1040820.htm
Cimszó: Follinusz Aurél - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1855
Szócikk: Follinusz Aurél - (kis-csernai),
színész és író, F. János színész és Lukácsy Antónia színésznő fia, sz. 1854.
jún. 29-én, Brassóban, megh. 1922. ápr. 13-án, Újpesten. Iskoláit Kolozsvárt és
Aradon végezte. Szülőitől öröklött szenvedélye már 15 éves korában a színipályára
késztette s vándorszínész lett; megfordult Aradon, Győrött, Pozsonyban,
Pécsett, Sopronban, Kaposvárt és Temesvárt. Bonvivant és szalonkomikus
szerepeket játszott, 1888. okt. 1-től két évig a Népszínház rendezője volt.
Bölönyi József kolozsvári intendánssága alatt pedig igazgató Kolozsvárt, Tagja
volt a Magyar Színháznak is. 1909. dec. 30-án a szatmári színházban
megünnepelte 35 éves jubileumát a »Náni«-ban. 1910. jan. 1-én nyugalomba
vonult. 1920. máj. 17-én újra jubilált a Nemzeti Színházban, a saját
szerzeményű »Náni«-jában. Koporsójánál Géczy István színészegyesületi titkár
mondott búcsúbeszédet. Színpadi művei: »Két férfi egy névvel«, vj. 1 felv.
1868-ban, 14 éves korában műkedvelők adták elő Pécskán, (Aradm.). »Budapest 20
év múlva«, életkép 3 felv. Bem. Miklóssy Gyula Istvántéri társulata 1872-ben.
»Sára néni«, népsz. 3 felv. 1873. Pécs. »Az első zivatar«, vígjáték 1 felv.
1874. Esztergom. »A kutyás ember«, népszínmű 3 felvonás. 1875. Győr. »Házasság
hirdetés útján«, vj. 3 felv. 1877. U. o. »A svihák«, népsz. 1878. U. o. (A
Népszínház pályázatán dicséretet nyert.) »Szeget szeggel«, népsz. 3 felv. 1883.
jan. 4. Népszínház. Zenéjét szerz. Konti József. »Náni«, 100 arany pályadíjat
nyert népsz., 3 felv. (Az 1882. évi Garai-féle pályázaton figyelmet keltett és
Bécsben is előadták.) Bem. 1889. nov. 15. (L.: címszava alatt is.) »Az öreg«,
vj. Bem. 1896. okt 10. Vígszínház. »Rontó Pál«, tört énekes szmű. 4 felv. Bem.
1902. jan. 2. U. o. Fordításai: »A könyvtárnok«, vj. 4 felv. »A papa
feledékeny«, vj. 3 felv. »Fiam nagyon ostoba«, Kurt és Neal Max vígjátéka. Bem.
1904. máj. 3. Fővárosi Nyári Színház. (Kéziratai a Színészegyesület muzeális
gyűjteményei között)
A szócikkben a vezetéknév
rövidítésével fordul elő: Follinusz János
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0054.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1040820 Follinusz Aurél
(ytelepulesy kis-cserna§2§i), színész és író, yszemelynevy F. János§6§ színész
és yszemelynevy Lukácsy Antónia§6§ színésznő fia, sz. yszuletesevey 1854§22§.
jún. 29-én, ytelepulesy Brassó§2§ban, megh. yhalalevy 1922§24§. ápr. 13-án,
ytelepulesy Újpest§2§en. Iskoláit ytelepulesy Kolozsvár§2§t és ytelepulesy
Arad§2§on végezte. Szülőitől öröklött szenvedélye már 15 éves korában a
színipályára késztette s vándorszínész lett; megfordult ytelepulesy Arad§2§on,
ytelepulesy Győr§2§ött, ytelepulesy Pozsony§2§ban, ytelepulesy Pécs§2§ett,
ytelepulesy Sopron§2§ban, ytelepulesy Kaposvár§2§t és ytelepulesy Temesvár§2§t.
Bonvivant és szalonkomikus szerepeket játszott, yevszamy 1888§20§. okt. 1-től
két évig a yintezmenyy Népszínház§8§ rendezője volt. yszemelynevy Bölönyi
József§6§ ytelepulesy kolozsvár§2§i intendánssága alatt pedig igazgató ytelepulesy
Kolozsvár§2§t, Tagja volt a yintezmenyy Magyar Színház§8§nak is. yevszamy
1909§20§. dec. 30-án a yintezmenyy szatmári színház§8§ban megünnepelte 35 éves
jubileumát a »ycimy Náni§10§«-ban. yevszamy 1910§20§. jan. 1-én nyugalomba
vonult. yevszamy 1920§20§. máj. 17-én újra jubilált a yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ban, a saját szerzeményű »ycimy Náni§10§«-jában. Koporsójánál
yszemelynevy Géczy István§6§ színészegyesületi titkár mondott búcsúbeszédet.
