1049170.htm

 Cimszó: Gyenis Ede - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1885

 

 Szócikk: Gyenis Ede - színész, sz. 1882. okt. 12-én, Szakcson (Tolna m.). Rákosi Szidi színésziskolájának elvégzése után 1906-ban Bihari Ákos társulatánál Kecskeméten lépett színpadra. Onnan a Király Színházhoz szerződött, majd két évi itt működése után Szatmár, Miskolc és Nagyvárad színpadjain játszott, ahol mint siheder és szerelmes színész mindig és mindenütt megállotta helyét. A vidéken Bilitzky kadét (a Dolovai nábob leányában), Matyi (a Borban), Romeo és Horkay Feri stb. voltak legkedvesebb szerepei. A háborút négy évi és három hónapi frontszolgálattal végigküzdötte. 1923 óta a Nemzeti Színház tagja s itt is több ízben bebizonyította hasznavehetősógét. A Nemzeti Színházban játszott szerepei közül különösen a »Magyar nábob« Marcija, az »Árva László király« Bodó hadnagya, a »Tábornok« Rácz tisztiszolgája, »A velencei kalmár« Lancelot Gobbója, a »Sárga csikó« Petije és a »Mama« Ugri Miskája volt figyelemre méltó. — Felesége: Szilassy Etel, énekesnő. (L. o.).

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0192.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1049170 Gyenis Ede színész, sz. yszuletesevey 1882§22§. okt. 12-én, ytelepulesy Szakcs§2§on (ytelepulesy Tolna m.§2§). yszemelynevy Rákosi Szidi§6§ színésziskolájának elvégzése után yevszamy 1906§20§-ban yszemelynevy Bihari Ákos§6§ társulatánál ytelepulesy Kecskemét§2§en lépett színpadra. Onnan a yintezmenyy Király Színház§8§hoz szerződött, majd két évi itt működése után ytelepulesy Szatmár§2§, ytelepulesy Miskolc§2§ és ytelepulesy Nagyvárad§2§ színpadjain játszott, ahol mint siheder és szerelmes színész mindig és mindenütt megállotta helyét. A vidéken yszerepy Bilitzky kadét§12§ (a ycimy Dolovai nábob leányá§10§ban), yszerepy Matyi§12§ (a ycimy Bor§10§ban), yszerepy Romeo§12§ és yszerepy Horkay Feri§12§ stb. voltak legkedvesebb szerepei. A háborút négy évi és három hónapi frontszolgálattal végigküzdötte. yevszamy 1923§20§ óta a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ tagja s itt is több ízben bebizonyította hasznavehetősógét. A yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban játszott szerepei közül különösen a »ycimy Magyar nábob§10§« yszerepy Marci§12§ja, az »ycimy Árva László király§10§« yszerepy Bodó hadnagy§12§a, a »ycimy Tábornok§10§« yszerepy Rácz§12§ tisztiszolgája, »ycimy A velencei kalmár§10§« yszerepy Lancelot Gobbó§12§ja, a »ycimy Sárga csikó§10§« yszerepy Peti§12§je és a »ycimy Mama§10§« yszerepy Ugri Miská§12§ja volt figyelemre méltó. — Felesége: yszemelynevy Szilassy Etel§6§, énekesnő. (L. o.).

CSAKKOD 1049170 yszemelynevy Gyenis Ede§6§ yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Szakcs§2§ ytelepulesy Tolna m.§2§ yszemelynevy Rákosi Szidi§6§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Bihari Ákos§6§ ytelepulesy Kecskemét§2§ yintezmenyy Király Színház§8§ ytelepulesy Szatmár§2§ ytelepulesy Miskolc§2§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ yszerepy Bilitzky kadét§12§ ycimy Dolovai nábob leánya§10§ yszerepy Matyi§12§ ycimy Bor§10§ yszerepy Romeo§12§ yszerepy Horkay Feri§12§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Magyar nábob§10§ yszerepy Marci§12§ ycimy Árva László király§10§ yszerepy Bodó hadnagy§12§ ycimy Tábornok§10§ yszerepy Rácz§12§ ycimy A velencei kalmár§10§ yszerepy Lancelot Gobbó§12§ ycimy Sárga csikó§10§ yszerepy Peti§12§ ycimy Mama§10§ yszerepy Ugri Miska§12§ yszemelynevy Szilassy Etel§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1049170.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com