1047300.htm

 Cimszó: Gózon Béla - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1885

 

 Szócikk: Gózon Béla - színész, a La Fontaine és a pécsi Tudományos Irodalmi és Művészeti Társaság tagja, sz. 1883. dec. 8-án, Budapesten, dicsőséges pályafutása után 1927. márc. 25-én váratlanul meghalt Budapesten. Atyja, G. Péter, a Nemzeti Színház kötelékében állt. Tanítói pályára készült. 1899-ben beiratkozott a Színművészeti Akadémiára, hol 1902-ben oklevelet nyert, Krecsányi Ignác budai színigazgató azonnal szerződtetni akarta, de ő inkább vidékre, Aradra szerződött, Zilahy Gyulához. Következő évben Erdélybe ment, azután 1904-ben Kövessy Alberthez, Pécsre, 1905-ben Balla Kálmánhoz, Miskolcra. 1907-ben Polgár Károly délvidéki társulatához (Nagybecskerek, Lugos, Zombor, Versec). Ugyancsak Polgár Károlylyal 1911-ben Pozsony, Kaposvár, Szombathely színházaiban működött. Ezután Füredi Béla pécsi színigazgatóhoz szerződött, 1914-ben, hol 1920. szeptemberéig a pécsi közönség kedvence volt. 1915-ben bevonult katonának, azonban igazgatója kérvényezésére mint nélkülözhetetlen tagot felmentették. 1916-ban a Frontszínház tagjai közé választották. Lembergben, Volhyniában szórakoztatta katonáinkat. 1921-ben Pécsett színművészeti kurzust nyitott. Az összes pécsi főiskolákban, leányklubban, önképző körökben tanított és vizsgaelőadásokat rendezett. Azonkívül ő maga is klasszikus irodalmi estéket rendezett Pécsett és Baranya, Somogy, Tolna megyék nagyobb városaiban és községeiben. 1921-ben vendégszerepelt Sebestyén Gézánál, a Budai Színkörben. Kétszer pályázta meg a pécsi színházat.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0165.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1047300 Gózon Béla színész, a yintezmenyy La Fontaine§8§ és a ytelepulesy pécs§2§i yintezmenyy Tudományos Irodalmi és Művészeti Társaság§8§ tagja, sz. yszuletesevey 1883§22§. dec. 8-án, ytelepulesy Budapest§2§en, dicsőséges pályafutása után yevszamy 1927§20§. márc. 25-én váratlanul meghalt ytelepulesy Budapest§2§en. Atyja, yszemelynevy G. Péter§6§, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ kötelékében állt. Tanítói pályára készült. yevszamy 1899§20§-ben beiratkozott a yintezmenyy Színművészeti Akadémiá§8§ra, hol yevszamy 1902§20§-ben oklevelet nyert, yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§ ytelepulesy buda§2§i színigazgató azonnal szerződtetni akarta, de ő inkább vidékre, ytelepulesy Arad§2§ra szerződött, yszemelynevy Zilahy Gyulá§6§hoz. Következő évben ytelepulesy Erdély§2§be ment, azután yevszamy 1904§20§-ben yszemelynevy Kövessy Albert§6§hez, ytelepulesy Pécs§2§re, yevszamy 1905§20§-ben yszemelynevy Balla Kálmán§6§hoz, ytelepulesy Miskolc§2§ra. yevszamy 1907§20§-ben yszemelynevy Polgár Károly§6§ délvidéki társulatához (ytelepulesy Nagybecskerek§2§, ytelepulesy Lugos§2§, ytelepulesy Zombor§2§, ytelepulesy Versec§2§). Ugyancsak yszemelynevy Polgár Károly§6§lyal yevszamy 1911§20§-ben ytelepulesy Pozsony§2§, ytelepulesy Kaposvár§2§, ytelepulesy Szombathely§2§ színházaiban működött. Ezután yszemelynevy Füredi Béla§6§ ytelepulesy pécs§2§i színigazgatóhoz szerződött, yevszamy 1914§20§-ben, hol yevszamy 1920§20§. szeptemberéig a ytelepulesy pécs§2§i közönség kedvence volt. yevszamy 1915§20§-ben bevonult katonának, azonban igazgatója kérvényezésére mint nélkülözhetetlen tagot felmentették. yevszamy 1916§20§-ban a yintezmenyy Frontszínház§8§ tagjai közé választották. ytelepulesy Lemberg§2§ben, Volhyniában szórakoztatta katonáinkat. yevszamy 1921§20§-ben ytelepulesy Pécs§2§ett színművészeti kurzust nyitott. Az összes ytelepulesy pécs§2§i főiskolákban, leányklubban, önképző körökben tanított és vizsgaelőadásokat rendezett. Azonkívül ő maga is klasszikus irodalmi estéket rendezett ytelepulesy Pécs§2§ett és ytelepulesy Baranya§2§, ytelepulesy Somogy§2§, ytelepulesy Tolna§2§ megyék nagyobb városaiban és községeiben. yevszamy 1921§20§-ben vendégszerepelt yszemelynevy Sebestyén Gézá§6§nál, a yintezmenyy Budai Színkör§8§ben. Kétszer pályázta meg a ytelepulesy pécs§2§i színházat.

CSAKKOD 1047300 yszemelynevy Gózon Béla§6§ yintezmenyy La Fontaine§8§ ytelepulesy pécs§2§ yintezmenyy Tudományos Irodalmi és Művészeti Társaság§8§ yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy Budapest§2§ yszemelynevy G. Péter§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Színművészeti Akadémia§8§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§ ytelepulesy buda§2§ ytelepulesy Arad§2§ yszemelynevy Zilahy Gyula§6§ ytelepulesy Erdély§2§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Kövessy Albert§6§ ytelepulesy Pécs§2§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Balla Kálmán§6§ ytelepulesy Miskolc§2§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Polgár Károly§6§ ytelepulesy Nagybecskerek§2§ ytelepulesy Lugos§2§ ytelepulesy Zombor§2§ ytelepulesy Versec§2§ yszemelynevy Polgár Károly§6§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Pozsony§2§ ytelepulesy Kaposvár§2§ ytelepulesy Szombathely§2§ yszemelynevy Füredi Béla§6§ ytelepulesy pécs§2§ yevtizedy 191§30§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy pécs§2§ yevtizedy 191§30§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Frontszínház§8§ ytelepulesy Lemberg§2§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy Pécs§2§ ytelepulesy pécs§2§ ytelepulesy Pécs§2§ ytelepulesy Baranya§2§ ytelepulesy Somogy§2§ ytelepulesy Tolna§2§ yevtizedy 192§30§ yszemelynevy Sebestyén Géza§6§ yintezmenyy Budai Színkör§8§ ytelepulesy pécs§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1047300.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com