Színpadi művei: »ycimy Két férfi egy névvel§10§«, vj. 1 felv. yevszamy
1868§20§-ban, 14 éves korában műkedvelők adták elő ytelepulesy Pécská§2§n,
(ytelepulesy Aradm.§2§). »ycimy Budapest 20 év múlva§10§«, életkép 3 felv. Bem.
yszemelynevy Miklóssy Gyula§6§ Istvántéri társulata yevszamy 1872§20§-ben.
»ycimy Sára néni§10§«, népsz. 3 felv. yevszamy 1873§20§. ytelepulesy Pécs§2§.
»ycimy Az első zivatar§10§«, vígjáték 1 felv. yevszamy 1874§20§. ytelepulesy
Esztergom§2§. »ycimy A kutyás ember§10§«, népszínmű 3 felvonás. yevszamy
1875§20§. ytelepulesy Győr§2§. »ycimy Házasság hirdetés útján§10§«, vj. 3 felv.
yevszamy 1877§20§. U. o. »ycimy A svihák§10§«, népsz. yevszamy 1878§20§. U. o.
(A yintezmenyy Népszínház§8§ pályázatán dicséretet nyert.) »ycimy Szeget
szeggel§10§«, népsz. 3 felv. yevszamy 1883§20§. jan. 4. yintezmenyy
Népszínház§8§. Zenéjét szerz. yszemelynevy Konti József§6§. »ycimy Náni§10§«,
100 arany pályadíjat nyert népsz., 3 felv. (Az yevszamy 1882§20§. évi
yszemelynevy Garai§6§-féle pályázaton figyelmet keltett és ytelepulesy
Bécs§2§ben is előadták.) Bem. yevszamy 1889§20§. nov. 15. (L.: címszava alatt
is.) »ycimy Az öreg§10§«, vj. Bem. yevszamy 1896§20§. okt 10. yintezmenyy
Vígszínház§8§. »ycimy Rontó Pál§10§«, tört énekes szmű. 4 felv. Bem. yevszamy
1902§20§. jan. 2. U. o. Fordításai: »ycimy A könyvtárnok§10§«, vj. 4 felv.
»ycimy A papa feledékeny§10§«, vj. 3 felv. »ycimy Fiam nagyon ostoba§10§«,
yszemelynevy Kurt§6§ és yszemelynevy Neal Max§6§ vígjátéka. Bem. yevszamy
1904§20§. máj. 3. yintezmenyy Fővárosi Nyári Színház§8§. (Kéziratai a
yintezmenyy Színészegyesület§8§ muzeális gyűjteményei között)
CSAKKOD 1040820 yszemelynevy Follinusz
Aurél§6§ ytelepulesy kis-cserna§2§ yszemelynevy F. János§6§ yszemelynevy
Lukácsy Antónia§6§ yszuletesevtizedy 185§32§ ytelepulesy Brassó§2§
yhalalevtizedy 192§34§ ytelepulesy Újpest§2§ ytelepulesy Kolozsvár§2§
ytelepulesy Arad§2§ ytelepulesy Arad§2§ ytelepulesy Győr§2§ ytelepulesy
Pozsony§2§ ytelepulesy Pécs§2§ ytelepulesy Sopron§2§ ytelepulesy Kaposvár§2§
ytelepulesy Temesvár§2§ yevtizedy 188§30§ yintezmenyy Népszínház§8§ yszemelynevy
Bölönyi József§6§ ytelepulesy kolozsvár§2§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yintezmenyy
Magyar Színház§8§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy szatmári színház§8§ ycimy
Náni§10§ yevtizedy 191§30§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
ycimy Náni§10§ yszemelynevy Géczy István§6§ ycimy Két férfi egy névvel§10§
yevtizedy 186§30§ ytelepulesy Pécska§2§ ytelepulesy Aradm.§2§ ycimy Budapest 20
év múlva§10§ yszemelynevy Miklóssy Gyula§6§ yevtizedy 187§30§ ycimy Sára
néni§10§ yevtizedy 187§30§ ytelepulesy Pécs§2§ ycimy Az első zivatar§10§
yevtizedy 187§30§ ytelepulesy Esztergom§2§ ycimy A kutyás ember§10§ yevtizedy
187§30§ ytelepulesy Győr§2§ ycimy Házasság hirdetés útján§10§ yevtizedy 187§30§
ycimy A svihák§10§ yevtizedy 187§30§ yintezmenyy Népszínház§8§ ycimy Szeget
szeggel§10§ yevtizedy 188§30§ yintezmenyy Népszínház§8§ yszemelynevy Konti
József§6§ ycimy Náni§10§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Garai§6§ ytelepulesy
Bécs§2§ yevtizedy 188§30§ ycimy Az öreg§10§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy
Vígszínház§8§ ycimy Rontó Pál§10§ yevtizedy 190§30§ ycimy A könyvtárnok§10§
ycimy A papa feledékeny§10§ ycimy Fiam nagyon ostoba§10§ yszemelynevy Kurt§6§
yszemelynevy Neal Max§6§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Fővárosi Nyári
Színház§8§ yintezmenyy Színészegyesület§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1040820.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com