1025910.htm
Cimszó: Demidor Imre dr. - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1855
Szócikk: Demidor Imre dr. - ügyvéd, sz.
1855-ben, Szatmáron, előkelő családból, megh. 1917. aug. 29-én, Szabadkán. A
színiakadémia végeztével színész lesz a vidéken. A debreceni színpadon
számottevő sikerei voltak. Aradi Gerőnek hosszú ideig volt a tagja. Debrecenből
1885-ben Szabadkára szerződött, itt jogot tanult és 1890. jún. 14-én ügyvéd
lett, Ö is az első doktor-színészek közül való volt. A szabadkai színészetnek
azonban azontúl is igaz barátja maradt. A helyi színügyi bizottság ülésein
tevékeny részt vett. Neje: Takács Emes, színésznő, (Takács Ádám (L. o.)
leánya), előbb Bercsényi Béláné.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0398.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin
Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes
változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár
Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1025910 Demidor Imre dr.
ügyvéd, sz. yszuletesevey 1855§22§-ben, ytelepulesy Szatmár§2§on, előkelő
családból, megh. yhalalevy 1917§24§. aug. 29-én, ytelepulesy Szabadká§2§n. A
színiakadémia végeztével színész lesz a vidéken. A ytelepulesy debrecen§2§i
színpadon számottevő sikerei voltak. yszemelynevy Aradi Gerő§6§nek hosszú ideig
volt a tagja. ytelepulesy Debrecen§2§ből yevszamy 1885§20§-ben ytelepulesy
Szabadká§2§ra szerződött, itt jogot tanult és yevszamy 1890§20§. jún. 14-én
ügyvéd lett, Ö is az első doktor-színészek közül való volt. A ytelepulesy
szabadka§2§i színészetnek azonban azontúl is igaz barátja maradt. A helyi
színügyi bizottság ülésein tevékeny részt vett. 1025910.1 CSALADTAGKEZDODIK
Neje: yszemelynevy Takács Emes§6§, színésznő, (yszemelynevy Takács Ádám§6§ (L.
o.) leánya), előbb yszemelynevy Bercsényi Béláné§6§.
CSAKKOD 1025910 yszemelynevy Demidor Imre
dr.§6§ yszuletesevtizedy 185§32§ ytelepulesy Szatmár§2§ yhalalevtizedy 191§34§
ytelepulesy Szabadka§2§ ytelepulesy debrecen§2§ yszemelynevy Aradi Gerő§6§
ytelepulesy Debrecen§2§ yevtizedy 188§30§ ytelepulesy Szabadka§2§ yevtizedy
189§30§ ytelepulesy szabadka§2§ yszemelynevy Takács Emes§6§ yszemelynevy Takács
Ádám§6§ yszemelynevy Bercsényi Béláne§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1025910.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com