1025940.htm

 Cimszó: Demjén Mari - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 noinevcimszo

szuletesievtized: 1855

 

 Szócikk: Demjén Mari - a Nemzeti Színház tagja, sz. 1857. április 3-án, megh. 1928. október hó 28-án, Budapesten. Színpadra lépett nevelő atyja (D. Mihály, l.o.) társulatánál, 1866-ban, Székesfehérvárott. Működött Magyarország minden nagyobb városában. Közben férjhez ment és visszavonult a színészettől, de férje elhalálozása után újból színpadra lépett. 1897. jan. 1-én gróf Festetich intendáns a Nemzeti Színházhoz szerződtette. 1906. ápr. havában elnyerte a Farkas—Ratkó-díjat. 1922. márc. 22-én megünnepli a Nemzeti Színháznál ottani működése 25 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból 1924, jún. 21-én aranygyűrűvel tüntették ki. 1926. jún. 14-én utoljára lépett fel a Nemzeti Színházban, az »Árva László király«-ban. Ezután nyugalomba vonult. Fáy Szeréna és Géczy István búcsúztatta. Maradandó sikereket aratott jóízű, természetes, magyaros beszédével, parasztasszony szerepekben, de mély hatást ért el tragikus anyaszerepekben is. Főbb szerepei: Pitvarosiné (Nők az alkotmányban), Brazovicsné (Aranyember), Szúnyogné (Bor), Ida néni (Uj rokon), Korpádiné (Szökött katona), Gonoszné (Falu rossza), Sámsonné (Süt a nap), Dajka (Árva László király) stb. Második Férje: Kertész Lajos, a Nemzeti Színház súgója, megh. 1927r nov. 19-én, Budapesten. A Kerepesi-temetőben közös sírban nyugszanak.

A szócikkben a vezetéknév rövidítésével fordul elő: Demjén Mihály

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0398.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1025940 Demjén Mari a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ tagja, sz. yszuletesevey 1857§22§. április 3-án, megh. yhalalevy 1928§24§. október hó 28-án, ytelepulesy Budapest§2§en. Színpadra lépett nevelő atyja (yszemelynevy D. Mihály§6§, l.o.) társulatánál, yevszamy 1866§20§-ban, ytelepulesy Székesfehérvár§2§ott. Működött Magyarország minden nagyobb városában. Közben férjhez ment és visszavonult a színészettől, de férje elhalálozása után újból színpadra lépett. yevszamy 1897§20§. jan. 1-én yszemelynevy gróf Festetich§6§ intendáns a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§hoz szerződtette. yevszamy 1906§20§. ápr. havában elnyerte a yintezmenyy Farkas—Ratkó-díj§8§at. yevszamy 1922§20§. márc. 22-én megünnepli a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§nál ottani működése 25 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból yevszamy 1924§20§, jún. 21-én aranygyűrűvel tüntették ki. yevszamy 1926§20§. jún. 14-én utoljára lépett fel a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, az »ycimy Árva László király§10§«-ban. Ezután nyugalomba vonult. yszemelynevy Fáy Szeréna§6§ és yszemelynevy Géczy István§6§ búcsúztatta. Maradandó sikereket aratott jóízű, természetes, magyaros beszédével, parasztasszony szerepekben, de mély hatást ért el tragikus anyaszerepekben is. Főbb szerepei: yszerepy Pitvarosiné§12§ (ycimy Nők az alkotmányban§10§), yszerepy Brazovicsné§12§ (ycimy Aranyember§10§), yszerepy Szúnyogné§12§ (ycimy Bor§10§), yszerepy Ida néni§12§ (ycimy Uj rokon§10§), yszerepy Korpádiné§12§ (ycimy Szökött katona§10§), yszerepy Gonoszné§12§ (ycimy Falu rossza§10§), yszerepy Sámsonné§12§ (ycimy Süt a nap§10§), yszerepy Dajka§12§ (ycimy Árva László király§10§) stb. Második 1025940.1 CSALADTAGKEZDODIK Férje: yszemelynevy Kertész Lajos§6§, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ súgója, megh. yhalalevy 1927§24§r nov. 19-én, ytelepulesy Budapest§2§en. A Kerepesi-temetőben közös sírban nyugszanak.

CSAKKOD 1025940 yszemelynevy Demjén Mari§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszuletesevtizedy 185§32§ yhalalevtizedy 192§34§ ytelepulesy Budapest§2§ yszemelynevy D. Mihály§6§ yevtizedy 186§30§ ytelepulesy Székesfehérvár§2§ yevtizedy 189§30§ yszemelynevy gróf Festetich§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Farkas—Ratkó-díj§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Árva László király§10§ yszemelynevy Fáy Szeréna§6§ yszemelynevy Géczy István§6§ yszerepy Pitvarosine§12§ ycimy Nők az alkotmányban§10§ yszerepy Brazovicsne§12§ ycimy Aranyember§10§ yszerepy Szúnyogne§12§ ycimy Bor§10§ yszerepy Ida néni§12§ ycimy Uj rokon§10§ yszerepy Korpádine§12§ ycimy Szökött katona§10§ yszerepy Gonoszne§12§ ycimy Falu rossza§10§ yszerepy Sámsonne§12§ ycimy Süt a nap§10§ yszerepy Dajka§12§ ycimy Árva László király§10§ yszemelynevy Kertész Lajos§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yhalalevtizedy 192§34§ ytelepulesy Budapest§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1025940.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com