1043010.htm

 Cimszó: Füredi Mihály - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1815

 

 Szócikk: Füredi Mihály - színész és énekes, a magyar népdal-éneklés egyik nagy mestere, sz. 1816. ápr. 18-án, Vácott, megh. 1869. máj. 3-án, Vác melletti falusi birtokán. Atyja — jómódú kovácsmester — papnak szánta, de ehhez a pályához nem lévén hajlama, kovács lett. Azzal a gyönyörű énekhanggal azonban, mellyel a természet megáldotta, nem maradhatott a kovácsműhelyben. Gasparik Károly váci kanonok temploménekest akart belőle képeztetni, de Füredi inkább a színpadra vágyott. Közben kovácsmester lett, 1834— 35-ben pedig elvégezte Pesten az állatorvosi tanfolyamot, de egy váci műkedvelői előadáson elért sikerén felbuzdulva 1837. okt. 15-étől leszerződött a Nemzeti Színházhoz karénekesnek 12 pengő-forint havi fizetéssel. Egy év múlva már a kassai színháznál találjuk, Joób Gusztáv és Kovács Endre társulatánál. Ide azért ment, hogy többet játszhasson. A következő évben Kolozsvárra szerződött. Itt annyi haladást tanúsított, hogy nemsokára meghívták Pestre a Nemzeti Színházhoz, ahol 1842« nov. 9-én lépett fel először a »Bájital« c. opera Belcore szerepében. Érdekes, hogy eleinte az énekben nagyobb lámpalázzal küzködött, mint a prózában, úgy, hogy szívesebben játszott drámai szerepeket. Ekkor még nem látták meg benne a jövendő nagy népszínműénekest. A »Szökött katona« első előadásán — 1843. nov. 25-én — és még azután is egy jó ideig a nagy Lendvay Márton (l. o.) játszotta és énekelte a címszerepet, Füredi pedig csak mint »Miska elítélt« szekundált neki a siralomházi jelenetben a »Kalapom szememre vágom« kezdetű híres magyar-kettős éneklésében. De »Sobri, vagy a két pisztoly«-ban, Szigligeti második népszínművében (1844. márc. 9.) már ő volt Sobri s az ő ajkairól hangzottak a darabban előforduló szebbnél-szebb népdalok. Ettől a perctől kezdve jövője meg volt alapozva. Egyszerre kedvence lett a közönségnek s az is maradt mindvégig. Hatása rendkívüli volt. Egy kissé palócosan beszélt ugyan, de gyönyörű hangja, jóízűen előadott nótái, valamint a helyzethez illő játéka teljesen feledtették a palócos kiejtés komikumát. Szerette, becézte mindenki. A lapok rendszerint per »Füredink« írnak róla büszkén hangsúlyozván a »miénk«-et. A közönség pedig elnevezte a »Népdalok hősé«-nek, úgy, mint később Blahánét a »nemzet csalogányá-«nak. De Füredi nemcsak a népszínműben volt nagy, hanem kiválót nyújtott az operákban is, bár az operai énekre a hangja eleinte nem volt eléggé iskolázott. Érezte ezt ő maga is. Ez okból 1845. aug. havában Bécsbe ment, hol Bassadonatól, az olasz éneklés nagy mesterétől négy hónapig tanulta a »bel cantó«-t. Népszerűségére rendkivül jellemző, hogy énektanulására a közönség gyűjtötte össze a szükséges összeget. (A színháztól erre az időre fizetést nem kapott.) Bécsből visszatérve 1845. dec. 8-án újra fellépett a Nemzeti Színházban (a »Bájital« operában) és évi 2000 frt fizetéssel szerződtették. Nagyterjedelmű meleg, bariton hangja, mely a mély és magas fekvésekben egyaránt csengő és erőteljes volt, a kitűnő énekmester iskolájában rendkívül . hajlékonnyá vált, úgy, hogy most már az operának is elsőrendű oszlopa lett. Egymás után aratta operai és népszínműi sikereit. Figaro, Zampa, Gara nádor, Rigoletto éppen olyan kitűnő szerepei voltak, mint nótázó parasztlegényei. Rigoletto-jára idegen szakértők azt mondták, hogy sem. Szentpétervárott, sem Párizsban nem hallottak kiválóbbat. Legnagyobb népszínműi diadalát a »Csikós«-ban érte el (1847. jan. 23.) mint Andris bojtár. Sugár termete, daliás alakja, koromfekete hullámos haja, csinos