1027840.htm
Cimszó: Dobsa Lajos - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1825
Szócikk: Dobsa Lajos - (rottoresti), ügyvéd,
földbirtokos, színműíró, a Kisfaludy Társaság tagja, a nagyváradi
Szigligeti-Társaság tiszteletbeli tagja, sz. 1824. okt. 6-án, Makón, megh.
1902. júl. 9-én, Kosgyánban, Biharmegyében. 1839-ig házi nevelésben részesült,
felsőbb iskoláit és a jogot 1842-ben Debrecenben végezte. 1843-ban tb. aljegyző
volt, 1844-ben ügyvéd. Már tizenegy éves korában rendezett tanulótársaival
szinielőadásokat, melyekhez a színműveket ő maga írta. Debrecenben diákkorában
az ottani színházban egy vígjátéki előadást is rendezett, hasonlót rendezett
Pozsonyban, jurátustársaival, sőt mint műkedvelő egy ízben 1844. dec. 14-én
fellépett a Nemzeti Színházban, a »Két pisztoly«-ban, miről így ír a »Pesti
Divatlap«: »Bebizonyítá ő, miként tehetsége, hivatása van a szini pályához. Már
most is tisztábban, szabatosabban mozog s az érzelmeket nagyobb valódisággal
fejezi ki, mint némely úgynevezett gyakorlott színész.« 1845. febr. 1-én
»Legjobb az egyenes út« Krumm Illés szerepében, utána »Garrick Bristolban« c.
darabban Garrick főszerepében is fellépett. Ekkor kötött ismeretséget
Petőfivel, kivel sokáig együtt lakott. Egy nyarat Debrecenben, egy telet
Győrben, mint színész töltött, 1846-ban ismét Pestre jött, hol a »Falura kell
mennie« című vígjátékban, mint Drank P. tapsokat aratott, azonban mivel
szerződtetése nem sikerült, a több ízben tapasztalt mellőztetés sok időre
lehangolta kedélyét. Megvált a színészettől és külföldre utazott, hogy
ismereteit mélyítse. 1848. derekán tért vissza az országba és ez év vége felé
hadszervező kormánybiztossá nevezték ki. 1850. május 22-én kerülvén színre a
Nemzeti Színházban az »Öcsém, házasodjál« c. vígjátéka, ő rá fordította a
rendőrség a figyelmét és elfogatván: az új épületbe elzárták, hol 6 hónapot
töltött. 1875-ben Kosgyánban telepedett meg családjával. Irt érdekes színészeti
cikkeket, következő címekkel: »A nemzeti színház ügyében«. »Egy ifjú színész
naplójából«, továbbá költeményeket a »Játékszini Emlékkönyv«-be, Győr, 1845.
Színművei: »Március 15-e.« vj. 4 felv. (1848. dec. 18.), »Marquis Brumon«,
dráma 5 felv. előjátékkal (1850. okt. 1.), »Világismeret«:, társad, vj.
dalokkal és tánccal, 1850. nov. 30. Zen.: Egressy Bénitől. »Guttenberg«, dr. 3
szakaszban, előjátékkal, 1852. márc. 8-án, új betanulással 1865. szept. 13.
»IV. László«, trag. 5 felv. 1856, márc. 29. »Egy nő, kinek elvei vannak«, vj. 2
felv. 1856. aug. 13. Versbe szedve 1861. máj. 6. »Károly úr bogara«, vj. 2
felv. 1857. nov. 23, »V,. László király«, trag. 5 felv. 1858. márc. 16. »Egy
bukás sikere«, vj. 3 felv. 1858. dec. 2. »Besztercei gróf vagy Hunyady László
halála«;, trag. 5 felv. 1861. jan. 3. »I. István király«, trag. 5 felv. 1861.
dec. 14-én adták a budai Népszínházban és 1890. aug. 20-án a Nemzeti
Színházban. Felújították 1920. febr. 21-én. »Vígjátéktárgy«, vj. 3 felv. 1891,
dec. 11-én került színre a Nemzeti Színházban. (1861-ben 100 arannyal
jutalmazták.) »Bűn bűnt követ el«, dráma 1862. márc. 31. az Akad.
Karátsonyi-féle 100 arany jutalmát nyerte, más címe: »Divatházasság«, megjelent
Lisznyai Divat-albumában, 1863-ban. »Sátán«, népsz. »Attila és Ildikó«, trag.
