1033410.htm

 Cimszó: Eperjesi színészet - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 konkretszinhazcimszo

 

 

 Szócikk: Eperjesi színészet - A legrégibb adatok szerint már 1829-ben jártak itt magyar színészek. 1833-ban új német színház épült a főuccán, a város adományozta ingyen telken. 76 zártszék, több páholy volt benne és 1834. jan. 21-én nyílt meg »A vándor bizodalma« c. prológgal és a »Béla futása« c. darabbal. 1837-ben Déryné is vendégszerepelt itt. 1839. szept. havában Demjén Mihály társulata keresi fel a várost, tagjai közt találjuk: Nagynét, Cseleyt, Szerbényit, Benkőt, Kolonics Alfonzát és másokat. Az eperjesi új színházat Répászky Mihály kassai műépítész tervei szerint Graff és Feszti Gyula építették. Van benne 183 körszék, 32 páholy, 58 emeleti ülőhely, karzat. 700 nézőt fogadhat be. 1881. márc. 26-án nyílt meg, Váradi Antal dr. prológusával, ezt követte Almási Balogh Tihamér »Két év multán« c. darabja, végül Prielle Cornélia felléptével Berczik Árpád: »Egy szellemdus hölgy« c. vígjátéka. A színház megépítése körül a Széchenyi-kör különösen sok érdemet szerzett.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0516.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1033410 Eperjesi színészet A legrégibb adatok szerint már yevszamy 1829§20§-ben jártak itt magyar színészek. yevszamy 1833§20§-ban új yintezmenyy német színház§8§ épült a főuccán, a város adományozta ingyen telken. 76 zártszék, több páholy volt benne és yevszamy 1834§20§. jan. 21-én nyílt meg »ycimy A vándor bizodalma§10§« c. prológgal és a »ycimy Béla futása§10§« c. darabbal. yevszamy 1837§20§-ben yszemelynevy Déryné§6§ is vendégszerepelt itt. yevszamy 1839§20§. szept. havában yszemelynevy Demjén Mihály§6§ társulata keresi fel a várost, tagjai közt találjuk: yszemelynevy Nagyné§6§t, yszemelynevy Cseley§6§t, yszemelynevy Szerbényi§6§t, yszemelynevy Benkő§6§t, yszemelynevy Kolonics Alfonzá§6§t és másokat. Az ytelepulesy eperjes§2§i új színházat yszemelynevy Répászky Mihály§6§ ytelepulesy kassa§2§i műépítész tervei szerint yszemelynevy Graff§6§ és yszemelynevy Feszti Gyula§6§ építették. Van benne 183 körszék, 32 páholy, 58 emeleti ülőhely, karzat. 700 nézőt fogadhat be. yevszamy 1881§20§. márc. 26-án nyílt meg, yszemelynevy Váradi Antal dr.§6§ prológusával, ezt követte yszemelynevy Almási Balogh Tihamér§6§ »ycimy Két év multán§10§« c. darabja, végül yszemelynevy Prielle Cornélia§6§ felléptével yszemelynevy Berczik Árpád§6§: »ycimy Egy szellemdus hölgy§10§« c. vígjátéka. A színház megépítése körül a yintezmenyy Széchenyi-kör§8§ különösen sok érdemet szerzett.

CSAKKOD 1033410 yintezmenyy Eperjesi színészet§8§ yevtizedy 182§30§ yevtizedy 183§30§ yintezmenyy német színház§8§ yevtizedy 183§30§ ycimy A vándor bizodalma§10§ ycimy Béla futása§10§ yevtizedy 183§30§ yszemelynevy Déryne§6§ yevtizedy 183§30§ yszemelynevy Demjén Mihály§6§ yszemelynevy Nagyne§6§ yszemelynevy Cseley§6§ yszemelynevy Szerbényi§6§ yszemelynevy Benkő§6§ yszemelynevy Kolonics Alfonza§6§ ytelepulesy eperjes§2§ yszemelynevy Répászky Mihály§6§ ytelepulesy kassa§2§ yszemelynevy Graff§6§ yszemelynevy Feszti Gyula§6§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Váradi Antal dr.§6§ yszemelynevy Almási Balogh Tihamér§6§ ycimy Két év multán§10§ yszemelynevy Prielle Cornélia§6§ yszemelynevy Berczik Árpád§6§ ycimy Egy szellemdus hölgy§10§ yintezmenyy Széchenyi-kör§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1033410.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com