kis bajusza, fekete szeme, erősen barna arcszíne és egy kissé himlőhelyes, de különben jó képű magyar arca egyaránt alkalmassá tették őt e szerelmes pusztafi ábrázolására. Nem volt olyan kemény, marcona alak, mint Tamássy (l. o.), de az ő kissé merengő tekintete is jól állott a szerelmes bojtárnak. Kitűnő szerepei voltak még: Liliomfi, a »Nagyapó«-ban Jancsi, Szép juhász, a »Cigány«-ban: Gyuri, Parlagi Jancsi, a rokkant huszár, Virág Marci közhuszár a »Huszárcsiny«-ben, »Bánk bán« operában: Petur bán stb. stb. Füredinek a nagy népszínműénekesnek csak egy baja volt: egész Hegedűsnéig (l. o.) nem volt (a rövid ideig itt levő De Caux Mimit kivéve) megfelelő női játszótársa. (Mint például Tamássynak Blaháné.) Hegedűsné felléptével mintha Füredi is újjászületett volna. »Füredi és Hegedűsné dalaiban a magyar ének gyújtó ereje és igéző bája párosultak s örülheténk e valóban összeillő művészpár fölött.« — írja róluk 1858. jún. 13-án a »Hölgyfutár«. Azonban az öröm nem tartott soká, mert a következő év őszén a kis Hegedűsné — 22 éves korában — rövid betegség után meghalt. Néhány évre rá, 1863. márc. 26-án a »Rigoletto« címszerepében Füredi is elbúcsúzott a közönségtől. Nyugdíjba ment, valószínűleg azért, mert 5355 frtnyi évi fizetését 4000 írtra akarták redukálni, de a nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy minden díjazás nélkül, teljesen ingyen, azontúl is bármikor hajlandó lesz a Nemzeti Színházban fellépni. Az önérzetes művészt szaván fogták. Miikor már nyugdíjban volt, Erzsébet királyné egyenes kívánságára 1866. márc. 3-án még egyszer felléptették a »Két pisztoly«-ban. Az előadást a királyi pár végignézte s szemmel láthatólag gyönyörködtek Füredi játékában s gyönyörű nótáiban. Füredi Mihály egyike volt a magyar népdal legkitűnőbb előadóinak. Nevét ismerték országszerte, sőt az ország határain túl is. Bécsben 1858-ban Coburg-Koháry herceg a saját palotájában fényes hangversenyt rendezett, melyben a zene- és énekművészet legkiválóbbjai vettek részt. A hangversenyre meghívták Füredit is, aki négy népdalt énekelt, még pedig olyan nagy tetszés mellett, hogy a herceg másnapra is meghívta s így Füredinek a herceg családi körében újra énekelnie kellett. Nem győztek vele betelni. 18 népdalt énekelt. A »Befordultam a konyhára« kezdetű dallal különösen nagy hatást ért el. De nem csak énekelte a nótákat, hanem gyűjtötte is. Gyűjteményét »100 magyar népdal« címen énekhangra és zongorára 1851-ben adta ki. Mint dalszerző is számottevő. Szerzeményei eredetiek, érdekesek és énekelhetők, 1866-ban jelent meg »25 eredeti magyar dala«. Ebből 20 a saját szerzeménye, 5 pedig átdolgozás. E dalok nagy része átment a nép ajkaira. A »De sok fényes csillag ragyog az égen« és a »Temetésen láttalak meg legelébb« kezdetű dalaiban — amíg csak nótakedvelő emberek lesznek — mindig élni fog Füredi Mihály alkotó lelke. (Pataki József.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0086.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1043010 Füredi Mihály színész és énekes, a magyar népdal-éneklés egyik nagy mestere, sz. yszuletesevey 1816§22§. ápr. 18-án, ytelepulesy Vác§2§ott, megh. yhalalevy 1869§24§. máj. 3-án, ytelepulesy Vác§2§ melletti falusi birtokán. Atyja — jómódú kovácsmester — papnak szánta, de ehhez a pályához nem lévén hajlama, kovács lett. Azzal a gyönyörű énekhanggal azonban, mellyel a természet megáldotta, nem maradhatott a kovácsműhelyben. yszemelynevy Gasparik Károly§6§ ytelepulesy vác§2§i kanonok temploménekest akart belőle képeztetni, de yszemelynevy Füredi§6§ inkább a színpadra vágyott. Közben kovácsmester