1037140.htm

 Cimszó: Fedák Sári - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 noinevcimszo

szuletesievtized: 1885

 

 Szócikk: Fedák Sári - színésznő, sz. 1880.szept.26-án, Beregszászon. Annak a kornak, amelyben elindult az operett Magyarországon, kétségtelenül egyik legkimagaslóbb és legnagyobb alakja Fedák Sári, aki nélkül a magyar operettirodalom aligha fejlődhetett volna azzá, amivé lett. S hogy ma a magyar operett az egész világon ismert és népszerű, azt nagyrészt és elsősorban Fedák Sárinak, a mai operett első reprezentánsának köszönhetjük. Fedák kivételes egyénisége új fényt és új színt adott annak az operettnek, amely hatalmas lépésekkel valósággal vágtatott előre a siker virágokkal koszorúzta útján. A »Gésák« volt az az operett, amelyben Fedák Sári először fellépett. Erről a fellépésről a »Budapesti Hirlap» így emlékezik meg: »Rákosi Szidi színiiskolájának volt egy növendéke, akit gondosan rejtegettek és noha már elvégezte az intézetet, soha nagyobb szerepben a nyilvánosság elé nem vitték. Egyszerre, mint kész művésznőt eresztették ki a lámpák elé. Fedák Sári tehát már primadonna. Ma a Magyar Színházban lépett fel a »Gésák« Molly szerepében. Ez volt első színpadi kísérlete, mely mindenképpen sikerült. Így szoktak a fényes színpadi karrierek elindulni. Eleinte egy kis lámpaláz, mely az első tapsra múlik, s alig pereg le néhány jelenet, a fiatal művésznő talentumának egész mivolta megnyilatkozik. Fedák Sári meg lehet elégedve a debütálás külső sikerével. Majdnem minden dalát megújrázták, kapott kihívást nyílt színen és felvonás után, azonkívül koszorút és virágot fölös számmal. Bájos megjelenésű szőke lány, rendkívül grandiózusan táncol és kedvesen, ötletesen játszik. Bizonyos angol excentrikusság van táncában és játékában. Ami különben manapság igen divatos. Fedák nemsokára Pozsonyba került, Relle Iván társulatához, ahol a »Bibliás asszony«-ban mutatkozik be a közönségnek. Innen egy esztendő múlva a Népszínházhoz szerződik, ahol a »Toledad«-ban lép föl először. E föllépése után valamennyi színháznak szívesen látott vendége. Nagy sikere van a Népszínházban a »Bob herceg«-gel, a Király Színházban az »Aranyvirág«-gal, majd a »János vitéz« címszerepének örökre feledhetetlen alakításával. A Népszínházban még eljátssza a »Leányka« és a »Rab Mátyás« címszerepeit. Ekkor nevét már külföldön is ismerik és Sari Fedak kedves vendége lesz Berlinnek, ahonnan visszajön a Király Színházhoz s a »Cigányszerelem« Ilona grófnőjét alakítja mérhetetlen sikerrel. Ezután ismét külföldre megy és a berlini Deutsches Theaterben, majd a prágai Deutsches Landes-Theaterben vendégszerepel: később Amerikában hajózik, majd Budapestre visszatér, ahol a »Pompadour«-ban hihetetlen sikerek között játszik a Fővárosi Operett Színház színpadán. 1924.április havában Lengyel Menyhért »Antóniá«-ját játssza el nagy sikerrel, azután külföldre megy az »Antóniá-«val, majd Amerikába hajózik, ahol Tóni néni figurájában megríkatja az amerikai magyarságot. Ismét hazajön Pestre. Hol ebben, hol abban a színházban lép fel. Átkerül Budára és a »Borcsa Amerikában« című operettet diadalra viszi. Közben külföldről egyre-másra kapja az ajánlatokat, el is fogadja őket, de mindig visszatér Pestre, amelynek közönsége lángoló szeretettel fogadja minden alkalommal. 1929.jan.havában a Király Színházban lépett fel Bus Fekete László »»Pista néni« című daljátékában, amelyet magával vitt a bécsi Renaissance Színházban. (1929.