1046320.htm

 Cimszó: Gigli Benjamino - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1895

 

 Szócikk: Gigli Benjamino - olasz tenorista, sz. 1893. március havában, Porto Recanti-ban, Ancona mellett. Szegény szülőktől származott. (Atyja harangozó volt.) 17 éves korában mint szabóinas Rómában a Szent Péter-templom első tenoristája lett, közben volt munkás, cipészinas, droguistasegéd és végül egy grófnő lakája, aki meghallván gyönyörű hangját, saját költségén taníttatta, 1918-ban már színpadon (Rovigo-ban, Velence mellett) aratja diadalait, majd (1919) a newyorki Metropolitan-opera tagja lett. 1929. máj. 28-án nálunk is bemutatkozott a Városi Színházban, a »Toscá«-ban, majd szept. 27-én a »Rigoletto«-ban. Főbb szerepei Mártha, Tosca, Bohémélet, stb.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0146.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1046320 Gigli Benjamino PARAGRAFUSJELESSZOKEZDETynemzetisegy olasz§4§ tenorista, sz. yszuletesevey 1893§22§. március havában, ytelepulesy Porto Recanti§2§-ban, ytelepulesy Ancona§2§ mellett. Szegény szülőktől származott. (Atyja harangozó volt.) 17 éves korában mint szabóinas ytelepulesy Rómá§2§ban a Szent Péter-templom első tenoristája lett, közben volt munkás, cipészinas, droguistasegéd és végül egy grófnő lakája, aki meghallván gyönyörű hangját, saját költségén taníttatta, yevszamy 1918§20§-ban már színpadon (ytelepulesy Rovigo§2§-ban, ytelepulesy Velence§2§ mellett) aratja diadalait, majd (yevszamy 1919§20§) a yintezmenyy newyorki Metropolitan-opera§8§ tagja lett. yevszamy 1929§20§. máj. 28-án nálunk is bemutatkozott a yintezmenyy Városi Színház§8§ban, a »ycimy Toscá§10§«-ban, majd szept. 27-én a »ycimy Rigoletto§10§«-ban. Főbb szerepei yszerepy Mártha§12§, yszerepy Tosca§12§, ycimy Bohémélet§10§, stb.

CSAKKOD 1046320 yszemelynevy Gigli Benjamino§6§ ynemzetisegy olasz§4§ yszuletesevtizedy 189§32§ ytelepulesy Porto Recanti§2§ ytelepulesy Ancona§2§ ytelepulesy Róma§2§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Rovigo§2§ ytelepulesy Velence§2§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy newyorki Metropolitan-opera§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Városi Színház§8§ ycimy Tosca§10§ ycimy Rigoletto§10§ yszerepy Mártha§12§ yszerepy Tosca§12§ ycimy Bohémélet§10§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1046320.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com