lett, yevszamy 1834§20§— 35-ben pedig elvégezte Pesten az állatorvosi tanfolyamot, de egy ytelepulesy vác§2§i műkedvelői előadáson elért sikerén felbuzdulva yevszamy 1837§20§. okt. 15-étől leszerződött a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§hoz karénekesnek 12 pengő-forint havi fizetéssel. Egy év múlva már a yintezmenyy kassai színház§8§nál találjuk, yszemelynevy Joób Gusztáv§6§ és yszemelynevy Kovács Endre§6§ társulatánál. Ide azért ment, hogy többet játszhasson. A következő évben ytelepulesy Kolozsvár§2§ra szerződött. Itt annyi haladást tanúsított, hogy nemsokára meghívták Pestre a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§hoz, ahol yevszamy 1842§20§« nov. 9-én lépett fel először a »ycimy Bájital§10§« c. opera yszerepy Belcore§12§ szerepében. Érdekes, hogy eleinte az énekben nagyobb lámpalázzal küzködött, mint a prózában, úgy, hogy szívesebben játszott drámai szerepeket. Ekkor még nem látták meg benne a jövendő nagy népszínműénekest. A »ycimy Szökött katona§10§« első előadásán — yevszamy 1843§20§. nov. 25-én — és még azután is egy jó ideig a nagy yszemelynevy Lendvay Márton§6§ (l. o.) játszotta és énekelte a címszerepet, yszemelynevy Füredi§6§ pedig csak mint »yszerepy Miska elítélt§12§« szekundált neki a siralomházi jelenetben a »ycimy Kalapom szememre vágom§10§« kezdetű híres magyar-kettős éneklésében. De »ycimy Sobri, vagy a két pisztoly§10§«-ban, yszemelynevy Szigligeti§6§ második népszínművében (yevszamy 1844§20§. márc. 9.) már ő volt yszerepy Sobri§12§ s az ő ajkairól hangzottak a darabban előforduló szebbnél-szebb népdalok. Ettől a perctől kezdve jövője meg volt alapozva. Egyszerre kedvence lett a közönségnek s az is maradt mindvégig. Hatása rendkívüli volt. Egy kissé palócosan beszélt ugyan, de gyönyörű hangja, jóízűen előadott nótái, valamint a helyzethez illő játéka teljesen feledtették a palócos kiejtés komikumát. Szerette, becézte mindenki. A lapok rendszerint per »yszemelynevy Füredi§6§nk« írnak róla büszkén hangsúlyozván a »miénk«-et. A közönség pedig elnevezte a »Népdalok hősé«-nek, úgy, mint később yszemelynevy Blaháné§6§t a »nemzet csalogányá-«nak. De yszemelynevy Füredi§6§ nemcsak a népszínműben volt nagy, hanem kiválót nyújtott az operákban is, bár az operai énekre a hangja eleinte nem volt eléggé iskolázott. Érezte ezt ő maga is. Ez okból yevszamy 1845§20§. aug. havában ytelepulesy Bécs§2§be ment, hol yszemelynevy Bassadona§6§tól, az ynemzetisegy olasz§4§ éneklés nagy mesterétől négy hónapig tanulta a »bel cantó«-t. Népszerűségére rendkivül jellemző, hogy énektanulására a közönség gyűjtötte össze a szükséges összeget. (A színháztól erre az időre fizetést nem kapott.) ytelepulesy Bécs§2§ből visszatérve yevszamy 1845§20§. dec. 8-án újra fellépett a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban (a »ycimy Bájital§10§« operában) és évi 2000 frt fizetéssel szerződtették. Nagyterjedelmű meleg, bariton hangja, mely a mély és magas fekvésekben egyaránt csengő és erőteljes volt, a kitűnő énekmester iskolájában rendkívül . hajlékonnyá vált, úgy, hogy most már az operának is elsőrendű oszlopa lett. Egymás után aratta operai és népszínműi sikereit. yszerepy Figaro§12§, yszerepy Zampa§12§, yszerepy Gara nádor§12§, yszerepy Rigoletto§12§ éppen olyan kitűnő szerepei voltak, mint nótázó parasztlegényei. yszerepy Rigoletto§12§-jára idegen szakértők azt mondták, hogy sem. ytelepulesy Szentpétervár§2§ott, sem yszerepy Párizs§2§ban nem hallottak kiválóbbat. Legnagyobb népszínműi diadalát a »ycimy Csikós§10§«-ban érte el (yevszamy 1847§20§. jan. 23.) mint yszerepy Andris bojtár§12§. Sugár