ápr.26.) Fedák Sári egész különleges egyéniség, akit erős akarat és rendkívül fegyelmezett gondolkodásmód jellemez legjobban. Az élet harcaiban férfiú bátorsággal, nagy megfontoltsággal és valósággal bölcs előrelátással küzd és minden lépést előre kiszámított tervek szerint teszi meg. A Neue Freie Presse legutóbb azt írta róla: Fedák Sáriról más jót nem írhatunk, csak annyit, hogy – ő Fedák Sári.« Ez az asszony szép, legalább a szó igazi értelmében vett szép, soha nem volt. Alakja gyönyörű, homloka nagy értelemre valló, kezei finoman metszettek, mintha szobrász faragta volna azokat és e nagy harmóniában az arca is szépnek, gyönyörűnek látszik. Hangja nincs, mégis legjobban énekel. Sír és zokog, nevet és kacag, szívét-lelkét adja oda a színpadnak, amellyel – amint ő maga szokta mondani – örökre életre elválhatatlanul eljegyezte magát. A nézőtér felett korlátlanul uralkodik. Ha akarja: könnyeket parancsol a szemekben, ha akarja: kacagást varázsol a nézők arcába. Tud csendet teremteni, végnélküli figyelmet. Egyetlen intése a nézőtér ezer emberét tudja rendre inteni. Erre azonban nincs soha szükség, mert amikor Fedák Sári a színpadon megjelenik, vigyázzban áll a figyelem. A hiúságnak még csak a szel sem érintette őt meg. A »Mágnás Miska« szurtos kis parasztlányától kezdve az »Antónia« gyönyörű delnőjéig, vagy a fenséges Pompadour asszonyig tud adni minden színpadi figurát és formát, tekintet nélkül arra, hogy királyné vagy a maszatos kis cselédlány kosztümjébe kell belebújnia. A színész legfőbb kellékével rendelkezik: el tudja hitetni a közönséggel azt is, hogy szurtos kis cselédleány, azt is, hogy világok sorsa felett ítélkező fejedelemasszony. Mindenben nagyszerű, mindenben kiváló és minden alakításában feledhetetlen. A szerepekben nem válogat. Azt mondja: rossz szerep nincs, csak rossz színész és rossz színésznő van. Egyforma odaadással játszik a táblás nézőtérnek, vagy akár a délutáni közönségnek. »Nem a nézőtérnek játszom, - szokta mondani – hanem magamnak.« Lelkes és lelkiismeretes. Hévvel és szeretettel teli a színpad és a közönség iránt. A próbán ő az első, aki megjelenik és ő az utolsó, aki arról elmegy. Ő maga – Fedák. (Kardos István.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0629.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1037140 Fedák Sári színésznő, sz. yszuletesevey 1880§22§.szept.26-án, ytelepulesy Beregszász§2§on. Annak a kornak, amelyben elindult az operett Magyarországon, kétségtelenül egyik legkimagaslóbb és legnagyobb alakja yszemelynevy Fedák Sári§6§, aki nélkül a magyar operettirodalom aligha fejlődhetett volna azzá, amivé lett. S hogy ma a magyar operett az egész világon ismert és népszerű, azt nagyrészt és elsősorban yszemelynevy Fedák Sári§6§nak, a mai operett első reprezentánsának köszönhetjük. Fedák kivételes egyénisége új fényt és új színt adott annak az operettnek, amely hatalmas lépésekkel valósággal vágtatott előre a siker virágokkal koszorúzta útján. A »ycimy Gésák§10§« volt az az operett, amelyben yszemelynevy Fedák Sári§6§ először fellépett. Erről a fellépésről a »yintezmenyy Budapesti Hirlap§8§» így emlékezik meg: »yintezmenyy Rákosi Szidi színiiskolájá§8§nak volt egy növendéke, akit gondosan rejtegettek és noha már elvégezte az intézetet, soha nagyobb szerepben a nyilvánosság elé nem vitték. Egyszerre, mint kész művésznőt eresztették ki a lámpák elé. yszemelynevy Fedák Sári§6§ tehát már primadonna. Ma a yintezmenyy Magyar Színház§8§ban lépett fel a »ycimy Gésák§10§« yszerepy Molly§12§ szerepében. Ez volt első színpadi