1039100.htm

 Cimszó: Fenyves Sándor - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1905

 

 Szócikk: Fenyves Sándor - színész, énekes, sz. 1904. máj. 24-én, Balmazújváros hajdúmegyei községben. Debrecenben tett érettségit, majd elvégezve az Orsz. Színészegyesület Színészképző Iskoláját, 1924. aug. 1-én Szegeden lett színésszé, onnan Miskolcra ment, majd a Városi Színház tagja lett, ahol a »Cigánykirály« c operett címszerepében mutatkozott be először. Nagy sikert ért el még többek között a »Gyurkovics fiúk« c. operettben, melyben Radványi ezredes szerepét játszotta.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0021.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1039100 Fenyves Sándor színész, énekes, sz. yszuletesevey 1904§22§. máj. 24-én, ytelepulesy Balmazújváros§2§ ytelepulesy hajdúmegye§2§i községben. ytelepulesy Debrecen§2§ben tett érettségit, majd elvégezve az yintezmenyy Orsz. Színészegyesület Színészképző Iskolájá§8§t, yevszamy 1924§20§. aug. 1-én ytelepulesy Szeged§2§en lett színésszé, onnan ytelepulesy Miskolc§2§ra ment, majd a yintezmenyy Városi Színház§8§ tagja lett, ahol a »ycimy Cigánykirály§10§« c operett címszerepében mutatkozott be először. Nagy sikert ért el még többek között a »ycimy Gyurkovics fiúk§10§« c. operettben, melyben yszerepy Radványi ezredes§12§ szerepét játszotta.

CSAKKOD 1039100 yszemelynevy Fenyves Sándor§6§ yszuletesevtizedy 190§32§ ytelepulesy Balmazújváros§2§ ytelepulesy hajdúmegye§2§ ytelepulesy Debrecen§2§ yintezmenyy Orsz. Színészegyesület Színészképző Iskolája§8§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy Szeged§2§ ytelepulesy Miskolc§2§ yintezmenyy Városi Színház§8§ ycimy Cigánykirály§10§ ycimy Gyurkovics fiúk§10§ yszerepy Radványi ezredes§12§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1039100.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com