1045590.htm
Cimszó: Genézius - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
Szócikk: Genézius - (szent). Dioklécián
császár idején híres színész volt. Mint ilyen a keresztényüldöző császárnak
kedveskedni akarván, a kereszténységet a színpadon gúny és nevetség tárgyává
tenni készült. Evégből istentelen szándékát titkolva, a keresztények közé
lopózkodott s ezek körében a keresztség szertartásaival megismerkedett. Azután
színdarabot készített, melyben a keresztség szentségének kiszolgáltatása
mulattató, nevetséges alakban adatik elő. Ennek előadására társait is gondosan
betanította. Az előre nagyszerűnek kürtölt előadáson a császár és roppant
néptömeg jelent meg. A színdarab kezdetén az ágyban fekvő színlelt beteg,
Genéz, enyhületül a keresztség föladását kéri és azt, hogy megkeresztelkedni
kíván. Erre tréfás bohózatok között megkeresztelték, mire mint felfedezett új
keresztényt elítéltetés végett a császár elé viszik. Ekkor azonban kijelenti,
hogy ő nem játékból, hanem valósággal akar keresztény lenni és nyilatkozata
miatt a császár megkínoztatta, végül lefejeztette. E vértanúság a 286-ik évben
történt, Kr. sz. u. (Alakját nálunk dr. Hevesi Sándor vitte színpadra a »Császár
és komédiás« c. szműben.) Ugyanő a hőse Félix Weingartner »Genesius« c.
operájának.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0136.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM
1045590 Genézius (szent). yszemelynevy Dioklécián császár§6§ idején híres
színész volt. Mint ilyen a keresztényüldöző császárnak kedveskedni akarván, a
kereszténységet a színpadon gúny és nevetség tárgyává tenni készült. Evégből
istentelen szándékát titkolva, a keresztények közé lopózkodott s ezek körében a
keresztség szertartásaival megismerkedett. Azután színdarabot készített,
melyben a keresztség szentségének kiszolgáltatása mulattató, nevetséges alakban
adatik elő. Ennek előadására társait is gondosan betanította. Az előre
nagyszerűnek kürtölt előadáson a császár és roppant néptömeg jelent meg. A
színdarab kezdetén az ágyban fekvő színlelt beteg, yszerepy Genéz§12§,
enyhületül a keresztség föladását kéri és azt, hogy megkeresztelkedni kíván.
Erre tréfás bohózatok között megkeresztelték, mire mint felfedezett új
keresztényt elítéltetés végett a császár elé viszik. Ekkor azonban kijelenti,
hogy ő nem játékból, hanem valósággal akar keresztény lenni és nyilatkozata
miatt a császár megkínoztatta, végül lefejeztette. E vértanúság a 286-ik évben
történt, Kr. sz. u. (Alakját nálunk yszemelynevy dr. Hevesi Sándor§6§ vitte
színpadra a »ycimy Császár és komédiás§10§« c. szműben.) Ugyanő a hőse
yszemelynevy Félix Weingartner§6§ »ycimy Genesius§10§« c. operájának.
CSAKKOD 1045590 yszemelynevy Genézius§6§
yszemelynevy Dioklécián császár§6§ yszerepy Genéz§12§ yszemelynevy dr. Hevesi
Sándor§6§ ycimy Császár és komédiás§10§ yszemelynevy Félix Weingartner§6§ ycimy
Genesius§10§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1045590.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com