kísérlete, mely mindenképpen sikerült. Így szoktak a fényes színpadi karrierek elindulni. Eleinte egy kis lámpaláz, mely az első tapsra múlik, s alig pereg le néhány jelenet, a fiatal művésznő talentumának egész mivolta megnyilatkozik. yszemelynevy Fedák Sári§6§ meg lehet elégedve a debütálás külső sikerével. Majdnem minden dalát megújrázták, kapott kihívást nyílt színen és felvonás után, azonkívül koszorút és virágot fölös számmal. Bájos megjelenésű szőke lány, rendkívül grandiózusan táncol és kedvesen, ötletesen játszik. Bizonyos angol excentrikusság van táncában és játékában. Ami különben manapság igen divatos. yszemelynevy Fedák§6§ nemsokára ytelepulesy Pozsony§2§ba került, yszemelynevy Relle Iván§6§ társulatához, ahol a »ycimy Bibliás asszony§10§«-ban mutatkozik be a közönségnek. Innen egy esztendő múlva a yintezmenyy Népszínház§8§hoz szerződik, ahol a »ycimy Toledad§10§«-ban lép föl először. E föllépése után valamennyi színháznak szívesen látott vendége. Nagy sikere van a yintezmenyy Népszínház§8§ban a »ycimy Bob herceg§10§«-gel, a yintezmenyy Király Színház§8§ban az »ycimy Aranyvirág§10§«-gal, majd a »ycimy János vitéz§10§« címszerepének örökre feledhetetlen alakításával. A yintezmenyy Népszínház§8§ban még eljátssza a »ycimy Leányka§10§« és a »ycimy Rab Mátyás§10§« címszerepeit. Ekkor nevét már külföldön is ismerik és yszemelynevy Sari Fedak§6§ kedves vendége lesz ytelepulesy Berlin§2§nek, ahonnan visszajön a yintezmenyy Király Színház§8§hoz s a »ycimy Cigányszerelem§10§« yszerepy Ilona grófnőjé§12§t alakítja mérhetetlen sikerrel. Ezután ismét külföldre megy és a yintezmenyy berlini Deutsches Theater§8§ben, majd a yintezmenyy prágai Deutsches Landes-Theater§8§ben vendégszerepel: később ytelepulesy Ameriká§2§ban hajózik, majd ytelepulesy Budapest§2§re visszatér, ahol a »ycimy Pompadour§10§«-ban hihetetlen sikerek között játszik a yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ színpadán. yevszamy 1924§20§.április havában yszemelynevy Lengyel Menyhért§6§ »ycimy Antóniá§10§«-ját játssza el nagy sikerrel, azután külföldre megy az »ycimy Antóniá§10§-«val, majd ytelepulesy Ameriká§2§ba hajózik, ahol yszerepy Tóni néni§12§ figurájában megríkatja az ytelepulesy amerika§2§i magyarságot. Ismét hazajön Pestre. Hol ebben, hol abban a színházban lép fel. Átkerül ytelepulesy Budá§2§ra és a »ycimy Borcsa Amerikában§10§« című operettet diadalra viszi. Közben külföldről egyre-másra kapja az ajánlatokat, el is fogadja őket, de mindig visszatér Pestre, amelynek közönsége lángoló szeretettel fogadja minden alkalommal. yevszamy 1929§20§.jan.havában a yintezmenyy Király Színház§8§ban lépett fel yszemelynevy Bus Fekete László§6§ »»ycimy Pista néni§10§« című daljátékában, amelyet magával vitt a yintezmenyy bécsi Renaissance Színház§8§ban. (yevszamy 1929§20§.ápr.26.) yszemelynevy Fedák Sári§6§ egész különleges egyéniség, akit erős akarat és rendkívül fegyelmezett gondolkodásmód jellemez legjobban. Az élet harcaiban férfiú bátorsággal, nagy megfontoltsággal és valósággal bölcs előrelátással küzd és minden lépést előre kiszámított tervek szerint teszi meg. A yintezmenyy Neue Freie Presse§8§ legutóbb azt írta róla: yszemelynevy Fedák Sári§6§ról más jót nem írhatunk, csak annyit, hogy – ő yszemelynevy Fedák Sári§6§.