1029170.htm

 Cimszó: Dunaszerdahelyi színészet - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 konkretszinhazcimszo

 

 

 Szócikk: Dunaszerdahelyi színészet - A városban előbb 1848. után jártak színészek, majd 1859. aug. hó elején látják viszont a magyar színészeket. Ekkor Kőszegi Endre társulata kapott játszási engedélyt, aki 200 frtos bérlettel nyitotta meg az évadot. Ismertebb tagok voltak: Balogh Alajos és Rudolf, Demjénné, Bogyó Alajos, Kőszeginé, Szigetközy Zsigmond, Kovácsné. A társulattal meg voltak elégedve, aminek élénk bizonyítéka, hogy ebben az évben újra meghívták őket. Október elején ismét Kőszegiék jönnek el tehát, amikor a bérlet is felszökött: 780 frt gyűlt ekkor össze a kultúra támogatására. 1860. máj. 24-én Hubay Gusztáv az igazgató. Az akkori kritika megemlíti Völgyiné, Szabó és neje, Draguss Károly, Sztupa Andor, Szabó Ödön, Kőmíves Imre, Keletiné, Kőrösi színészek neveit. 1870. jan. havában Keleti László társulata járt itt.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0457.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1029170 Dunaszerdahelyi színészet A városban előbb yevszamy 1848§20§. után jártak színészek, majd yevszamy 1859§20§. aug. hó elején látják viszont a magyar színészeket. Ekkor yszemelynevy Kőszegi Endre§6§ társulata kapott játszási engedélyt, aki 200 frtos bérlettel nyitotta meg az évadot. Ismertebb tagok voltak: yszemelynevy Balogh Alajos§6§ és Rudolf, yszemelynevy Demjénné§6§, yszemelynevy Bogyó Alajos§6§, yszemelynevy Kőszeginé§6§, yszemelynevy Szigetközy Zsigmond§6§, yszemelynevy Kovácsné§6§. A társulattal meg voltak elégedve, aminek élénk bizonyítéka, hogy ebben az évben újra meghívták őket. Október elején ismét yszemelynevy Kőszegi§6§ék jönnek el tehát, amikor a bérlet is felszökött: 780 frt gyűlt ekkor össze a kultúra támogatására. yevszamy 1860§20§. máj. 24-én yszemelynevy Hubay Gusztáv§6§ az igazgató. Az akkori kritika megemlíti yszemelynevy Völgyiné§6§, yszemelynevy Szabó§6§ és neje, yszemelynevy Draguss Károly§6§, yszemelynevy Sztupa Andor§6§, yszemelynevy Szabó Ödön§6§, yszemelynevy Kőmíves Imre§6§, yszemelynevy Keletiné§6§, ytelepulesy Kőrös§2§i színészek neveit. yevszamy 1870§20§. jan. havában yszemelynevy Keleti László§6§ társulata járt itt.

CSAKKOD 1029170 yintezmenyy Dunaszerdahelyi színészet§8§ yevtizedy 184§30§ yevtizedy 185§30§ yszemelynevy Kőszegi Endre§6§ yszemelynevy Balogh Alajos§6§ yszemelynevy Demjénne§6§ yszemelynevy Bogyó Alajos§6§ yszemelynevy Kőszegine§6§ yszemelynevy Szigetközy Zsigmond§6§ yszemelynevy Kovácsne§6§ yszemelynevy Kőszegi§6§ yevtizedy 186§30§ yszemelynevy Hubay Gusztáv§6§ yszemelynevy Völgyine§6§ yszemelynevy Szabó§6§ yszemelynevy Draguss Károly§6§ yszemelynevy Sztupa Andor§6§ yszemelynevy Szabó Ödön§6§ yszemelynevy Kőmíves Imre§6§ yszemelynevy Keletine§6§ ytelepulesy Kőrös§2§ yevtizedy 187§30§ yszemelynevy Keleti László§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1029170.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com