1029000.htm
Cimszó: Dugonics András - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1745
Szócikk: Dugonics András - kegyesrendi
áldozópap, egyetemi tanár, iskolai drámaíró, sz. 1740. okt. 18-án, Szegeden.
Nagyapja bevándorolt dalmát iparos volt, aki azonban csakhamar asszimilálódott
a minden idegent magába szívó büszke, jómódú szegedi felsővárosi néppel. Atyja,
Dugonics András harminckét évig volt Szeged közszolgálatában mint városi
tanácsnok, András az elemi iskolák elvégzése után, 1750-ben a piaristák
gimnáziumába kerül, azt elvégezve, arra határozza el magát, hogy belép a
rendbe. Hivatását a medgyesi piarista gimnáziumban kezdi meg mint a költészet
és szónoklatok előadója. Medgyesről 1770-ben Nyitrára került, ahol a bölcsészet
tanításával bízták meg, amely mellett a költészettel is élénken foglalkozott.
Mintaképe Gyöngyösi István volt, a nemzet legolvasottabb klasszikus költője,
akinek még kiadatlan munkáit Dugonics 1796-ban sajtó alá rendezte. Nyitrai
tanároskodása előkelő nevet szerzett a tudományos világban Dugonics Andrásnak,
úgy, hogy 1773-ban a nagyszombati egyetem mennyiségtani székének elfoglalására
hívták meg. A következő évben ezt el is foglalta s ettől számítva harmincnégy
éven át működött mint egyetemi tanár, közben Pesten viselte a dékáni és rektori
tisztségeket. Majd 1808-ban nyugalomba vonult, hazament Szegedre. Itt tíz
esztendei csöndes elvonultsága után 1818. július 25-én, 78 éves korában
»fájdalom és a halál félelme nélkül elhunyt«, kikerült a »deszkás-temetőbe«,
ahol nagy márványobeliszk hirdeti Szeged hajdani nagy fiát, melynek ez a
felirata: Hült pora itt nyugszik Dugonicsnak, lelke Szittya magyar hősök
dicsőült seregébe repült fel, Mondjuk el mi is a költővel a kegyelet s hála
szavát: Ha csendes este méla homályain Áldás-fohász ez ajkainkról: »Béke reád
szavakon köszönt ő.« 1770-ben írta »Gyöngyösi« c. vígszabású 4 felvonásos
játékot, melyet tanítványaival elő is adatott. »Az arany perecek, vagy is
Matskási Julianna« c. regéjét 1792-ben Soós Márton színész dolgozta fel
színpadra 5 felvonásos nézőjátékká, színre került 1792. Szent Iván hó 18-án. Az
est jövedelme 160 váltóforint volt. Egyéb munkái: »Etelka Karjelban«, szomorúj.
4 szakaszban. Pest, 1794. »Báthori Mária«, szomorúj. 5 szakaszban. Pest, 1794.
»Kun László« szomorúj. 4 szakaszban. 1795. stb. Szülővárosa a 30-as években
arcképével díszítette a városháza nagytermét, 1876. aug. 19-én pedig
felállították ércszobrát, melyet a róla elnevezett téren emelt a
Dugonics-Társaság.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0455.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM
1029000 Dugonics András kegyesrendi áldozópap, egyetemi tanár, iskolai
drámaíró, sz. yszuletesevey 1740§22§. okt. 18-án, ytelepulesy Szeged§2§en.
