1034820.htm
Cimszó: Erődi Ernő - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1855
Szócikk: Erődi Ernő - zenetanár, sz. 1857.
jún. 17-én, Szászrégenben, megh. 1924. szept. 20-án, Budapesten. 1876, okt.
1-től színész volt, előbb Nyéki Jánosnál. 1884. máj. 25-én mint vendég
fellépett a Népszínházban, a »Huszárcsíny« korcsmáros szerepében. 1886-ban a
Népszínház titkára lesz, innen azonban még ez évben megvált és elszerződött
Szegedre titkárnak, Aradi Gerő társulatához, ahol mint rendező is funkcionált.
1887. júl. havában megvált a színészettől és a fővárosban zenetanár lett. —-
Neje: Boránd Hermin, színésznő, sz. 1852-ben, Aradon, megh. 1916. jún. 16-án,
Budapesten- Színpadra lépett 1869-ben, Debrecenben. 1880-ban Kolozsvárott
működött, 1886-ban a Népszínház tagja, majd 1905. okt. 1-én lelépett a
színipályáról és a székesfőváros tanügyi osztályánál nyert alkalmazást. Mint
polgári iskolai igazgatónő hunyt el.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0542.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1034820 Erődi Ernő zenetanár,
sz. yszuletesevey 1857§22§. jún. 17-én, ytelepulesy Szászrégen§2§ben, megh.
yhalalevy 1924§24§. szept. 20-án, ytelepulesy Budapest§2§en. yevszamy 1876§20§,
okt. 1-től színész volt, előbb yszemelynevy Nyéki János§6§nál. yevszamy
1884§20§. máj. 25-én mint vendég fellépett a yintezmenyy Népszínház§8§ban, a
»ycimy Huszárcsíny§10§« korcsmáros szerepében. yevszamy 1886§20§-ban a
yintezmenyy Népszínház§8§ titkára lesz, innen azonban még ez évben megvált és
elszerződött ytelepulesy Szeged§2§re titkárnak, yszemelynevy Aradi Gerő§6§
társulatához, ahol mint rendező is funkcionált. yevszamy 1887§20§. júl. havában
megvált a színészettől és a ytelepulesy főváros§2§ban zenetanár lett. —-
1034820.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Boránd Hermin§6§, színésznő, sz.
yszuletesevey 1852§22§-ben, ytelepulesy Arad§2§on, megh. yhalalevy 1916§24§.
jún. 16-án, ytelepulesy Budapest§2§en- Színpadra lépett yevszamy 1869§20§-ben,
ytelepulesy Debrecen§2§ben. yevszamy 1880§20§-ban ytelepulesy Kolozsvár§2§ott
működött, yevszamy 1886§20§-ban a yintezmenyy Népszínház§8§ tagja, majd
yevszamy 1905§20§. okt. 1-én lelépett a színipályáról és a ytelepulesy
székesfőváros§2§ tanügyi osztályánál nyert alkalmazást. Mint polgári iskolai
igazgatónő hunyt el.
CSAKKOD 1034820 yszemelynevy Erődi Ernő§6§
yszuletesevtizedy 185§32§ ytelepulesy Szászrégen§2§ yhalalevtizedy 192§34§
ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 187§30§ yszemelynevy Nyéki János§6§ yevtizedy
188§30§ yintezmenyy Népszínház§8§ ycimy Huszárcsíny§10§ yevtizedy 188§30§
yintezmenyy Népszínház§8§ ytelepulesy Szeged§2§ yszemelynevy Aradi Gerő§6§
yevtizedy 188§30§ ytelepulesy főváros§2§ yszemelynevy Boránd Hermin§6§
yszuletesevtizedy 185§32§ ytelepulesy Arad§2§ yhalalevtizedy 191§34§
ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 186§30§ ytelepulesy Debrecen§2§ yevtizedy
188§30§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yevtizedy 188§30§ yintezmenyy Népszínház§8§
yevtizedy 190§30§ ytelepulesy székesfőváros§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1034820.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com