1034800.htm
Cimszó: Ernyi Mihály - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1775
Szócikk: Ernyi Mihály - színész és
színigazgató, sz. 1770-ben, megh. 1820, körül. Az úttörők egyike, ki már az
első pesti magyar színésztársaság tagja volt, 1792— 1796-ig havi 20 pengő
forint fizetés mellett. 1793-ban a következő ajánlattal kísérletezett az első
színtársulatnál: »Midőn a Nemes Magyar Társaságot újonnan és sokkal erősebb
oszlopokra felépülni látnám, tellyes szivbéli indulatból kívánok annak érdemes
tagjává lenni, ha ugyan tsak az én természeti tsekély tehetségem érdemessé
tehet arra, hogy a Nemes Társaságba bé vetetődjem. Hogy pedig erről mind
Nagyságos Tettes Directio, mind pediglen az érdemes Magyar Közönség ítéletet és
tanú bizonyságot tehessen, alázatosan esedezik 3 Személy viseletekre
engedelmet.« Játszott mindenfelé, így Szegeden, Debrecenben, Kolozsvárott, itt
1803-ban perceptor, de ez év május 1-től okt. 9-ig innen megvált nejével;
1805-ben ismét perceptor, aug. 16-án direktor, majd 1807. és 1808-ban ismét
Pesten volt, míg végre Wesselényi Miklós báró 1808. tavaszán a kolozsvári
színház kötelékébe szerződtette és ekkor már mint titkár is működött. Összesen
41 darabot fordított németből, különösen Kotzebue és Ziegler után. — Neje:
Termetzky Franciska. (L. o.) Gyermekei: Aloysia és Antónia.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0542.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1034800 Ernyi Mihály színész
és színigazgató, sz. yszuletesevey 1770§22§-ben, megh. yhalalevy 1820§24§,
körül. Az úttörők egyike, ki már az első pesti magyar színésztársaság tagja
volt, yevszamy 1792§20§— yevszamy 1796§20§-ig havi 20 pengő forint fizetés
mellett. yevszamy 1793§20§-ban a következő ajánlattal kísérletezett az első
színtársulatnál: »Midőn a Nemes Magyar Társaságot újonnan és sokkal erősebb
oszlopokra felépülni látnám, tellyes szivbéli indulatból kívánok annak érdemes
tagjává lenni, ha ugyan tsak az én természeti tsekély tehetségem érdemessé
tehet arra, hogy a Nemes Társaságba bé vetetődjem. Hogy pedig erről mind
Nagyságos Tettes Directio, mind pediglen az érdemes Magyar Közönség ítéletet és
tanú bizonyságot tehessen, alázatosan esedezik 3 Személy viseletekre
engedelmet.« Játszott mindenfelé, így ytelepulesy Szeged§2§en, ytelepulesy
Debrecen§2§ben, ytelepulesy Kolozsvár§2§ott, itt yevszamy 1803§20§-ban
perceptor, de ez év május 1-től okt. 9-ig innen megvált nejével; yevszamy
1805§20§-ben ismét perceptor, aug. 16-án direktor, majd yevszamy 1807§20§. és
yevszamy 1808§20§-ban ismét Pesten volt, míg végre yszemelynevy Wesselényi
Miklós báró§6§ yevszamy 1808§20§. tavaszán a yintezmenyy kolozsvári színház§8§
kötelékébe szerződtette és ekkor már mint titkár is működött. Összesen 41
darabot fordított ynyelvy német§14§ből, különösen yszemelynevy Kotzebue§6§ és
yszemelynevy Ziegler§6§ után. — 1034800.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy
Termetzky Franciska§6§. (L. o.) Gyermekei: Aloysia és Antónia.
CSAKKOD 1034800 yszemelynevy Ernyi Mihály§6§
yszuletesevtizedy 177§32§ yhalalevtizedy 182§34§ yevtizedy 179§30§ yevtizedy
179§30§ yevtizedy 179§30§ ytelepulesy Szeged§2§ ytelepulesy Debrecen§2§
ytelepulesy Kolozsvár§2§ yevtizedy 180§30§ yevtizedy 180§30§ yevtizedy 180§30§
yevtizedy 180§30§ yszemelynevy Wesselényi Miklós báró§6§ yevtizedy 180§30§
yintezmenyy kolozsvári színház§8§ ynyelvy német§14§ yszemelynevy Kotzebue§6§
yszemelynevy Ziegler§6§ yszemelynevy Termetzky Franciska§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1034800.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com