1040400.htm
Cimszó: Fodor Arthur - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1895
Szócikk: Fodor Arthur - színész, sz. 1896.
máj. 10-én, Budapesten. Színpadra lépett 1915-ben. Az Orsz. Színészegyesület
iskoláját, végezte. Tagja volt a Vígszínháznak, majd Pécsre, Szegedre és
Pozsonyba kerül, ahol úgy a sajtó, mint a közönség állandó elismerése kiséri.
Három évig igazgatója volt az újpesti Blaha Lujza Színháznak. Játszott filmen
is, a »Simon Judit«-ban, ahol a fiú főszerepét játszotta nagy sikerrel. 1929
óta a Fővárosi Operett Színház rendezője és színésze. Színműve: »A gróf úr«.
Operett 3. felv. Zen. szerz. Kun Rihárd. Bem. 1924. febr. havában, Újpesten, a
Blaha Lujza Színházban.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0046.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1040400 Fodor Arthur színész,
sz. yszuletesevey 1896§22§. máj. 10-én, ytelepulesy Budapest§2§en. Színpadra
lépett yevszamy 1915§20§-ben. Az yintezmenyy Orsz. Színészegyesület§8§
iskoláját, végezte. Tagja volt a yintezmenyy Vígszínház§8§nak, majd ytelepulesy
Pécs§2§re, ytelepulesy Szeged§2§re és ytelepulesy Pozsony§2§ba kerül, ahol úgy
a sajtó, mint a közönség állandó elismerése kiséri. Három évig igazgatója volt
az yintezmenyy újpesti Blaha Lujza Színház§8§nak. Játszott filmen is, a »ycimy
Simon Judit§10§«-ban, ahol a fiú főszerepét játszotta nagy sikerrel. yevszamy
1929§20§ óta a yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ rendezője és színésze.
Színműve: »ycimy A gróf úr§10§«. Operett 3. felv. Zen. szerz. yszemelynevy Kun
Rihárd§6§. Bem. yevszamy 1924§20§. febr. havában, Újpesten, a yintezmenyy Blaha
Lujza Színház§8§ban.
CSAKKOD 1040400 yszemelynevy Fodor Arthur§6§
yszuletesevtizedy 189§32§ ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy
Orsz. Színészegyesület§8§ yintezmenyy Vígszínház§8§ ytelepulesy Pécs§2§
ytelepulesy Szeged§2§ ytelepulesy Pozsony§2§ yintezmenyy újpesti Blaha Lujza
Színház§8§ ycimy Simon Judit§10§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Fővárosi Operett
Színház§8§ ycimy A gróf úr§10§ yszemelynevy Kun Rihárd§6§ yevtizedy 192§30§
yintezmenyy Blaha Lujza Színház§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1040400.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com