1039390.htm
Cimszó: Ferenczi Zoltán dr. - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1855
Szócikk: Ferenczi Zoltán dr. -
irodalomtörténetíró a Magy. Tudományos Akadémia főkönyvtárosa, a Petőfi
Társaság alelnöke, sz. 1857. okt. 7-én, Borsán, Kolozs m., megh. 1927, máj.
31-én, Budapesten. Már huszonhatesztendős korában egyetemi magántanár volt,
majd iskolaigazgató, 1899-ben pedig kinevezték a budapesti Egyetemi Könyvtár
igazgatójává, 1903-ban rendkívüli, 1924-ben pedig az egyetem rendes tanárává.
Közben tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia, a Petőfi Társaság, a
Kisfaludy Társaság. Több más rábízott irodalmi és tudományos feladat között
szerkesztette a Shakespeare-Tárt. Nagy érdemet szerzett a Petőfi-kultusz
felvirágoztatása körül. Indítványára ülték meg 1892-ben az erdélyi magyar
színművészet százéves jubileumát. Ő alapította a »Petőfi Múzeum«-ot. A Petőfi-centennárium
alkalmából több értékes felolvasást tartott Petőfiről és ő rendezte sajtó alá a
főváros kiadásában megjelent és országszerte elterjesztett olcsó,
Petőfi-kiadást is. Színművei: »Az arany kakas«, népdráma 5 felv. 1884-ben
Kolozsvárott adták; »Lázár János«, trag. 5 felv. 1885. u. o.; »Száz év előtt«,
alkalmi színdarab az erdélyi magyar színjátszó társaság megalakulása idejéből,
Kolozsvár, 1892. Szakmunkái: »E. Kovács Gyula életrajza«. (1885.) ; »A
kolozsvári színészet és színház története«, (1897) ; »Az erdélyi magyar
játékszín kezdete«, (1902). — Neje: Hubay Aranka, színésznő (Hubay Jenő
testvérnénje), sz. 1861-ben, megh. 1919. április 9-én, Budapesten. 1883. nov.
1-én a kolozsvári színházhoz szerződött. 1886. júl. 24-én Kolozsvárott lépett házasságra.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0029.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1039390 Ferenczi Zoltán dr.
irodalomtörténetíró a yintezmenyy Magy. Tudományos Akadémia§8§ főkönyvtárosa, a
yintezmenyy Petőfi Társaság§8§ alelnöke, sz. yszuletesevey 1857§22§. okt. 7-én,
ytelepulesy Borsá§2§n, ytelepulesy Kolozs m.§2§, megh. yhalalevy 1927§24§, máj.
31-én, ytelepulesy Budapest§2§en. Már huszonhatesztendős korában egyetemi
magántanár volt, majd iskolaigazgató, yevszamy 1899§20§-ben pedig kinevezték a
ytelepulesy budapest§2§i yintezmenyy Egyetemi Könyvtár§8§ igazgatójává,
yevszamy 1903§20§-ban rendkívüli, yevszamy 1924§20§-ben pedig az egyetem rendes
tanárává. Közben tagjává választotta a yintezmenyy Magyar Tudományos
Akadémia§8§, a yintezmenyy Petőfi Társaság§8§, a yintezmenyy Kisfaludy
Társaság§8§. Több más rábízott irodalmi és tudományos feladat között
szerkesztette a ycimy Shakespeare-Tár§10§t. Nagy érdemet szerzett a
yszemelynevy Petőfi§6§-kultusz felvirágoztatása körül. Indítványára ülték meg
yevszamy 1892§20§-ben az ytelepulesy erdély§2§i magyar színművészet százéves
jubileumát. Ő alapította a »yintezmenyy Petőfi Múzeum§8§«-ot. A yszemelynevy
Petőfi§6§-centennárium alkalmából több értékes felolvasást tartott yszemelynevy
Petőfi§6§ről és ő rendezte sajtó alá a ytelepulesy főváros§2§ kiadásában
megjelent és országszerte elterjesztett olcsó, yszemelynevy Petőfi§6§-kiadást
is. Színművei: »ycimy Az arany kakas§10§«, népdráma 5 felv. yevszamy
1884§20§-ben ytelepulesy Kolozsvár§2§ott adták; »ycimy Lázár János§10§«, trag.
5 felv. yevszamy 1885§20§. u. o.; »ycimy Száz év előtt§10§«, alkalmi színdarab
az yintezmenyy erdélyi magyar színjátszó társaság§8§ megalakulása idejéből,
ytelepulesy Kolozsvár§2§, yevszamy 1892§20§. Szakmunkái: »ycimy E. Kovács Gyula
életrajza§10§«. (yevszamy 1885§20§.) ; »ycimy A kolozsvári színészet és színház
története§10§«, (yevszamy 1897§20§) ; »ycimy Az erdélyi magyar játékszín kezdete§10§«,
(yevszamy 1902§20§). — 1039390.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Hubay
Aranka§6§, színésznő (yszemelynevy Hubay Jenő§6§ testvérnénje), sz.
yszuletesevey 1861§22§-ben, megh. yhalalevy 1919§24§. április 9-én, ytelepulesy
Budapest§2§en. yevszamy 1883§20§. nov. 1-én a yintezmenyy kolozsvári
színház§8§hoz szerződött. yevszamy 1886§20§. júl. 24-én ytelepulesy
Kolozsvár§2§ott lépett házasságra.
CSAKKOD 1039390 yszemelynevy Ferenczi Zoltán
dr.§6§ yintezmenyy Magy. Tudományos Akadémia§8§ yintezmenyy Petőfi Társaság§8§
yszuletesevtizedy 185§32§ ytelepulesy Borsa§2§ ytelepulesy Kolozs m.§2§
yhalalevtizedy 192§34§ ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 189§30§ ytelepulesy
budapest§2§ yintezmenyy Egyetemi Könyvtár§8§ yevtizedy 190§30§ yevtizedy
192§30§ yintezmenyy Magyar Tudományos Akadémia§8§ yintezmenyy Petőfi
Társaság§8§ yintezmenyy Kisfaludy Társaság§8§ ycimy Shakespeare-Tár§10§
yszemelynevy Petőfi§6§ yevtizedy 189§30§ ytelepulesy erdély§2§ yintezmenyy
Petőfi Múzeum§8§ yszemelynevy Petőfi§6§ yszemelynevy Petőfi§6§ ytelepulesy
főváros§2§ yszemelynevy Petőfi§6§ ycimy Az arany kakas§10§ yevtizedy 188§30§
ytelepulesy Kolozsvár§2§ ycimy Lázár János§10§ yevtizedy 188§30§ ycimy Száz év
előtt§10§ yintezmenyy erdélyi magyar színjátszó társaság§8§ ytelepulesy
Kolozsvár§2§ yevtizedy 189§30§ ycimy E. Kovács Gyula életrajza§10§ yevtizedy
188§30§ ycimy A kolozsvári színészet és színház története§10§ yevtizedy 189§30§
ycimy Az erdélyi magyar játékszín kezdete§10§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy
Hubay Aranka§6§ yszemelynevy Hubay Jenő§6§ yszuletesevtizedy 186§32§
yhalalevtizedy 191§34§ ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 188§30§ yintezmenyy
kolozsvári színház§8§ yevtizedy 188§30§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1039390.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com