1049960.htm
Cimszó: Gyulafehérvári színészet - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
konkretszinhazcimszo
Szócikk: Gyulafehérvári színészet - Nem
lehetetlen, hogy amikor Gyulafehérvár az erdélyi fejedelmek székhely volt, itt
is megfordultak bizonyos jokulátorok és hisztriók. Annak azonban semmi nyoma,
hogy az első erdélyi Nemes Játszó Társaság ellátogatott volna a városba.
Egyáltalában Gyulafehérvárnak nem jutott jelentősebb szerep a magyar színészet
fejlesztésében. Átmeneti állomás volt mindig. 1865.ápr.havában itt járt Hubay
Gusztáv, majd 1885.márc.29-én Jáni János társulata kereste fel a várost. Mikor
a kerületi rendszert behozták, Gy-t a marosvásárhelyi kerülethez csatolták.
1908-ban Szilágyi Dezső több éven keresztül ide is elhozta társulatát. Majd
Krasznay Ernő társulata is működött itt. Hidvéghy Ernő staggione-társulata,
utoljára pedig 1918-ban Szabó Pál marosvásárhelyi társulata játszott a
gyulafehérvári színpadon. A város különben a II-ik erdélyi színikerület
körzetébe tartozott. (Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Nagyszeben, Déva, Zilah
és Gyulafehérvár állomásokkal.)
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0208.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1049960 Gyulafehérvári
színészet Nem lehetetlen, hogy amikor ytelepulesy Gyulafehérvár§2§ az
ytelepulesy erdély§2§i fejedelmek székhely volt, itt is megfordultak bizonyos
jokulátorok és hisztriók. Annak azonban semmi nyoma, hogy az yintezmenyy első
erdélyi Nemes Játszó Társaság§8§ ellátogatott volna a városba. Egyáltalában
ytelepulesy Gyulafehérvár§2§nak nem jutott jelentősebb szerep a magyar
színészet fejlesztésében. Átmeneti állomás volt mindig. yevszamy
1865§20§.ápr.havában itt járt yszemelynevy Hubay Gusztáv§6§, majd yevszamy
1885§20§.márc.29-én yszemelynevy Jáni János§6§ társulata kereste fel a várost.
Mikor a kerületi rendszert behozták, Gy-t a ytelepulesy marosvásárhely§2§i
kerülethez csatolták. yevszamy 1908§20§-ban yszemelynevy Szilágyi Dezső§6§ több
éven keresztül ide is elhozta társulatát. Majd yszemelynevy Krasznay Ernő§6§
társulata is működött itt. yszemelynevy Hidvéghy Ernő§6§ staggione-társulata,
utoljára pedig yevszamy 1918§20§-ban yszemelynevy Szabó Pál§6§ ytelepulesy
marosvásárhely§2§i társulata játszott a ytelepulesy gyulafehérvár§2§i
színpadon. A város különben a II-ik ytelepulesy erdély§2§i színikerület
körzetébe tartozott. (ytelepulesy Marosvásárhely§2§, ytelepulesy Székelyudvarhely§2§,
ytelepulesy Nagyszeben§2§, ytelepulesy Déva§2§, ytelepulesy Zilah§2§ és
ytelepulesy Gyulafehérvár§2§ állomásokkal.)
CSAKKOD 1049960 yintezmenyy Gyulafehérvári
színészet§8§ ytelepulesy Gyulafehérvár§2§ ytelepulesy erdély§2§ yintezmenyy
első erdélyi Nemes Játszó Társaság§8§ ytelepulesy Gyulafehérvár§2§ yevtizedy
186§30§ yszemelynevy Hubay Gusztáv§6§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Jáni
János§6§ ytelepulesy marosvásárhely§2§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Szilágyi
Dezső§6§ yszemelynevy Krasznay Ernő§6§ yszemelynevy Hidvéghy Ernő§6§ yevtizedy
191§30§ yszemelynevy Szabó Pál§6§ ytelepulesy marosvásárhely§2§ ytelepulesy
gyulafehérvár§2§ ytelepulesy erdély§2§ ytelepulesy Marosvásárhely§2§
ytelepulesy Székelyudvarhely§2§ ytelepulesy Nagyszeben§2§ ytelepulesy Déva§2§
ytelepulesy Zilah§2§ ytelepulesy Gyulafehérvár§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1049960.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com