1037610.htm

 Cimszó: Fejér János - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

 

 Szócikk: Fejér János - (haralyi) színész. Életéről keveset tudunk. Birtokos nemes családból származott a tordamegyei Túr községből, hol atyja, Sámuel, »regius perceptore volt, később családjával Tordán lakott. F. János és testvérei: István, Sándor és Rozália, miután 1780-ban anyjuk és apjuk is elhalálozott, Kolozsvárra költöztek, miközben a két fiú az ottani református gimnáziumban tanult. Midőn 1790-ben a magyar színészet megszületett, a három testvér elhatározta, hogy a színipályára lép. F. János ekkor tagokért Nagyenyedre ment, magok a tanárok ajánlották neki örményszékesi Kontz Józsefet és gyulai Sáska Jánost, kikhez Verestói Mihály kolozsvári ev. ref. deák és az utóbb híressé vált gidófalvi Jancsó Pál, a kiváló komikus is csatlakoztak. F. István ugyanekkor Magyarországból hozott női tagokat: Kis Theréziát, Keszegh Theréziát és Susánna és Juliánná leányasszonyt. Eszerint F. János volt az első megalapítója a kolozsvári rendes színtársulatnak és mint egykorú feljegyzésekből olvassuk: eredményes működést fejtett ki, de a társulat kebelében viszály támadván, a F. testvérek 1794-ben kiléptek a társaságból. F. Rozáliáról így ír a »Magyar Hirmondó« (1793. máj. 25-iki tudósítás): »Fehér Rosália kisasszony énekelt és oly szépen, hogy a bécsi fül is csiklandozott volna hallásán.« (Lásd róla: Kócsi János címszónál.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0002.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1037610 Fejér János (ytelepulesy haraly§2§i) színész. Életéről keveset tudunk. Birtokos nemes családból származott a ytelepulesy tordamegye§2§i ytelepulesy Túr§2§ községből, hol atyja, Sámuel, »regius perceptore volt, később családjával ytelepulesy Tordá§2§n lakott. F. János és testvérei: István, Sándor és Rozália, miután yevszamy 1780§20§-ban anyjuk és apjuk is elhalálozott, ytelepulesy Kolozsvár§2§ra költöztek, miközben a két fiú az ottani református gimnáziumban tanult. Midőn yevszamy 1790§20§-ben a magyar színészet megszületett, a három testvér elhatározta, hogy a színipályára lép. F. János ekkor tagokért ytelepulesy Nagyenyed§2§re ment, magok a tanárok ajánlották neki ytelepulesy örményszékes§2§i yszemelynevy Kontz József§6§et és ytelepulesy gyula§2§i yszemelynevy Sáska János§6§t, kikhez yszemelynevy Verestói Mihály§6§ ytelepulesy kolozsvár§2§i ev. ref. deák és az utóbb híressé vált ytelepulesy gidófalvi§2§ yszemelynevy Jancsó Pál§6§, a kiváló komikus is csatlakoztak. F. István ugyanekkor Magyarországból hozott női tagokat: yszemelynevy Kis Theréziá§6§t, yszemelynevy Keszegh Theréziá§6§t és Susánna és Juliánná leányasszonyt. Eszerint F. János volt az első megalapítója a ytelepulesy kolozsvár§2§i rendes színtársulatnak és mint egykorú feljegyzésekből olvassuk: eredményes működést fejtett ki, de a társulat kebelében viszály támadván, a F. testvérek yevszamy 1794§20§-ben kiléptek a társaságból. F. Rozáliáról így ír a »yintezmenyy Magyar Hirmondó§8§« (yevszamy 1793§20§. máj. 25-iki tudósítás): »yszemelynevy Fehér Rosália§6§ kisasszony énekelt és oly szépen, hogy a ytelepulesy bécs§2§i fül is csiklandozott volna hallásán.« (Lásd róla: yszemelynevy Kócsi János§6§ címszónál.)

CSAKKOD 1037610 yszemelynevy Fejér János§6§ ytelepulesy haraly§2§ ytelepulesy tordamegye§2§ ytelepulesy Túr§2§ ytelepulesy Torda§2§ yevtizedy 178§30§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yevtizedy 179§30§ ytelepulesy Nagyenyed§2§ ytelepulesy örményszékes§2§ yszemelynevy Kontz József§6§ ytelepulesy gyula§2§ yszemelynevy Sáska János§6§ yszemelynevy Verestói Mihály§6§ ytelepulesy kolozsvár§2§ ytelepulesy gidófalvi§2§ yszemelynevy Jancsó Pál§6§ yszemelynevy Kis Therézia§6§ yszemelynevy Keszegh Therézia§6§ ytelepulesy kolozsvár§2§ yevtizedy 179§30§ yintezmenyy Magyar Hirmondó§8§ yevtizedy 179§30§ yszemelynevy Fehér Rosália§6§ ytelepulesy bécs§2§ yszemelynevy Kócsi János§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1037610.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com