1044510.htm

 Cimszó: Gara Zoltán - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1905

 

 Szócikk: Gara Zoltán - díszlettervező, sz. 1901-ben, Budapesten. Három és féléves korában teljesen magától kezd el rajzolni, 12 esztendős, amikor az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamára kerül, ahol két évig gipsz- és modell után dolgozik, azonban a természet másolása nem elégíti ki, hanem elképzelésének valamely anyagba való formálását tartja az igazi művészetnek; így határozza el, hogy építész lesz. Tanulmányait Budapesten, majd Bécsben végzi, honnan Málnai Béla hívására visszajön, kinek két esztendeig tanítványa és munkatársa; ő dönt további útja felől is. 23 éves korában Lázár Ödön színházigazgató teret ad az akkor legfiatalabb díszlettervező első önálló bemutatkozásának. A Király Színházban, elért sikerek aztán megnyitják számára a többi színházak kapuit és azóta állandó díszlettervezője a Király Színházon kívül a Fővárosi Operett Színháznak és a Magyar Színháznak is. Intereuröket is tervez.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0116.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1044510 Gara Zoltán díszlettervező, sz. yszuletesevey 1901§22§-ben, ytelepulesy Budapest§2§en. Három és féléves korában teljesen magától kezd el rajzolni, 12 esztendős, amikor az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamára kerül, ahol két évig gipsz- és modell után dolgozik, azonban a természet másolása nem elégíti ki, hanem elképzelésének valamely anyagba való formálását tartja az igazi művészetnek; így határozza el, hogy építész lesz. Tanulmányait ytelepulesy Budapest§2§en, majd ytelepulesy Bécs§2§ben végzi, honnan yszemelynevy Málnai Béla§6§ hívására visszajön, kinek két esztendeig tanítványa és munkatársa; ő dönt további útja felől is. 23 éves korában yszemelynevy Lázár Ödön§6§ színházigazgató teret ad az akkor legfiatalabb díszlettervező első önálló bemutatkozásának. A yintezmenyy Király Színház§8§ban, elért sikerek aztán megnyitják számára a többi színházak kapuit és azóta állandó díszlettervezője a yintezmenyy Király Színház§8§on kívül a yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§nak és a yintezmenyy Magyar Színház§8§nak is. Intereuröket is tervez.

CSAKKOD 1044510 yszemelynevy Gara Zoltán§6§ yszuletesevtizedy 190§32§ ytelepulesy Budapest§2§ ytelepulesy Budapest§2§ ytelepulesy Bécs§2§ yszemelynevy Málnai Béla§6§ yszemelynevy Lázár Ödön§6§ yintezmenyy Király Színház§8§ yintezmenyy Király Színház§8§ yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1044510.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com