termete, daliás alakja, koromfekete hullámos haja, csinos kis bajusza, fekete szeme, erősen barna arcszíne és egy kissé himlőhelyes, de különben jó képű magyar arca egyaránt alkalmassá tették őt e szerelmes pusztafi ábrázolására. Nem volt olyan kemény, marcona alak, mint yszemelynevy Tamássy§6§ (l. o.), de az ő kissé merengő tekintete is jól állott a szerelmes bojtárnak. Kitűnő szerepei voltak még: yszerepy Liliomfi§12§, a »ycimy Nagyapó§10§«-ban yszerepy Jancsi§12§, yszerepy Szép juhász§12§, a »ycimy Cigány§10§«-ban: yszerepy Gyuri§12§, yszerepy Parlagi Jancsi§12§, a rokkant huszár, yszerepy Virág Marci közhuszár§12§ a »ycimy Huszárcsiny§10§«-ben, »ycimy Bánk bán§10§« operában: yszerepy Petur bán§12§ stb. stb. yszemelynevy Füredi§6§nek a nagy népszínműénekesnek csak egy baja volt: egész yszemelynevy Hegedűsné§6§ig (l. o.) nem volt (a rövid ideig itt levő yszemelynevy De Caux Mimi§6§t kivéve) megfelelő női játszótársa. (Mint például yszemelynevy Tamássy§6§nak yszemelynevy Blaháné§6§.) yszemelynevy Hegedűsné§6§ felléptével mintha yszemelynevy Füredi§6§ is újjászületett volna. »yszemelynevy Füredi§6§ és yszemelynevy Hegedűsné§6§ dalaiban a magyar ének gyújtó ereje és igéző bája párosultak s örülheténk e valóban összeillő művészpár fölött.« — írja róluk yevszamy 1858§20§. jún. 13-án a »yintezmenyy Hölgyfutár§8§«. Azonban az öröm nem tartott soká, mert a következő év őszén a kis yszemelynevy Hegedűsné§6§ — 22 éves korában — rövid betegség után meghalt. Néhány évre rá, yevszamy 1863§20§. márc. 26-án a »ycimy Rigoletto§10§« címszerepében yszemelynevy Füredi§6§ is elbúcsúzott a közönségtől. Nyugdíjba ment, valószínűleg azért, mert 5355 frtnyi évi fizetését 4000 írtra akarták redukálni, de a nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy minden díjazás nélkül, teljesen ingyen, azontúl is bármikor hajlandó lesz a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban fellépni. Az önérzetes művészt szaván fogták. Miikor már nyugdíjban volt, yszemelynevy Erzsébet királyné§6§ egyenes kívánságára yevszamy 1866§20§. márc. 3-án még egyszer felléptették a »ycimy Két pisztoly§10§«-ban. Az előadást a királyi pár végignézte s szemmel láthatólag gyönyörködtek yszemelynevy Füredi§6§ játékában s gyönyörű nótáiban. yszemelynevy Füredi Mihály§6§ egyike volt a magyar népdal legkitűnőbb előadóinak. Nevét ismerték országszerte, sőt az ország határain túl is. ytelepulesy Bécs§2§ben yevszamy 1858§20§-ban yszemelynevy Coburg-Koháry herceg§6§ a saját palotájában fényes hangversenyt rendezett, melyben a zene- és énekművészet legkiválóbbjai vettek részt. A hangversenyre meghívták yszemelynevy Füredi§6§t is, aki négy népdalt énekelt, még pedig olyan nagy tetszés mellett, hogy a herceg másnapra is meghívta s így yszemelynevy Füredi§6§nek a herceg családi körében újra énekelnie kellett. Nem győztek vele betelni. 18 népdalt énekelt. A »ycimy Befordultam a konyhára§10§« kezdetű dallal különösen nagy hatást ért el. De nem csak énekelte a nótákat, hanem gyűjtötte is. Gyűjteményét »ycimy 100 magyar népdal§10§« címen énekhangra és zongorára yevszamy 1851§20§-ben adta ki. Mint dalszerző is számottevő. Szerzeményei eredetiek, érdekesek és énekelhetők, yevszamy 1866§20§-ban jelent meg »ycimy 25 eredeti magyar dala§10§«. Ebből 20 a saját szerzeménye, 5 pedig átdolgozás. E dalok nagy része átment a nép ajkaira. A »ycimy De sok fényes csillag ragyog az égen§10§« és a »ycimy Temetésen láttalak meg legelébb§10§« kezdetű dalaiban — amíg csak nótakedvelő emberek lesznek — mindig élni fog yszemelynevy Füredi Mihály§6§ alkotó lelke. (yszemelynevy Pataki József§6§.)

