1025190.htm

 Cimszó: Deák Péter - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1855

 

 Szócikk: Deák Péter - színigazgató, sz. 1857-ben, Kolozsvárott, megh. 1909. márc. 7-én, Budapesten, Tanulmányai befejezése után 1877. okt. 1-én Szathmáry Károlynál színpadra lépett Brassóban. 1897. okt. havában megülte 20 éves jubileumát a »Cornevillei harangok«-ban, Gáspár apó szerepében, Brassóban; 25 éves jubileuma 1902. márc. havában Sopronban, ugyancsak a »Cornevillei harangok«-ban volt. 1903-ban az Orsz. Színészegyesület pénztárosa lett. Ö alapította az u. n. »Petykó fillérek« (Petykó volt a bizalmas neve) intézményét, (L. o.), mellyel a kisnyugdíjasokat, özvegyeket és árvákat segélyezte minden évben; sok szegény színész szeméből törölte le velök a könnyet, Első Neje: Vlád Gizella (dr. Berger Vilmosné), sz. 1869-ben, megh. 1916. júl. 31-én, Désen. 1897-ben a Magyar Színház primadonnája volt. A vidékről szerződtette Relle Iván, a színház első igazgatója; majd amikor Beöthy László lett a Magyar Színház igazgatója, Komáromi Mariskával kellett megosztania szerepkörét, sőt mellette háttérbe is szorult. Aztán egy sereg fiatal tehetség támadt a Rákosi Szidi és Beöthy László keze alatt, akik új hangot hoztak a színpadra és Vlád Gizella jobbnak látta elvonulni. Utolsó fellépte a »Balek«-ben volt 1899. okt. 27-én. Ezután férjhez ment és nem tért vissza a színpadra soha többé. Tehetséges színésznő volt s terjedelmes hangja, szép megjelenése predesztinálták rá, hogy primadonna legyen. Második Neje: Kovacsis Margit, színésznő, sz. 1881-jan. 8-án, Hódmezővásárhelyen, ahol primadonna volt. Már mint gyermekszereplő feltűnt az operettekben. Ezután Szatmárra vitték a zárdába. Ez időben anyja Deák Péternél volt szerződve,Székesfehérvárott. Az igazgató rábeszélésére ő is kapott szerződést és mint naiva aratta első sikereit. 17 éves korában Deák Péterhez ment nőül, aki akkor a zombori színház igazgatója volt. 10 évig primadonna volt, férje halála után, 33 éves korában komikának szerződött Pozsonyba, majd nyugdíjba ment. 25 éves jubileumát Sátoraljaújhelyen ünnepelte meg, ahol okiratot kapott a várostól. Kecskeméten fejezte be 30 éves működését.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0386.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1025190 Deák Péter színigazgató, sz. yszuletesevey 1857§22§-ben, ytelepulesy Kolozsvár§2§ott, megh. yhalalevy 1909§24§. márc. 7-én, ytelepulesy Budapest§2§en, Tanulmányai befejezése után yevszamy 1877§20§. okt. 1-én yszemelynevy Szathmáry Károly§6§nál színpadra lépett ytelepulesy Brassó§2§ban. yevszamy 1897§20§. okt. havában megülte 20 éves jubileumát a »ycimy Cornevillei harangok§10§«-ban, yszerepy Gáspár apó§12§ szerepében, ytelepulesy Brassó§2§ban; 25 éves jubileuma yevszamy 1902§20§. márc. havában ytelepulesy Sopron§2§ban, ugyancsak a »ycimy Cornevillei harangok§10§«-ban volt. yevszamy 1903§20§-ban az yintezmenyy Orsz. Színészegyesület§8§ pénztárosa lett. Ö alapította az u. n. »yintezmenyy Petykó fillérek§8§« (yszemelynevy Petykó§6§ volt a bizalmas neve) intézményét, (L. o.), mellyel a kisnyugdíjasokat, özvegyeket és árvákat segélyezte minden évben; sok szegény színész szeméből törölte le velök a könnyet, Első 1025190.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Vlád Gizella§6§ (yszemelynevy dr. Berger Vilmosné§6§), sz. yszuletesevey 1869§22§-ben, megh. yhalalevy 1916§24§. júl. 31-én, ytelepulesy Dés§2§en. yevszamy 1897§20§-ben a yintezmenyy Magyar Színház§8§ primadonnája volt. A vidékről szerződtette yszemelynevy Relle Iván§6§, a színház első igazgatója; majd amikor yszemelynevy Beöthy László§6§ lett a yintezmenyy Magyar Színház§8§ igazgatója, yszemelynevy Komáromi Mariská§6§val kellett megosztania szerepkörét, sőt mellette háttérbe is szorult. Aztán egy sereg fiatal tehetség támadt a yszemelynevy Rákosi Szidi§6§ és yszemelynevy Beöthy László§6§ keze alatt, akik új hangot hoztak a színpadra és yszemelynevy Vlád Gizella§6§ jobbnak látta elvonulni. Utolsó fellépte a »ycimy Balek§10§«-ben volt yevszamy 1899§20§. okt. 27-én. Ezután férjhez ment és nem tért vissza a színpadra soha többé. Tehetséges színésznő volt s terjedelmes hangja, szép megjelenése predesztinálták rá, hogy primadonna legyen. Második 1025190.2 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Kovacsis Margit§6§, színésznő, sz. yszuletesevey 1881§22§-jan. 8-án, ytelepulesy Hódmezővásárhely§2§en, ahol primadonna volt. Már mint gyermekszereplő feltűnt az operettekben. Ezután ytelepulesy Szatmár§2§ra vitték a zárdába. Ez időben anyja yszemelynevy Deák Péter§6§nél volt szerződve,ytelepulesy Székesfehérvár§2§ott. Az igazgató rábeszélésére ő is kapott szerződést és mint naiva aratta első sikereit. 17 éves korában yszemelynevy Deák Péter§6§hez ment nőül, aki akkor a yintezmenyy zombori színház§8§ igazgatója volt. 10 évig primadonna volt, férje halála után, 33 éves korában komikának szerződött ytelepulesy Pozsony§2§ba, majd nyugdíjba ment. 25 éves jubileumát ytelepulesy Sátoraljaújhely§2§en ünnepelte meg, ahol okiratot kapott a várostól. ytelepulesy Kecskemét§2§en fejezte be 30 éves működését.

