1039200.htm

 Cimszó: Fenyvessi Margit - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 noinevcimszo

szuletesievtized: 1875

 

 Szócikk: Fenyvessi Margit - színésznő, sz. 1878.okt.26-án. Nagyterjedelmű hangjával és széles skálájú játéktudásával a könnyed szubrett szerepektől a legsúlyosabb opera-szólamokig tudott sikeresen szerepelni. Énekmesterei:Bellovics Imre, Quirino Merli, Gianoli, majd Berlinben Niclass Kempner. Játékmestere: Rákosi Szidi. Első fellépése még zenedei növendék korában Budán, Krecsányi Ignácnál volt a »Madarász« operett Postás Milka szerepében. A 15 éves fiatal kezdő első fellépése oly sikerrel járt, hogy Leszkay András azonnal szubrettnek szerződtette Nagyváradra. Nagy hanganyaga az operára predesztinálta és így az Operával való tárgyalások után, melyek nem vezettek eredményre, külföldre ment. Így sikerrel szerepelt Strassburg, Frankfurt, Aachen, Mannheim és Magdeburg színpadjain. Hazájába visszatérve mint operaénekesnő folytatta működését Kolozsvárt (Megyeri Dezső), Arad, Pozsony, Fiume (Szendrey Mihály), Szeged (Makó Lajos) és utóbb a Magyar Színháznál, ahol a »Mikádó«-ban (Kadisha) és a »Tavasz«-ban az ügyvédné szerepeiben aratott sikert. Jobb szerepei operettekben: »Rip« (Lisbeth), »Szép Heléna« (címszerep), Boszorkányvár« (Coralie), Nebántsvirág« (Denise), Argot« (Lange), stb. operákban: Aida« (Amneris), »Carmen« (címszerep), »Troubadour« (Azucena), »Anyegin« (Olga), »Prófáta« (Fides), »Orpheus« (címszerep), »Ilka« (Zita), »Álarcosbál« (Ulrich), stb. 1905-ben legkedvesebb szerepében, a »Carmen«-ben búcsúzott Krecsányi színigazgatónál a színpadtól és mint Otta Nándor Lajos neje visszavonult a magánéletbe.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0023.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1039200 Fenyvessi Margit színésznő, sz. yszuletesevey 1878§22§.okt.26-án. Nagyterjedelmű hangjával és széles skálájú játéktudásával a könnyed szubrett szerepektől a legsúlyosabb opera-szólamokig tudott sikeresen szerepelni. Énekmesterei:yszemelynevy Bellovics Imre§6§, yszemelynevy Quirino Merli§6§, yszemelynevy Gianoli§6§, majd ytelepulesy Berlin§2§ben yszemelynevy Niclass Kempner§6§. Játékmestere: yszemelynevy Rákosi Szidi§6§. Első fellépése még zenedei növendék korában ytelepulesy Budá§2§n, yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§nál volt a »ycimy Madarász§10§« operett yszerepy Postás Milka§12§ szerepében. A 15 éves fiatal kezdő első fellépése oly sikerrel járt, hogy yszemelynevy Leszkay András§6§ azonnal szubrettnek szerződtette ytelepulesy Nagyvárad§2§ra. Nagy hanganyaga az operára predesztinálta és így az yintezmenyy Operá§8§val való tárgyalások után, melyek nem vezettek eredményre, külföldre ment. Így sikerrel szerepelt ytelepulesy Strassburg§2§, ytelepulesy Frankfurt§2§, ytelepulesy Aachen§2§, ytelepulesy Mannheim§2§ és ytelepulesy Magdeburg§2§ színpadjain. Hazájába visszatérve mint operaénekesnő folytatta működését ytelepulesy Kolozsvár§2§t (yszemelynevy Megyeri Dezső§6§), ytelepulesy Arad§2§, ytelepulesy Pozsony§2§, ytelepulesy Fiume§2§ (yszemelynevy Szendrey Mihály§6§), ytelepulesy Szeged§2§ (yszemelynevy Makó Lajos§6§) és utóbb a yintezmenyy Magyar Színház§8§nál, ahol a »ycimy Mikádó§10§«-ban (yszerepy Kadisha§12§) és a »ycimy Tavasz§10§«-ban az yszerepy ügyvédné§12§ szerepeiben aratott sikert. Jobb szerepei operettekben: »ycimy Rip§10§« (yszerepy Lisbeth§12§), »ycimy Szép Heléna§10§« (címszerep), ycimy Boszorkányvár§10§« (yszerepy Coralie§12§), ycimy Nebántsvirág§10§« (yszerepy Denise§12§), ycimy Argot§10§« (ycimy Lange§10§), stb. operákban: ycimy Aida§10§« (yszerepy Amneris§12§), »ycimy Carmen§10§« (címszerep), »ycimy Troubadour§10§« (yszerepy Azucena§12§), »ycimy Anyegin§10§« (yszerepy Olga§12§), »ycimy Prófáta§10§« (yszerepy Fides§12§), »ycimy Orpheus§10§« (címszerep), »ycimy Ilka§10§« (yszerepy Zita§12§), »ycimy Álarcosbál§10§« (yszerepy Ulrich§12§), stb. yevszamy 1905§20§-ben legkedvesebb szerepében, a »ycimy Carmen§10§«-ben búcsúzott yszemelynevy Krecsányi§6§ színigazgatónál a színpadtól és mint yszemelynevy Otta Nándor Lajos§6§ neje visszavonult a magánéletbe.

CSAKKOD 1039200 yszemelynevy Fenyvessi Margit§6§ yszuletesevtizedy 187§32§ yszemelynevy Bellovics Imre§6§ yszemelynevy Quirino Merli§6§ yszemelynevy Gianoli§6§ ytelepulesy Berlin§2§ yszemelynevy Niclass Kempner§6§ yszemelynevy Rákosi Szidi§6§ ytelepulesy Buda§2§ yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§ ycimy Madarász§10§ yszerepy Postás Milka§12§ yszemelynevy Leszkay András§6§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ yintezmenyy Opera§8§ ytelepulesy Strassburg§2§ ytelepulesy Frankfurt§2§ ytelepulesy Aachen§2§ ytelepulesy Mannheim§2§ ytelepulesy Magdeburg§2§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yszemelynevy Megyeri Dezső§6§ ytelepulesy Arad§2§ ytelepulesy Pozsony§2§ ytelepulesy Fiume§2§ yszemelynevy Szendrey Mihály§6§ ytelepulesy Szeged§2§ yszemelynevy Makó Lajos§6§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ ycimy Mikádó§10§ yszerepy Kadisha§12§ ycimy Tavasz§10§ yszerepy ügyvédne§12§ ycimy Rip§10§ yszerepy Lisbeth§12§ ycimy Szép Heléna§10§ ycimy Boszorkányvár§10§ yszerepy Coralie§12§ ycimy Nebántsvirág§10§ yszerepy Denise§12§ ycimy Argot§10§ ycimy Lange§10§ ycimy Aida§10§ yszerepy Amneris§12§ ycimy Carmen§10§ ycimy Troubadour§10§ yszerepy Azucena§12§ ycimy Anyegin§10§ yszerepy Olga§12§ ycimy Prófáta§10§ yszerepy Fides§12§ ycimy Orpheus§10§ ycimy Ilka§10§ yszerepy Zita§12§ ycimy Álarcosbál§10§ yszerepy Ulrich§12§ yevtizedy 190§30§ ycimy Carmen§10§ yszemelynevy Krecsányi§6§ yszemelynevy Otta Nándor Lajos§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1039200.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com