1032450.htm

 Cimszó: Elssler Fanny - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 noinevcimszo

szuletesievtized: 1815

 

 Szócikk: Elssler Fanny - híres bécsi táncosnő, sz. 1810. jún. 23-án, Bécsben, megh. 1888. nov. 27-én, u. o. Első oktatását a bécsi Horschelt-gyermekballetben nyerte, onnan a Kärthnerthor-Theaterhez szerződött. 1825-ben Nápolyban Gioajdnál képezi magát. 1830-ban Berlinben aratja sikereit, innen Európa nagyobb városait keresi fel, majd Amerikába is kap meghívást. Nálunk a Nemzeti Színházban 1844. jún. 2-án (déli 12 órakor) volt az első fellépte és Arany János, az »Elveszett alkotmány«-ban meg is említi a »mennyei Fanny«-t. A mult század legkiválóbb táncosnője volt, akit senki sem közelített meg. 1851-ben újra visszatért Bécsbe. 44 éves korában visszavonult Hamburg melletti birtokára. Alakját magyar színpadra vitte Lakatos László a »Bécsi táncosnő« c. színművében, Nemzeti Színház, 1916. jan. 8-án és Faragó Jenő és Nádor Mihály, Király Színház, 1923. szept. 20-án.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0499.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1032450 Elssler Fanny híres ytelepulesy bécs§2§i táncosnő, sz. yszuletesevey 1810§22§. jún. 23-án, ytelepulesy Bécs§2§ben, megh. yhalalevy 1888§24§. nov. 27-én, u. o. Első oktatását a ytelepulesy bécs§2§i yintezmenyy Horschelt-gyermekballet§8§ben nyerte, onnan a yintezmenyy Kärthnerthor-Theater§8§hez szerződött. yevszamy 1825§20§-ben ytelepulesy Nápoly§2§ban yszemelynevy Gioajd§6§nál képezi magát. yevszamy 1830§20§-ban ytelepulesy Berlin§2§ben aratja sikereit, innen ytelepulesy Európa§2§ nagyobb városait keresi fel, majd ytelepulesy Ameriká§2§ba is kap meghívást. Nálunk a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban yevszamy 1844§20§. jún. 2-án (déli 12 órakor) volt az első fellépte és yszemelynevy Arany János§6§, az »ycimy Elveszett alkotmány§10§«-ban meg is említi a »mennyei Fanny«-t. A mult század legkiválóbb táncosnője volt, akit senki sem közelített meg. yevszamy 1851§20§-ben újra visszatért ytelepulesy Bécs§2§be. 44 éves korában visszavonult ytelepulesy Hamburg§2§ melletti birtokára. Alakját magyar színpadra vitte yszemelynevy Lakatos László§6§ a »ycimy Bécsi táncosnő§10§« c. színművében, yintezmenyy Nemzeti Színház§8§, yevszamy 1916§20§. jan. 8-án és yszemelynevy Faragó Jenő§6§ és yszemelynevy Nádor Mihály§6§, yintezmenyy Király Színház§8§, yevszamy 1923§20§. szept. 20-án.

CSAKKOD 1032450 yszemelynevy Elssler Fanny§6§ ytelepulesy bécs§2§ yszuletesevtizedy 181§32§ ytelepulesy Bécs§2§ yhalalevtizedy 188§34§ ytelepulesy bécs§2§ yintezmenyy Horschelt-gyermekballet§8§ yintezmenyy Kärthnerthor-Theater§8§ yevtizedy 182§30§ ytelepulesy Nápoly§2§ yszemelynevy Gioajd§6§ yevtizedy 183§30§ ytelepulesy Berlin§2§ ytelepulesy Európa§2§ ytelepulesy Amerika§2§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Arany János§6§ ycimy Elveszett alkotmány§10§ yevtizedy 185§30§ ytelepulesy Bécs§2§ ytelepulesy Hamburg§2§ yszemelynevy Lakatos László§6§ ycimy Bécsi táncosnő§10§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 191§30§ yszemelynevy Faragó Jenő§6§ yszemelynevy Nádor Mihály§6§ yintezmenyy Király Színház§8§ yevtizedy 192§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1032450.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com