1032120.htm

 Cimszó: Első súgó nélkül beszélő színész - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szinhazifogalom

 

 

 Szócikk: Első súgó nélkül beszélő színész - oroszfáji Pergő (Petheő) Celesztin volt, az úttörők egyik legkiválóbbja, sz. 1784-ben Hunyadmegyében, ő volt az egyetlen Wandza Mihály kolozsvári társulatánál, aki az egész darabot kívülről tudta. Szerepeit a szabad ég alatt tanulta, e végből a kolozsvári Hója-erdőnek mindennapos vendége volt, ahol kénye-kedve szerint deklamálhatott. (Az első súgó nélküli Magyar Színházi előadás 1899. okt. 27-én volt a »Sulamith« 25-ik előadásán.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0497.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1032120 Első súgó nélkül beszélő színész PARAGRAFUSJELESSZOKEZDETytelepulesy oroszfáj§2§i yszemelynevy Pergő (Petheő) Celesztin§6§ volt, az úttörők egyik legkiválóbbja, sz. yszuletesevey 1784§22§-ben ytelepulesy Hunyadmegyé§2§ben, ő volt az egyetlen yszemelynevy Wandza Mihály§6§ ytelepulesy kolozsvár§2§i társulatánál, aki az egész darabot kívülről tudta. Szerepeit a szabad ég alatt tanulta, e végből a ytelepulesy kolozsvár§2§i Hója-erdőnek mindennapos vendége volt, ahol kénye-kedve szerint deklamálhatott. (Az első súgó nélküli yintezmenyy Magyar Színház§8§i előadás yevszamy 1899§20§. okt. 27-én volt a »ycimy Sulamith§10§« 25-ik előadásán.)

CSAKKOD 1032120 ytelepulesy oroszfáj§2§ yszemelynevy Pergő (Petheő) Celesztin§6§ yszuletesevtizedy 178§32§ ytelepulesy Hunyadmegye§2§ yszemelynevy Wandza Mihály§6§ ytelepulesy kolozsvár§2§ ytelepulesy kolozsvár§2§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yevtizedy 189§30§ ycimy Sulamith§10§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1032120.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com