»Szerelem«, szmű 4 felv. 1883. »Aba Sámuel«, trag. 5 felv. 1895. »Tanulmány
Attila és Ildikó c. tragédiához« c. műve 1895-ben Budapesten jelent meg. Utolsó
műve: »Ildikó«, dráma, 1901-ben könyvalakban jelent meg.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0432.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1027840 Dobsa Lajos
(ytelepulesy rottorest§2§i), ügyvéd, földbirtokos, színműíró, a yintezmenyy
Kisfaludy Társaság§8§ tagja, a yintezmenyy nagyváradi Szigligeti-Társaság§8§
tiszteletbeli tagja, sz. yszuletesevey 1824§22§. okt. 6-án, ytelepulesy
Makó§2§n, megh. yhalalevy 1902§24§. júl. 9-én, ytelepulesy Kosgyán§2§ban, ytelepulesy
Biharmegyé§2§ben. yevszamy 1839§20§-ig házi nevelésben részesült, felsőbb
iskoláit és a jogot yevszamy 1842§20§-ben ytelepulesy Debrecen§2§ben végezte.
yevszamy 1843§20§-ban tb. aljegyző volt, yevszamy 1844§20§-ben ügyvéd. Már
tizenegy éves korában rendezett tanulótársaival szinielőadásokat, melyekhez a
színműveket ő maga írta. ytelepulesy Debrecen§2§ben diákkorában az ottani
színházban egy vígjátéki előadást is rendezett, hasonlót rendezett ytelepulesy
Pozsony§2§ban, jurátustársaival, sőt mint műkedvelő egy ízben yevszamy
1844§20§. dec. 14-én fellépett a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, a »ycimy
Két pisztoly§10§«-ban, miről így ír a »yintezmenyy Pesti Divatlap§8§«:
»Bebizonyítá ő, miként tehetsége, hivatása van a szini pályához. Már most is
tisztábban, szabatosabban mozog s az érzelmeket nagyobb valódisággal fejezi ki,
mint némely úgynevezett gyakorlott színész.« yevszamy 1845§20§. febr. 1-én
»ycimy Legjobb az egyenes út§10§« yszerepy Krumm Illés§12§ szerepében, utána
»ycimy Garrick Bristolban§10§« c. darabban yszerepy Garrick§12§ főszerepében is
fellépett. Ekkor kötött ismeretséget yszemelynevy Petőfi§6§vel, kivel sokáig
együtt lakott. Egy nyarat ytelepulesy Debrecen§2§ben, egy telet ytelepulesy
Győr§2§ben, mint színész töltött, yevszamy 1846§20§-ban ismét Pestre jött, hol
a »ycimy Falura kell mennie§10§« című vígjátékban, mint yszerepy Drank P.§12§
tapsokat aratott, azonban mivel szerződtetése nem sikerült, a több ízben
tapasztalt mellőztetés sok időre lehangolta kedélyét. Megvált a színészettől és
külföldre utazott, hogy ismereteit mélyítse. yevszamy 1848§20§. derekán tért
vissza az országba és ez év vége felé hadszervező kormánybiztossá nevezték ki.
yevszamy 1850§20§. május 22-én kerülvén színre a yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ban az »ycimy Öcsém, házasodjál§10§« c. vígjátéka, ő rá fordította a
rendőrség a figyelmét és elfogatván: az új épületbe elzárták, hol 6 hónapot
töltött. yevszamy 1875§20§-ben ytelepulesy Kosgyán§2§ban telepedett meg
családjával. Irt érdekes színészeti cikkeket, következő címekkel: »ycimy A
nemzeti színház ügyében§10§«. »ycimy Egy ifjú színész naplójából§10§«, továbbá
költeményeket a »yintezmenyy Játékszini Emlékkönyv§8§«-be, ytelepulesy Győr§2§,
yevszamy 1845§20§. Színművei: »ycimy Március 15-e§10§.« vj. 4 felv. (yevszamy 1848§20§.
dec. 18.), »ycimy Marquis Brumon§10§«, dráma 5 felv. előjátékkal (yevszamy
1850§20§. okt. 1.), »ycimy Világismeret§10§«:, társad, vj. dalokkal és tánccal,
yevszamy 1850§20§. nov. 30. Zen.: yszemelynevy Egressy Bénit§6§ől. »ycimy
Guttenberg§10§«, dr. 3 szakaszban, előjátékkal, yevszamy 1852§20§. márc. 8-án,
új betanulással yevszamy 1865§20§. szept. 13. »ycimy IV. László§10§«, trag. 5
felv. yevszamy 1856§20§, márc. 29. »ycimy Egy nő, kinek elvei vannak§10§«, vj.
2 felv. yevszamy 1856§20§. aug. 13. Versbe szedve yevszamy 1861§20§. máj. 6.
»ycimy Károly úr bogara§10§«, vj. 2 felv. yevszamy 1857§20§. nov. 23, »ycimy
V,. László király§10§«, trag. 5 felv. yevszamy 1858§20§. márc. 16. »ycimy Egy
bukás sikere§10§«, vj. 3 felv. yevszamy 1858§20§. dec. 2. »ycimy Besztercei
gróf vagy Hunyady László halála§10§«;, trag. 5 felv. yevszamy 1861§20§. jan. 3.
