1046990.htm

 Cimszó: Gonda István - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1885

 

 Szócikk: Gonda István - színész, sz. 1882. jan. 4-én, Szegeden. Szülei G. László (l. o.) és Czirok Róza, színészek. Érettségi után a Színművészeti Akadémiát sikerrel végezte el, majd 1902-ben kapta első szerződését Nádassy József pécsi színtársulatához, onnan pedig Szendrey Mihályhoz, akivel Sopronban, Pozsonyban és Fiuméban működött. Öt évet töltött a vidéken mint naturbus- és szerelmes-színész, onnan a fővárosba került, előbb Sziklai Kornél Kis Színházához. Később pedig a Modern Színház-Kabaré tagja lett és mindkét helyen kitűnt ügyes kasirozó-képességével, de egyúttal mint díszlettervező és festő is elismert névre tett szert. Később meghívást kap a Nemzeti Színházhoz mint szcenikus; a Vígszínház és a Fővárosi Operett Színház is foglalkoztatta ebbeli minőségében.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0155.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1046990 Gonda István színész, sz. yszuletesevey 1882§22§. jan. 4-én, ytelepulesy Szeged§2§en. Szülei yszemelynevy G. László§6§ (l. o.) és yszemelynevy Czirok Róza§6§, színészek. Érettségi után a yintezmenyy Színművészeti Akadémiá§8§t sikerrel végezte el, majd yevszamy 1902§20§-ben kapta első szerződését yszemelynevy Nádassy József§6§ ytelepulesy pécs§2§i színtársulatához, onnan pedig yszemelynevy Szendrey Mihály§6§hoz, akivel ytelepulesy Sopron§2§ban, ytelepulesy Pozsony§2§ban és ytelepulesy Fiumé§2§ban működött. Öt évet töltött a vidéken mint naturbus- és szerelmes-színész, onnan a ytelepulesy főváros§2§ba került, előbb yszemelynevy Sziklai Kornél§6§ yintezmenyy Kis Színház§8§ához. Később pedig a yintezmenyy Modern Színház-Kabaré§8§ tagja lett és mindkét helyen kitűnt ügyes kasirozó-képességével, de egyúttal mint díszlettervező és festő is elismert névre tett szert. Később meghívást kap a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§hoz mint szcenikus; a yintezmenyy Vígszínház§8§ és a yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ is foglalkoztatta ebbeli minőségében.

CSAKKOD 1046990 yszemelynevy Gonda István§6§ yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Szeged§2§ yszemelynevy G. László§6§ yszemelynevy Czirok Róza§6§ yintezmenyy Színművészeti Akadémia§8§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Nádassy József§6§ ytelepulesy pécs§2§ yszemelynevy Szendrey Mihály§6§ ytelepulesy Sopron§2§ ytelepulesy Pozsony§2§ ytelepulesy Fiume§2§ ytelepulesy főváros§2§ yszemelynevy Sziklai Kornél§6§ yintezmenyy Kis Színház§8§ yintezmenyy Modern Színház-Kabare§8§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1046990.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com