« Ez az asszony szép, legalább a szó igazi értelmében vett szép, soha nem volt. Alakja gyönyörű, homloka nagy értelemre valló, kezei finoman metszettek, mintha szobrász faragta volna azokat és e nagy harmóniában az arca is szépnek, gyönyörűnek látszik. Hangja nincs, mégis legjobban énekel. Sír és zokog, nevet és kacag, szívét-lelkét adja oda a színpadnak, amellyel – amint ő maga szokta mondani – örökre életre elválhatatlanul eljegyezte magát. A nézőtér felett korlátlanul uralkodik. Ha akarja: könnyeket parancsol a szemekben, ha akarja: kacagást varázsol a nézők arcába. Tud csendet teremteni, végnélküli figyelmet. Egyetlen intése a nézőtér ezer emberét tudja rendre inteni. Erre azonban nincs soha szükség, mert amikor yszemelynevy Fedák Sári§6§ a színpadon megjelenik, vigyázzban áll a figyelem. A hiúságnak még csak a szel sem érintette őt meg. A »ycimy Mágnás Miska§10§« szurtos kis parasztlányától kezdve az »ycimy Antónia§10§« gyönyörű delnőjéig, vagy a fenséges yszerepy Pompadour asszony§12§ig tud adni minden színpadi figurát és formát, tekintet nélkül arra, hogy királyné vagy a maszatos kis cselédlány kosztümjébe kell belebújnia. A színész legfőbb kellékével rendelkezik: el tudja hitetni a közönséggel azt is, hogy szurtos kis cselédleány, azt is, hogy világok sorsa felett ítélkező fejedelemasszony. Mindenben nagyszerű, mindenben kiváló és minden alakításában feledhetetlen. A szerepekben nem válogat. Azt mondja: rossz szerep nincs, csak rossz színész és rossz színésznő van. Egyforma odaadással játszik a táblás nézőtérnek, vagy akár a délutáni közönségnek. »Nem a nézőtérnek játszom, - szokta mondani – hanem magamnak.« Lelkes és lelkiismeretes. Hévvel és szeretettel teli a színpad és a közönség iránt. A próbán ő az első, aki megjelenik és ő az utolsó, aki arról elmegy. Ő maga – yszemelynevy Fedák§6§. (yszemelynevy Kardos István§6§.)

CSAKKOD 1037140 yszemelynevy Fedák Sári§6§ yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Beregszász§2§ yszemelynevy Fedák Sári§6§ yszemelynevy Fedák Sári§6§ ycimy Gésák§10§ yszemelynevy Fedák Sári§6§ yintezmenyy Budapesti Hirlap§8§ yintezmenyy Rákosi Szidi színiiskolája§8§ yszemelynevy Fedák Sári§6§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ ycimy Gésák§10§ yszerepy Molly§12§ yszemelynevy Fedák Sári§6§ yszemelynevy Fedák§6§ ytelepulesy Pozsony§2§ yszemelynevy Relle Iván§6§ ycimy Bibliás asszony§10§ yintezmenyy Népszínház§8§ ycimy Toledad§10§ yintezmenyy Népszínház§8§ ycimy Bob herceg§10§ yintezmenyy Király Színház§8§ ycimy Aranyvirág§10§ ycimy János vitéz§10§ yintezmenyy Népszínház§8§ ycimy Leányka§10§ ycimy Rab Mátyás§10§ yszemelynevy Sari Fedak§6§ ytelepulesy Berlin§2§ yintezmenyy Király Színház§8§ ycimy Cigányszerelem§10§ yszerepy Ilona grófnője§12§ yintezmenyy berlini Deutsches Theater§8§ yintezmenyy prágai Deutsches Landes-Theater§8§ ytelepulesy Amerika§2§ ytelepulesy Budapest§2§ ycimy Pompadour§10§ yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yszemelynevy Lengyel Menyhért§6§ ycimy Antónia§10§ ycimy Antónia§10§ ytelepulesy Amerika§2§ yszerepy Tóni néni§12§ ytelepulesy amerika§2§ ytelepulesy Buda§2§ ycimy Borcsa Amerikában§10§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Király Színház§8§ yszemelynevy Bus Fekete László§6§ ycimy Pista néni§10§ yintezmenyy bécsi Renaissance Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yszemelynevy Fedák Sári§6§ yintezmenyy Neue Freie Presse§8§ yszemelynevy Fedák Sári§6§ yszemelynevy Fedák Sári§6§ yszemelynevy Fedák Sári§6§ ycimy Mágnás Miska§10§ ycimy Antónia§10§ yszerepy Pompadour asszony§12§ yszemelynevy Fedák§6§ yszemelynevy Kardos István§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1037140.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com