritika.
»yszemelynevy Déryné§6§ így ír róla: »Hangja, ha énekelt, nekem igen tetszett.
Szép, tiszta hangja volt, de egyéb semmi! Mondják, hogy igen hanyag és három
hónap is kellett, míg egy operaszerepet betanult és igen lomha.« Később
visszavonult a színészettől és férjével — ki yszemelynevy Déryné§6§ állítása
szerint segédirnok volt — ytelepulesy Jászberény§2§ben megtelepedett.
CSAKKOD 1023550 yszemelynevy Czagányiné
Simonyi Julianna§6§ yevtizedy 180§30§ yszemelynevy Vida László§6§ yintezmenyy
pesti magyar színtársulat§8§ yszemelynevy Déryne§6§ yszemelynevy Déryne§6§
yszemelynevy Déryne§6§ ytelepulesy Jászberény§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1023550.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com