CSAKKOD 1025190 yszemelynevy Deák Péter§6§ yszuletesevtizedy 185§32§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yhalalevtizedy 190§34§ ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 187§30§ yszemelynevy Szathmáry Károly§6§ ytelepulesy Brassó§2§ yevtizedy 189§30§ ycimy Cornevillei harangok§10§ yszerepy Gáspár apó§12§ ytelepulesy Brassó§2§ yevtizedy 190§30§ ytelepulesy Sopron§2§ ycimy Cornevillei harangok§10§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Orsz. Színészegyesület§8§ yintezmenyy Petykó fillérek§8§ yszemelynevy Petykó§6§ yszemelynevy Vlád Gizella§6§ yszemelynevy dr. Berger Vilmosne§6§ yszuletesevtizedy 186§32§ yhalalevtizedy 191§34§ ytelepulesy Dés§2§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yszemelynevy Relle Iván§6§ yszemelynevy Beöthy László§6§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yszemelynevy Komáromi Mariska§6§ yszemelynevy Rákosi Szidi§6§ yszemelynevy Beöthy László§6§ yszemelynevy Vlád Gizella§6§ ycimy Balek§10§ yevtizedy 189§30§ yszemelynevy Kovacsis Margit§6§ yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Hódmezővásárhely§2§ ytelepulesy Szatmár§2§ yszemelynevy Deák Péter§6§ ytelepulesy Székesfehérvár§2§ yszemelynevy Deák Péter§6§ yintezmenyy zombori színház§8§ ytelepulesy Pozsony§2§ ytelepulesy Sátoraljaújhely§2§ ytelepulesy Kecskemét§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1025190.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com