Nagyapja bevándorolt ynemzetisegy dalmát§4§ iparos volt, aki azonban csakhamar
asszimilálódott a minden idegent magába szívó büszke, jómódú szegedi
felsővárosi néppel. Atyja, yszemelynevy Dugonics András§6§ harminckét évig volt
ytelepulesy Szeged§2§ közszolgálatában mint városi tanácsnok, András az elemi
iskolák elvégzése után, yevszamy 1750§20§-ben a piaristák gimnáziumába kerül,
azt elvégezve, arra határozza el magát, hogy belép a rendbe. Hivatását a
yintezmenyy medgyesi piarista gimnázium§8§ban kezdi meg mint a költészet és
szónoklatok előadója. ytelepulesy Medgyes§2§ről yevszamy 1770§20§-ben ytelepulesy
Nyitrá§2§ra került, ahol a bölcsészet tanításával bízták meg, amely mellett a
költészettel is élénken foglalkozott. Mintaképe yszemelynevy Gyöngyösi
István§6§ volt, a nemzet legolvasottabb klasszikus költője, akinek még
kiadatlan munkáit yszemelynevy Dugonics§6§ yevszamy 1796§20§-ban sajtó alá
rendezte. ytelepulesy Nyitra§2§i tanároskodása előkelő nevet szerzett a
tudományos világban yszemelynevy Dugonics András§6§nak, úgy, hogy yevszamy
1773§20§-ban a yintezmenyy nagyszombati egyetem§8§ mennyiségtani székének
elfoglalására hívták meg. A következő évben ezt el is foglalta s ettől számítva
harmincnégy éven át működött mint egyetemi tanár, közben Pesten viselte a
dékáni és rektori tisztségeket. Majd yevszamy 1808§20§-ban nyugalomba vonult,
hazament ytelepulesy Szeged§2§re. Itt tíz esztendei csöndes elvonultsága után
yevszamy 1818§20§. július 25-én, 78 éves korában »fájdalom és a halál félelme
nélkül elhunyt«, kikerült a »deszkás-temetőbe«, ahol nagy márványobeliszk
hirdeti ytelepulesy Szeged§2§ hajdani nagy fiát, melynek ez a felirata: Hült
pora itt nyugszik yszemelynevy Dugonics§6§nak, lelke Szittya magyar hősök
dicsőült seregébe repült fel, Mondjuk el mi is a költővel a kegyelet s hála
szavát: Ha csendes este méla homályain Áldás-fohász ez ajkainkról: »Béke reád
szavakon köszönt ő.« yevszamy 1770§20§-ben írta »ycimy Gyöngyösi§10§« c.
vígszabású 4 felvonásos játékot, melyet tanítványaival elő is adatott. »ycimy
Az arany perecek, vagy is Matskási Julianna§10§« c. regéjét yevszamy
1792§20§-ben yszemelynevy Soós Márton§6§ színész dolgozta fel színpadra 5
felvonásos nézőjátékká, színre került yevszamy 1792§20§. Szent Iván hó 18-án.
Az est jövedelme 160 váltóforint volt. Egyéb munkái: »ycimy Etelka
Karjelban§10§«, szomorúj. 4 szakaszban. Pest, yevszamy 1794§20§. »ycimy Báthori
Mária§10§«, szomorúj. 5 szakaszban. Pest, yevszamy 1794§20§. »ycimy Kun
László§10§« szomorúj. 4 szakaszban. yevszamy 1795§20§. stb. Szülővárosa a 30-as
években arcképével díszítette a városháza nagytermét, yevszamy 1876§20§. aug.
19-én pedig felállították ércszobrát, melyet a róla elnevezett téren emelt a
yintezmenyy Dugonics-Társaság§8§.
CSAKKOD 1029000 yszemelynevy Dugonics
András§6§ yszuletesevtizedy 174§32§ ytelepulesy Szeged§2§ ynemzetisegy
dalmát§4§ yszemelynevy Dugonics András§6§ ytelepulesy Szeged§2§ yevtizedy
175§30§ yintezmenyy medgyesi piarista gimnázium§8§ ytelepulesy Medgyes§2§
yevtizedy 177§30§ ytelepulesy Nyitra§2§ yszemelynevy Gyöngyösi István§6§
yszemelynevy Dugonics§6§ yevtizedy 179§30§ ytelepulesy Nyitra§2§ yszemelynevy
Dugonics András§6§ yevtizedy 177§30§ yintezmenyy nagyszombati egyetem§8§
yevtizedy 180§30§ ytelepulesy Szeged§2§ yevtizedy 181§30§ ytelepulesy Szeged§2§
yszemelynevy Dugonics§6§ yevtizedy 177§30§ ycimy Gyöngyösi§10§ ycimy Az arany
perecek, vagy is Matskási Julianna§10§ yevtizedy 179§30§ yszemelynevy Soós
Márton§6§ yevtizedy 179§30§ ycimy Etelka Karjelban§10§ yevtizedy 179§30§ ycimy
Báthori Mária§10§ yevtizedy 179§30§ ycimy Kun László§10§ yevtizedy 179§30§
yevtizedy 187§30§ yintezmenyy Dugonics-Társaság§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1029000.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com