1033360.htm
Cimszó: Eötvös József - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1815
Szócikk: Eötvös József - (vásárosnaményi
báró), a XIX. század minden nagy eszméjének buzgó apostola, a magyar oktatásügy
megteremtője, a magyar irodalom nagy alakjainak egyike, sz. 1813. szept. 13-án,
Budán, megh. 1871. február 2-án, Pesten. Egyetemi tanulmányait 1826-tól 1831-ig
végezte, jogot és filozófiát hallgatott. Rövid ideig közhivatalt viselt, de
csakhamar megismerkedvén kora vezető embereivel, irodalommal kezdett
foglalkozni és röpirataival hamarosan magára vonta a közfigyelmet. Regényeket,
költeményeket, filozófiai és szakcikkek egész sorát, valamint számtalan hírlapi
közleményt írt, nemes hevülettel küzdvén hazájának és nemzetének
boldogulásáért. Két ízben, 1848-ban és 1868-ban, mint kultuszminiszter
igyekezett tettre váltani eddig írásban kifejtett nézeteit és többek között a
népoktatásügy megteremtőjének is őt kell tekintenünk. Drámaírással is
megpróbálkozott: 1831-ben írta a »Kritikusok« c. vígjátékot, miután előzőleg
lefordította Goethe: »Götz von Berlichigen« c. drámáját. 1837-ben az
Athenaeumban megjelent szakcikke: »Hugo Victor mint drámai költő«. 1836-ban a
»Társalkodó«-ban: »A francia drámai literatura és Hugó Victor«. 1844-ben írta
legjobb vígjátékát: »Éljen az egyenlőség«, 4 felv. Bem. 1844. okt. 26-án, a
Nemzeti Színházban. »A házasulók«, vj. 3 felv. bem. 1833. a Nemzeti Színházban,
»Bosszú», szomorújáték 5 felv. 1834-ben a Nemzeti Színházban, 1836. ápr. 21-én
Debrecenben került színre. Lefordította: Hugó Victor »Angelo« c. drámáját. »A
falu jegyzője« c. regényéből írt népszínmű »Viola« (L. o.) címmel sokáig nagyon
kedvelt műsordarabja volt színházainknak, születésének 100 éves fordulóján is
színre került a Nemzeti Színházban, 1913-ban.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének
és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0516.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1033360 Eötvös József
(ytelepulesy vásárosnamény§2§i báró), a XIX. század minden nagy eszméjének
buzgó apostola, a magyar oktatásügy megteremtője, a magyar irodalom nagy
alakjainak egyike, sz. yszuletesevey 1813§22§. szept. 13-án, ytelepulesy
Budá§2§n, megh. yhalalevy 1871§24§. február 2-án, Pesten. Egyetemi tanulmányait
yevszamy 1826§20§-tól yevszamy 1831§20§-ig végezte, jogot és filozófiát
hallgatott. Rövid ideig közhivatalt viselt, de csakhamar megismerkedvén kora
vezető embereivel, irodalommal kezdett foglalkozni és röpirataival hamarosan
magára vonta a közfigyelmet. Regényeket, költeményeket, filozófiai és
szakcikkek egész sorát, valamint számtalan hírlapi közleményt írt, nemes
hevülettel küzdvén hazájának és nemzetének boldogulásáért. Két ízben, yevszamy
1848§20§-ban és yevszamy 1868§20§-ban, mint kultuszminiszter igyekezett tettre
váltani eddig írásban kifejtett nézeteit és többek között a népoktatásügy
megteremtőjének is őt kell tekintenünk. Drámaírással is megpróbálkozott:
yevszamy 1831§20§-ben írta a »ycimy Kritikusok§10§« c. vígjátékot, miután
előzőleg lefordította yszemelynevy Goethe§6§: »ycimy Götz von Berlichigen§10§«
c. drámáját. yevszamy 1837§20§-ben az yintezmenyy Athenaeum§8§ban megjelent
szakcikke: »ycimy Hugo Victor mint drámai költő§10§«. yevszamy 1836§20§-ban a
»yintezmenyy Társalkodó§8§«-ban: »ycimy A francia drámai literatura és Hugó
Victor§10§«. yevszamy 1844§20§-ben írta legjobb vígjátékát: »ycimy Éljen az
egyenlőség§10§«, 4 felv. Bem. yevszamy 1844§20§. okt. 26-án, a yintezmenyy
Nemzeti Színház§8§ban. »ycimy A házasulók§10§«, vj. 3 felv. bem. yevszamy
1833§20§. a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, »ycimy Bosszú§10§», szomorújáték
5 felv. yevszamy 1834§20§-ben a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, yevszamy
1836§20§. ápr. 21-én ytelepulesy Debrecen§2§ben került színre. Lefordította:
yszemelynevy Hugó Victor§6§ »ycimy Angelo§10§« c. drámáját. »ycimy A falu
jegyzője§10§« c. regényéből írt népszínmű »ycimy Viola§10§« (L. o.) címmel
sokáig nagyon kedvelt műsordarabja volt színházainknak, születésének 100 éves
fordulóján is színre került a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, yevszamy
1913§20§-ban.
CSAKKOD 1033360 yszemelynevy Eötvös
József§6§ ytelepulesy vásárosnamény§2§ yszuletesevtizedy 181§32§ ytelepulesy
Buda§2§ yhalalevtizedy 187§34§ yevtizedy 182§30§ yevtizedy 183§30§ yevtizedy
184§30§ yevtizedy 186§30§ yevtizedy 183§30§ ycimy Kritikusok§10§ yszemelynevy
Goethe§6§ ycimy Götz von Berlichigen§10§ yevtizedy 183§30§ yintezmenyy
Athenaeum§8§ ycimy Hugo Victor mint drámai költő§10§ yevtizedy 183§30§ yintezmenyy
Társalkodó§8§ ycimy A francia drámai literatura és Hugó Victor§10§ yevtizedy
184§30§ ycimy Éljen az egyenlőség§10§ yevtizedy 184§30§ yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ ycimy A házasulók§10§ yevtizedy 183§30§ yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ ycimy Bosszú§10§ yevtizedy 183§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
yevtizedy 183§30§ ytelepulesy Debrecen§2§ yszemelynevy Hugó Victor§6§ ycimy
Angelo§10§ ycimy A falu jegyzője§10§ ycimy Viola§10§ yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ yevtizedy 191§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1033360.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com