1027780.htm

 Cimszó: Dobozy Bertalan - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

 

 Szócikk: Dobozy Bertalan - nemes származású színész. Előkelő földbirtokos szülei voltak. Sárospatakon a kollégiumban tanult. 1846. tavaszán Láng Ádám társulatánál Miskolcon működött, azután Pozsonyi Alajoshoz szerződött Erdélybe, onnan Bács Károlyhoz, (hol azon időben Kántomé mint pénztárosnő volt alkalmazva). 1848-ban Kilényi Dávidnál működött Kolozsvárott, ekkor besorozták nemzetőrnek. A Bach-korszakban Pósa Mihály társulatánál találjuk, Tordán, Déván, Fogarason, — majd Egerbe megy, mindenütt bujdosnia kellett. Megh. az 50-es években Egerben. Neje: Szilágyi Julianna. Leánya: Dobozy Lina, színésznő. (Lásd: Sipos Károlyné.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0432.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1027780 Dobozy Bertalan nemes származású színész. Előkelő földbirtokos szülei voltak. ytelepulesy Sárospatak§2§on a kollégiumban tanult. yevszamy 1846§20§. tavaszán yszemelynevy Láng Ádám§6§ társulatánál ytelepulesy Miskolc§2§on működött, azután yszemelynevy Pozsonyi Alajos§6§hoz szerződött ytelepulesy Erdély§2§be, onnan yszemelynevy Bács Károly§6§hoz, (hol azon időben yszemelynevy Kántomé§6§ mint pénztárosnő volt alkalmazva). yevszamy 1848§20§-ban yszemelynevy Kilényi Dávid§6§nál működött ytelepulesy Kolozsvár§2§ott, ekkor besorozták nemzetőrnek. A yszemelynevy Bach§6§-korszakban yszemelynevy Pósa Mihály§6§ társulatánál találjuk, ytelepulesy Tordá§2§n, ytelepulesy Dévá§2§n, ytelepulesy Fogaras§2§on, — majd ytelepulesy Eger§2§be megy, mindenütt bujdosnia kellett. Megh. az 50-es években ytelepulesy Eger§2§ben. 1027780.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Szilágyi Julianna§6§. Leánya: yszemelynevy Dobozy Lina§6§, színésznő. (Lásd: yszemelynevy Sipos Károlyné§6§.)

CSAKKOD 1027780 yszemelynevy Dobozy Bertalan§6§ ytelepulesy Sárospatak§2§ yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Láng Ádám§6§ ytelepulesy Miskolc§2§ yszemelynevy Pozsonyi Alajos§6§ ytelepulesy Erdély§2§ yszemelynevy Bács Károly§6§ yszemelynevy Kántome§6§ yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Kilényi Dávid§6§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yszemelynevy Bach§6§ yszemelynevy Pósa Mihály§6§ ytelepulesy Torda§2§ ytelepulesy Déva§2§ ytelepulesy Fogaras§2§ ytelepulesy Eger§2§ ytelepulesy Eger§2§ yszemelynevy Szilágyi Julianna§6§ yszemelynevy Dobozy Lina§6§ yszemelynevy Sipos Károlyne§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1027780.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com