1023650.htm
Cimszó: Czanyuga Emma - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
noinevcimszo
szuletesievtized: 1865
Szócikk: Czanyuga Emma - színésznő, sz.
1867-ben, Pesten. Nyolc éves korában látott színielőadást, a Ferrari-féle
»Párbaj«-t s ez felébresztette benne a vágyat a színpad után. 1881-ben
beiratkozott a színiakádémiára, amelynek végeztével, 1886-ban kezdi a
színipályát, Krecsányi Ignácnál, ahol Bartók Lajos »Kendy Margit«-jában óriási
sikere volt. Mint Ofélia és Gertrudisz is kiváló volt. Ugyanez évben
Nagyváradon is játszott, a »Falu rossza« Boriskájában. 1887-ben ide szerződött
és ugyanez év szept. 12-én a Nemzeti Színházban is vendégszerepelt a »Dóra« c.
dráma címszerepében. Férjhez menetele után lelépett a pályáról. (Férje dr.
Heinrich Dezső.)
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0365.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin
Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes
változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár
Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1023650 Czanyuga Emma
színésznő, sz. yszuletesevey 1867§22§-ben, Pesten. Nyolc éves korában látott
színielőadást, a yszemelynevy Ferrari§6§-féle »ycimy Párbaj§10§«-t s ez
felébresztette benne a vágyat a színpad után. yevszamy 1881§20§-ben
beiratkozott a színiakádémiára, amelynek végeztével, yevszamy 1886§20§-ban
kezdi a színipályát, yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§nál, ahol yszemelynevy
Bartók Lajos§6§ »ycimy Kendy Margit§10§«-jában óriási sikere volt. Mint
yszerepy Ofélia§12§ és yszerepy Gertrudisz§12§ is kiváló volt. Ugyanez évben
ytelepulesy Nagyvárad§2§on is játszott, a »ycimy Falu rossza§10§« yszerepy
Boriskájá§12§ban. yevszamy 1887§20§-ben ide szerződött és ugyanez év szept.
12-én a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban is vendégszerepelt a »ycimy Dóra§10§«
c. dráma címszerepében. Férjhez menetele után lelépett a pályáról. (Férje
yszemelynevy dr. Heinrich Dezső§6§.)
CSAKKOD 1023650 yszemelynevy Czanyuga
Emma§6§ yszuletesevtizedy 186§32§ yszemelynevy Ferrari§6§ ycimy Párbaj§10§
yevtizedy 188§30§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§
yszemelynevy Bartók Lajos§6§ ycimy Kendy Margit§10§ yszerepy Ofélia§12§
yszerepy Gertrudisz§12§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ ycimy Falu rossza§10§ yszerepy
Boriskája§12§ yevtizedy 188§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Dóra§10§
yszemelynevy dr. Heinrich Dezső§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1023650.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com