CSAKKOD 1043010 yszemelynevy Füredi Mihály§6§ yszuletesevtizedy 181§32§ ytelepulesy Vác§2§ yhalalevtizedy 186§34§ ytelepulesy Vác§2§ yszemelynevy Gasparik Károly§6§ ytelepulesy vác§2§ yszemelynevy Füredi§6§ yevtizedy 183§30§ ytelepulesy vác§2§ yevtizedy 183§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yintezmenyy kassai színház§8§ yszemelynevy Joób Gusztáv§6§ yszemelynevy Kovács Endre§6§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 184§30§ ycimy Bájital§10§ yszerepy Belcore§12§ ycimy Szökött katona§10§ yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Lendvay Márton§6§ yszemelynevy Füredi§6§ yszerepy Miska elítélt§12§ ycimy Kalapom szememre vágom§10§ ycimy Sobri, vagy a két pisztoly§10§ yszemelynevy Szigligeti§6§ yevtizedy 184§30§ yszerepy Sobri§12§ yszemelynevy Füredi§6§ yszemelynevy Blaháne§6§ yszemelynevy Füredi§6§ yevtizedy 184§30§ ytelepulesy Bécs§2§ yszemelynevy Bassadona§6§ ynemzetisegy olasz§4§ ytelepulesy Bécs§2§ yevtizedy 184§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Bájital§10§ yszerepy Figaro§12§ yszerepy Zampa§12§ yszerepy Gara nádor§12§ yszerepy Rigoletto§12§ yszerepy Rigoletto§12§ ytelepulesy Szentpétervár§2§ yszerepy Párizs§2§ban nem hallottak kiválóbbat. Legnagyobb népszínműi diadalát a »ycimy Csikós§10§«-ban érte el (yevtizedy 184§30§. jan. 23.) mintyszerepy Andris bojtár§12§ yszemelynevy Tamássy§6§ yszerepy Liliomfi§12§ ycimy Nagyapó§10§ yszerepy Jancsi§12§ yszerepy Szép juhász§12§ ycimy Cigány§10§ yszerepy Gyuri§12§ yszerepy Parlagi Jancsi§12§ yszerepy Virág Marci közhuszár§12§ ycimy Huszárcsiny§10§ ycimy Bánk bán§10§ yszerepy Petur bán§12§ yszemelynevy Füredi§6§ yszemelynevy Hegedűsne§6§ yszemelynevy De Caux Mimi§6§ yszemelynevy Tamássy§6§ yszemelynevy Blaháne§6§ yszemelynevy Hegedűsne§6§ yszemelynevy Füredi§6§ yszemelynevy Füredi§6§ yszemelynevy Hegedűsne§6§ yevtizedy 185§30§ yintezmenyy Hölgyfutár§8§ yszemelynevy Hegedűsne§6§ yevtizedy 186§30§ ycimy Rigoletto§10§ yszemelynevy Füredi§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Erzsébet királyne§6§ yevtizedy 186§30§ ycimy Két pisztoly§10§ yszemelynevy Füredi§6§ yszemelynevy Füredi Mihály§6§ ytelepulesy Bécs§2§ yevtizedy 185§30§ yszemelynevy Coburg-Koháry herceg§6§ yszemelynevy Füredi§6§ yszemelynevy Füredi§6§ ycimy Befordultam a konyhára§10§ ycimy 100 magyar népdal§10§ yevtizedy 185§30§ yevtizedy 186§30§ ycimy 25 eredeti magyar dala§10§ ycimy De sok fényes csillag ragyog az égen§10§ ycimy Temetésen láttalak meg legelébb§10§ yszemelynevy Füredi Mihály§6§ yszemelynevy Pataki József§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1043010.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com