1047720.htm
Cimszó: Görögtűz - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szinhazifogalom
Szócikk: Görögtűz - A görögtüzet a kínaiak
találták fel és arra használták, hogy megvilágították hajóikat; a fénye hatásos
lévén, a színházban is felhasználták az előadások csinosítására, az effektusok
emelésére. Az újítás bevált és a többi nemzet is átvette, így például a
németek, azután a magyar színészek is. Nálunk különösen az 1820-as évektől kezdve
sűrűn alkalmazzák a bengálifényt, de legnagyobb hódítását a 48-as időkben éri
el, midőn úgyszólván naponta szerepelnek a színházak műsorán hazafias darabok,
— azután a Bach-korszakban is alkalmazták a hazafias érzés ápolására, — és hogy
a közönség nagyon megkedvelte az új világítószert, erről a régi színlapok
tanúskodnak, amelyek sűrűn hirdetik, hogy az »előadást tableau rekeszti be,
bengáli-fénnyel megvilágítva«. Amint azonban a gázt és villanyt bevezették a
színházakba, a görögtűz elveszti régi hatását és egészen leszorul
színpadjainkról, úgy, hogy ma már csak a faluzó színészek — daltársulatok —
használják. (Aradon Rozsnyay Mátyás (megh. 1895. szept. 5-én) gyógyszerész
készítette a 80-as években, mely szagtalan, intenzív fényű, fehér és vörös
színű volt.) Salétrom, szénpor és kénkeverékből áll.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0168.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1047720 Görögtűz A görögtüzet
a ynemzetisegy kínai§4§ak találták fel és arra használták, hogy megvilágították
hajóikat; a fénye hatásos lévén, a színházban is felhasználták az előadások
csinosítására, az effektusok emelésére. Az újítás bevált és a többi nemzet is
átvette, így például a ynemzetisegy német§4§ek, azután a magyar színészek is.
Nálunk különösen az yevszamy 1820§20§-as évektől kezdve sűrűn alkalmazzák a
bengálifényt, de legnagyobb hódítását a 48-as időkben éri el, midőn úgyszólván
naponta szerepelnek a színházak műsorán hazafias darabok, — azután a
yszemelynevy Bach§6§-korszakban is alkalmazták a hazafias érzés ápolására, — és
hogy a közönség nagyon megkedvelte az új világítószert, erről a régi színlapok
tanúskodnak, amelyek sűrűn hirdetik, hogy az »előadást tableau rekeszti be,
bengáli-fénnyel megvilágítva«. Amint azonban a gázt és villanyt bevezették a
színházakba, a görögtűz elveszti régi hatását és egészen leszorul
színpadjainkról, úgy, hogy ma már csak a faluzó színészek — daltársulatok —
használják. (ytelepulesy Arad§2§on yszemelynevy Rozsnyay Mátyás§6§ (megh.
yhalalevy 1895§24§. szept. 5-én) gyógyszerész készítette a 80-as években, mely
szagtalan, intenzív fényű, fehér és vörös színű volt.) Salétrom, szénpor és
kénkeverékből áll.
CSAKKOD 1047720 ynemzetisegy kínai§4§ ynemzetisegy
német§4§ yevtizedy 182§30§ yszemelynevy Bach§6§ ytelepulesy Arad§2§
yszemelynevy Rozsnyay Mátyás§6§ yhalalevtizedy 189§34§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1047720.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com