1038210.htm

 Cimszó: „Fekete sas” - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 intezmenycimszo

 

 

 Szócikk: „Fekete sas” - Bihar vármegyének messze földön híres vendégfogadója Nagyváradon. Építette Balda János, nyugalmazott dragonyos hadnagy a 18-ik század elején. Mikor báró Wesselényi Miklós a kolozsvári színtársulatot egyes magyarországi városokba is elküldte, Nagyváradot látta legalkalmasabb nyári állomásnak, ide indult ennélfogva az első csapat, mely 1798. augusztus 23-án Nagyváradra érkezett és három nap múlva előadták a »Siketnéma« c. darabot, majd az »Asszonygyülölő«-t, Kótsi Patkó János és Gidófalvi Jancsó Pál részvételével. A »Fekete sas« innen kezdve 1815-ig színház volt, addig, míg a Sándorffy-féle színház a tűz martaléka nem lett. 1836-ban Pály Elek, 1845—46-ban Kőrössy Ferenc és Feleky Miklós, a szabadságharc után Gócs Ede és Döme Lajos igazgatók játszottak itt. Utoljára Lendvay Márton vendégszerepelt benne, továbbá Prielle Cornélia, Chiabainé. (V. ö. »Nagyváradi színészet« címszóval.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0009.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1038210 „Fekete sas” PARAGRAFUSJELESSZOKEZDETytelepulesy Bihar vármegyé§2§nek messze földön híres vendégfogadója ytelepulesy Nagyvárad§2§on. Építette yszemelynevy Balda János§6§, nyugalmazott dragonyos hadnagy a 18-ik század elején. Mikor yszemelynevy báró Wesselényi Miklós§6§ a ytelepulesy kolozsvár§2§i színtársulatot egyes magyarországi városokba is elküldte, ytelepulesy Nagyvárad§2§ot látta legalkalmasabb nyári állomásnak, ide indult ennélfogva az első csapat, mely yevszamy 1798§20§. augusztus 23-án ytelepulesy Nagyvárad§2§ra érkezett és három nap múlva előadták a »ycimy Siketnéma§10§« c. darabot, majd az »ycimy Asszonygyülölő§10§«-t, yszemelynevy Kótsi Patkó János§6§ és yszemelynevy Gidófalvi Jancsó Pál§6§ részvételével. A »ycimy Fekete sas§10§« innen kezdve yevszamy 1815§20§-ig színház volt, addig, míg a yintezmenyy Sándorffy-féle színház§8§ a tűz martaléka nem lett. yevszamy 1836§20§-ban yszemelynevy Pály Elek§6§, yevszamy 1845§20§—46-ban yszemelynevy Kőrössy Ferenc§6§ és yszemelynevy Feleky Miklós§6§, a szabadságharc után yszemelynevy Gócs Ede§6§ és yszemelynevy Döme Lajos§6§ igazgatók játszottak itt. Utoljára yszemelynevy Lendvay Márton§6§ vendégszerepelt benne, továbbá yszemelynevy Prielle Cornélia§6§, yszemelynevy Chiabainé§6§. (V. ö. »Nagyváradi színészet« címszóval.)

CSAKKOD 1038210 yintezmenyy „Fekete sas”§8§ ytelepulesy Bihar vármegye§2§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ yszemelynevy Balda János§6§ yszemelynevy báró Wesselényi Miklós§6§ ytelepulesy kolozsvár§2§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ yevtizedy 179§30§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ ycimy Siketnéma§10§ ycimy Asszonygyülölő§10§ yszemelynevy Kótsi Patkó János§6§ yszemelynevy Gidófalvi Jancsó Pál§6§ ycimy Fekete sas§10§ yevtizedy 181§30§ yintezmenyy Sándorffy-féle színház§8§ yevtizedy 183§30§ yszemelynevy Pály Elek§6§ yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Kőrössy Ferenc§6§ yszemelynevy Feleky Miklós§6§ yszemelynevy Gócs Ede§6§ yszemelynevy Döme Lajos§6§ yszemelynevy Lendvay Márton§6§ yszemelynevy Prielle Cornélia§6§ yszemelynevy Chiabaine§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1038210.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com