1028380.htm
Cimszó: Doppler Ferenc - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1825
Szócikk: Doppler Ferenc - lengyel
fuvolavirtuóz, zeneszerző, sz. 1821. okt. 16-án. Lembergben, megh. 1883. júl.
23-án, Bádenben, Bécs mellett. Atyja iskolamester volt és kitűnő oboista.
Ferenc fia már gyermekkorában elárulta zenei tehetségét; kisdobon szabályosan
tudta a ritmust ütni. 1831. jún. 1-én nyilvános hangversenyen lépett fel. 1838.
máj. havában körutat tett Magyarországban; Pesten ez év okt. 4-én játszott
először a Nemzeti Színházban, hova 1841. június hó 5-én szerződött első
fuvolásnak. 1843. nov. 15-én nagy sikerrel játszották el pályadíjas nyitányát a
Nemzeti Színházban. 1849-ben írta a híres Hunyady-indulót. 1858-ban Bécsbe
szerződött, majd visszajön és Erkel Ferenc mellett karmester lett. Munkái ezek:
»Benyovszky«, 1847. szept. 29. (45 előadást ért meg). »Ilka és a
huszártoborzó«, 1849. dec. 29. (90-en felül adták). Uj betanulással 1878-ban,
1881-ig 81-szer került színre. 1892. dec. 29-én a M. Kir. Opera is felújította.
»Elvea«, (Ballet, Kobler-rel). 1852. szept. 18.»Két huszár«, (Czanyuga József
szövegére), 3 felv. opera. 1853. márc. 12. »Salvator Róza«, »Sajdár és Rurik«,
»Márványhölgyek«, »Diocletian«, »Erzsébet«, opera, szövegét írta: Czanyuga
József. Bem. 1857. márc. »Wanda«, 1862. szept. 27. »Judith«, opera, 1870. dec.
30. 1865. okt. havában a zenedében fuvolatanár. 1881. márc. havában a Ferenc
József-rend lovagja lett. 1881. jún. 2-án megünnepelte 50 éves jubileumát. Olga
leánya 1887. aug. havában a stuttgarti udv. színházhoz szerződött.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0441.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1028380 Doppler Ferenc
PARAGRAFUSJELESSZOKEZDETynemzetisegy lengyel§4§ fuvolavirtuóz, zeneszerző, sz.
yszuletesevey 1821§22§. okt. 16-án. ytelepulesy Lemberg§2§ben, megh. yhalalevy
1883§24§. júl. 23-án, ytelepulesy Báden§2§ben, ytelepulesy Bécs§2§ mellett.
Atyja iskolamester volt és kitűnő oboista. Ferenc fia már gyermekkorában
elárulta zenei tehetségét; kisdobon szabályosan tudta a ritmust ütni. yevszamy
1831§20§. jún. 1-én nyilvános hangversenyen lépett fel. yevszamy 1838§20§. máj.
havában körutat tett Magyarországban; Pesten ez év okt. 4-én játszott először a
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, hova yevszamy 1841§20§. június hó 5-én
szerződött első fuvolásnak. yevszamy 1843§20§. nov. 15-én nagy sikerrel
játszották el pályadíjas nyitányát a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban.
yevszamy 1849§20§-ben írta a híres ycimy Hunyady-induló§10§t. yevszamy
1858§20§-ban ytelepulesy Bécs§2§be szerződött, majd visszajön és yszemelynevy
Erkel Ferenc§6§ mellett karmester lett. Munkái ezek: »ycimy Benyovszky§10§«,
yevszamy 1847§20§. szept. 29. (45 előadást ért meg). »ycimy Ilka és a
huszártoborzó§10§«, yevszamy 1849§20§. dec. 29. (90-en felül adták). Uj
betanulással yevszamy 1878§20§-ban, yevszamy 1881§20§-ig 81-szer került színre.
yevszamy 1892§20§. dec. 29-én a yintezmenyy M. Kir. Opera§8§ is felújította.
»ycimy Elvea§10§«, (Ballet, yszemelynevy Kobler§6§-rel). yevszamy 1852§20§.
szept. 18.»ycimy Két huszár§10§«, (yszemelynevy Czanyuga József§6§ szövegére),
3 felv. opera. yevszamy 1853§20§. márc. 12. »ycimy Salvator Róza§10§«, »ycimy
Sajdár és Rurik§10§«, »ycimy Márványhölgyek§10§«, »ycimy Diocletian§10§«,
»ycimy Erzsébet§10§«, opera, szövegét írta: yszemelynevy Czanyuga József§6§.
Bem. yevszamy 1857§20§. márc. »ycimy Wanda§10§«, yevszamy 1862§20§. szept. 27.
»ycimy Judith§10§«, opera, yevszamy 1870§20§. dec. 30. yevszamy 1865§20§. okt.
havában a zenedében fuvolatanár. yevszamy 1881§20§. márc. havában a
yszemelynevy Ferenc József§6§-rend lovagja lett. yevszamy 1881§20§. jún. 2-án
megünnepelte 50 éves jubileumát. Olga leánya yevszamy 1887§20§. aug. havában a
ytelepulesy stuttgart§2§i udv. színházhoz szerződött.
CSAKKOD 1028380 yszemelynevy Doppler
Ferenc§6§ ynemzetisegy lengyel§4§ yszuletesevtizedy 182§32§ ytelepulesy
Lemberg§2§ yhalalevtizedy 188§34§ ytelepulesy Báden§2§ ytelepulesy Bécs§2§
yevtizedy 183§30§ yevtizedy 183§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy
184§30§ yevtizedy 184§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 184§30§
ycimy Hunyady-induló§10§ yevtizedy 185§30§ ytelepulesy Bécs§2§ yszemelynevy
Erkel Ferenc§6§ ycimy Benyovszky§10§ yevtizedy 184§30§ ycimy Ilka és a
huszártoborzó§10§ yevtizedy 184§30§ yevtizedy 187§30§ yevtizedy 188§30§
yevtizedy 189§30§ yintezmenyy M. Kir. Opera§8§ ycimy Elvea§10§ yszemelynevy
Kobler§6§ yevtizedy 185§30§ ycimy Két huszár§10§ yszemelynevy Czanyuga
József§6§ yevtizedy 185§30§ ycimy Salvator Róza§10§ ycimy Sajdár és Rurik§10§
ycimy Márványhölgyek§10§ ycimy Diocletian§10§ ycimy Erzsébet§10§ yszemelynevy
Czanyuga József§6§ yevtizedy 185§30§ ycimy Wanda§10§ yevtizedy 186§30§ ycimy
Judith§10§ yevtizedy 187§30§ yevtizedy 186§30§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy
Ferenc József§6§ yevtizedy 188§30§ yevtizedy 188§30§ ytelepulesy stuttgart§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1028380.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com