»ycimy I. István király§10§«, trag. 5 felv. yevszamy 1861§20§. dec. 14-én adták
a yintezmenyy budai Népszínház§8§ban és yevszamy 1890§20§. aug. 20-án a
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban. Felújították yevszamy 1920§20§. febr. 21-én.
»ycimy Vígjátéktárgy§10§«, vj. 3 felv. yevszamy 1891§20§, dec. 11-én került
színre a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban. (yevszamy 1861§20§-ben 100 arannyal
jutalmazták.) »ycimy Bűn bűnt követ el§10§«, dráma yevszamy 1862§20§. márc. 31.
az Akad. yszemelynevy Karátsonyi§6§-féle 100 arany jutalmát nyerte, más címe:
»ycimy Divatházasság§10§«, megjelent yintezmenyy Lisznyai Divat-albumá§8§ban,
yevszamy 1863§20§-ban. »ycimy Sátán§10§«, népsz. »ycimy Attila és Ildikó§10§«,
trag. »ycimy Szerelem§10§«, szmű 4 felv. yevszamy 1883§20§. »ycimy Aba
Sámuel§10§«, trag. 5 felv. yevszamy 1895§20§. »ycimy Tanulmány Attila és Ildikó
c. tragédiához§10§« c. műve yevszamy 1895§20§-ben ytelepulesy Budapest§2§en jelent
meg. Utolsó műve: »ycimy Ildikó§10§«, dráma, yevszamy 1901§20§-ben könyvalakban
jelent meg.
CSAKKOD 1027840 yszemelynevy Dobsa Lajos§6§
ytelepulesy rottorest§2§ yintezmenyy Kisfaludy Társaság§8§ yintezmenyy
nagyváradi Szigligeti-Társaság§8§ yszuletesevtizedy 182§32§ ytelepulesy Makó§2§
yhalalevtizedy 190§34§ ytelepulesy Kosgyán§2§ ytelepulesy Biharmegye§2§
yevtizedy 183§30§ yevtizedy 184§30§ ytelepulesy Debrecen§2§ yevtizedy 184§30§
yevtizedy 184§30§ ytelepulesy Debrecen§2§ ytelepulesy Pozsony§2§ yevtizedy
184§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Két pisztoly§10§ yintezmenyy Pesti
Divatlap§8§ yevtizedy 184§30§ ycimy Legjobb az egyenes út§10§ yszerepy Krumm
Illés§12§ ycimy Garrick Bristolban§10§ yszerepy Garrick§12§ yszemelynevy
Petőfi§6§ ytelepulesy Debrecen§2§ ytelepulesy Győr§2§ yevtizedy 184§30§ ycimy
Falura kell mennie§10§ yszerepy Drank P.§12§ yevtizedy 184§30§ yevtizedy
185§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Öcsém, házasodjál§10§ yevtizedy
187§30§ ytelepulesy Kosgyán§2§ ycimy A nemzeti színház ügyében§10§ ycimy Egy
ifjú színész naplójából§10§ yintezmenyy Játékszini Emlékkönyv§8§ ytelepulesy
Győr§2§ yevtizedy 184§30§ ycimy Március 15-e§10§ yevtizedy 184§30§ ycimy
Marquis Brumon§10§ yevtizedy 185§30§ ycimy Világismeret§10§ yevtizedy 185§30§
yszemelynevy Egressy Bénit§6§ ycimy Guttenberg§10§ yevtizedy 185§30§ yevtizedy
186§30§ ycimy IV. László§10§ yevtizedy 185§30§ ycimy Egy nő, kinek elvei
vannak§10§ yevtizedy 185§30§ yevtizedy 186§30§ ycimy Károly úr bogara§10§
yevtizedy 185§30§ ycimy V,. László király§10§ yevtizedy 185§30§ ycimy Egy bukás
sikere§10§ yevtizedy 185§30§ ycimy Besztercei gróf vagy Hunyady László
halála§10§ yevtizedy 186§30§ ycimy I. István király§10§ yevtizedy 186§30§
yintezmenyy budai Népszínház§8§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ yevtizedy 192§30§ ycimy Vígjátéktárgy§10§ yevtizedy 189§30§
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 186§30§ ycimy Bűn bűnt követ el§10§
yevtizedy 186§30§ yszemelynevy Karátsonyi§6§ ycimy Divatházasság§10§
yintezmenyy Lisznyai Divat-albuma§8§ yevtizedy 186§30§ ycimy Sátán§10§ ycimy
Attila és Ildikó§10§ ycimy Szerelem§10§ yevtizedy 188§30§ ycimy Aba Sámuel§10§
yevtizedy 189§30§ ycimy Tanulmány Attila és Ildikó c. tragédiához§10§ yevtizedy
189§30§ ytelepulesy Budapest§2§ ycimy Ildikó§10§ yevtizedy 190§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1027840.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com