1047710.htm
Cimszó: Görög Sándor - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1885
Szócikk: Görög Sándor - színházi titkár, sz.
1888. jún. 30-án, Kishegyesen. Érettségi után jogász lett és közben a Rákosi
Szidi színésziskolájába iratkozott. 1910-ben Sopronban Nádassy József
színigazgató titkára. Tőle később elszerződött Erdélyi Miklóshoz, Nagyváradra,
azután Heltai Jenő, Fehér Vilmos, Bodonyi Béla, Andor Zsigmond, Faragó Ödön
voltak az igazgatói. 1929-ben a szegedi színház titkára. Több cikket, verset
írt. Szakmunkája: »A szegedi városi színház zsebkönyve« 1929- és 1930. évre.
Szerkesztette Lugosi Dömével. Szegeden jelent meg.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0168.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter
Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai
Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető
Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár
szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes
változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár
Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1047710 Görög Sándor színházi
titkár, sz. yszuletesevey 1888§22§. jún. 30-án, ytelepulesy Kishegyes§2§en.
Érettségi után jogász lett és közben a yszemelynevy Rákosi Szidi§6§
színésziskolájába iratkozott. yevszamy 1910§20§-ben ytelepulesy Sopron§2§ban
yszemelynevy Nádassy József§6§ színigazgató titkára. Tőle később elszerződött
yszemelynevy Erdélyi Miklós§6§hoz, ytelepulesy Nagyvárad§2§ra, azután
yszemelynevy Heltai Jenő§6§, yszemelynevy Fehér Vilmos§6§, yszemelynevy Bodonyi
Béla§6§, yszemelynevy Andor Zsigmond§6§, yszemelynevy Faragó Ödön§6§ voltak az
igazgatói. yevszamy 1929§20§-ben a yintezmenyy szegedi színház§8§ titkára. Több
cikket, verset írt. Szakmunkája: »ycimy A szegedi városi színház
zsebkönyve§10§« yevszamy 1929§20§- és yevszamy 1930§20§. évre. Szerkesztette
yszemelynevy Lugosi Dömé§6§vel. ytelepulesy Szeged§2§en jelent meg.
CSAKKOD 1047710 yszemelynevy Görög Sándor§6§
yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Kishegyes§2§ yszemelynevy Rákosi Szidi§6§
yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Sopron§2§ yszemelynevy Nádassy József§6§
yszemelynevy Erdélyi Miklós§6§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ yszemelynevy Heltai
Jenő§6§ yszemelynevy Fehér Vilmos§6§ yszemelynevy Bodonyi Béla§6§ yszemelynevy
Andor Zsigmond§6§ yszemelynevy Faragó Ödön§6§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy
szegedi színház§8§ ycimy A szegedi városi színház zsebkönyve§10§ yevtizedy
192§30§ yevtizedy 193§30§ yszemelynevy Lugosi Döme§6§ ytelepulesy Szeged§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1047710.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com