Lovaik egészen közel vitték a két gyereket a Bölcs Szarvas lakhelyéhez. Miután megköszönték nekik a csodás vágtát, Kalen és Lanna izgatottan pillantottak egymásra.
- Készen állsz rá, hogy találkozz Mendeország legragyogóbb és legfenségesebb lakójával? - kérdezte Lanna.
- Igyekszem majd, hogy ne hozzak rád szégyent! - ígérte Kalen, mire mindketten elnevették magukat.
     Kézen fogva sétáltak be a hatalmas tölgyfák alá. Lanna vette először észre a Bölcs Szarvast, és amikor meglátta, ijedten felsikkantott. Kalen a következő pillanatban megértette, miért: egy hatalmas termetű, ám láthatóan lesoványodott, fakó szőrű szarvas feküdt az egyik fa alatt. Jöttükre nagy nehezen négy lábra állt, de látszott rajta, hogy öreg és beteg, amitől Kalent elfogta a szorongás, Lanna szemét pedig elfutották a könnyek.
- Mi történt veled? - kérdezte a tündérlány.
- Sajnálom, hogy ilyen állapotban kell látnotok. Már nagyon vártalak titeket - felelte a Bölcs mély, reszelős hangon. - Gondolatban végigkísértelek titeket az úton, és láttam és éreztem, amit ti láttatok és éreztetek. És azt is láttam, amit szerencsére ti nem: hogy a smaragd mennyi veszélytől mentett meg titeket útközben.
- Hogyan mentett meg minket a smaragd? - kotyogta közbe Kalen. - Hiszen számtalan veszéllyel és ellenséggel találkoztunk!
- Vannak elkerülhetetlen veszedelmek, de a smaragd, amikor csak tehette, olyan úton vezetett titeket, amely elkerült mindent, ami élő. Tondar kémeitől és vadászaitól nyüzsögnek az erdeink, és ami még ennél is rosszabb: a katonái felgyújtották az északi erdőket, és a Sötét és Végenincs Fenyvest, mert nem akarják, hogy bárki is elbújhasson Tondar elől.
- Ezért vagy ilyen beteg? - kérdezte Lanna, és megsimogatta a Szarvas homlokát. - Pusztulnak a fák és az erdőlakók vagy menekülnek, vagy velük halnak. Ahogy Mendeország sebei egyre mélyülnek, úgy gyengül a te erőd. Ne félj, a tündérek begyógyítják majd a sérüléseket!
- A tündérek is menekülnek, Lanna. Nem vagytok harcosok, és amíg Tondart le nem győzik, nem tudtok mit tenni. Te vagy az egyetlen tündér, aki Tondar vára felé, és nem Mendeország déli felébe tart.
- Már gyülekezik a sereg Tondar ellen, Bölcs Szarvas - mondta Kalen. - Találkoztunk Domonnal, a lebegőkkel és a király lovaival, akik egész Mendeországban csatába szólítják Vende híveit. Megostromoljuk a gonosz király várát, és kiszabadítjuk Vendét és a tündéreket.
- Kalen, te vagy Mendeország Bajnoka, neked kell kiszabadítanod Vende királyfit. Nem vehetsz részt a csatában, hanem egyedül kell bejutnod a várba, és megtalálnod a barátodat. Tondar seregét legyőzhetik Mendeország harcosai, de Tondart magát nem.
- Én még vívni sem tudok - ismerte be Kalen, aki hirtelen rádöbbent a teher súlyára, amit cipelnie kell. A diadalmas érzés, amit néhány órája érzett, nyom nélkül megszűnt. - Nem hiszem, hogy egyedül Lannával meg tudnánk birkózni Tondarral, ha felnőtt tündérek sem tudtak szembeszállni vele.
- Sajnálom, Kalen, de Lanna sem tarthat veled - mondta a Bölcs Szarvas. - Én foglak elkísérni Tondar birtokának határáig, ahol véget érnek az erdők. De tovább én sem tarthatok veled, mert annyira még nem gyengültem el, hogy a föld ne érezze meg a jelenlétemet, és ha kizöldülne a kopár talaj és újra életre kelnének a felégetett fák, akkor Tondar megtudná, hogy mi készül ellene. Nem szabad, hogy számítson rád.
     Kalen egy percig szóhoz sem jutott. Ösztönösen Lannára nézett, aki ugyanolyan rémülten nézett vissza rá, mint ahogyan ő bámult barátjára. Azért győztek le annyi nehézséget együtt, hogy a cél előtt elválasszák őket?
- Ne haragudj, de Kalen egyedül képtelen kiszabadítani Vende királyfit - mondta Lanna. - Muszáj vele mennem.
- Itt az ideje, hogy megengedjük Kalennek, hogy megmutassa, mit tud - mosolyodott el a Bölcs Szarvas. - Neked, Lanna, más feladatot szánok. A lebegőkkel tartasz, és segítesz minél többeket arra buzdítani, hogy vegyenek részt a csatában. Mendeország lakóinak szükségük van rá, hogy egy tündér is biztassa őket, és lássák, az országuk nem maradt gyógyítók nélkül. Senki sem akar harcolni, ha közben attól fél, hogy a távollétében felgyújtják az otthonát.
     Kalen és Lanna nem mertek egymásra nézni, mindketten a földet bámulták, és próbáltak úrrá lenni a rémületen, amit az a tudat okozott, hogy el kell szakadniuk egymástól. De megértették, hogy a Bölcs Szarvas nem kegyetlenségből szakítja el őket, hanem azért mert e rendkívüli helyzet ezt teszi szükségessé. A fiú tudta, hogy Lanna biztosan képes lesz Mendeország tétovázó lakóit harcra buzdítani, és a Bölcs Szarvas szavaitól úgy érezte, magában sem kételkedhet: Itt az ideje, hogy megengedjük Kalennek, hogy megmutassa, mit tud. Jobb is, hogy Lannát nem teszi ki annak a veszélynek, ami Tondar várában vár rá - gondolta a kisfiú megnyugodva.
- Mikor kell indulnunk? - kérdezte végül.
- Minél előbb, drága barátaim, minél előbb - felelte a Bölcs Szarvas. - Itt az ideje elbúcsúznotok egymástól - tette hozzá, és távolabb ment tőlük, alig vonszolva legyengült testét.
- Vigyázz magadra, Lanna! - mondta Kalen. - És ne aggódj miattam, már nem vagyok olyan buta, mint amikor megérkeztem Mendeországba.
     Lanna hirtelen átölelte. Kalen biztatóan megveregette barátja hátát.
- Nem lesz semmi baj! Kiszabadítom Vendét, és megnyerjük a csatát! Aztán minden olyan lesz, mint régen - mondta, és ahogy ezt hozzá tette, Lanna szomorúan nézett fel rá. Kalen csak ekkor döbbent rá, hogy kalandjai ebben a világban, végződjenek akár jól, akár rosszul, a végükhez közelednek, és hogy most még csak egy rövid időre kell elbúcsúznia barátjától, de hamarosan talán mindörökre.
- Mit gondolsz, meglátogathatsz az én világomban? - kérdezte félénken.
- Nem tudom - válaszolta Lanna. Egy kis ideig mindketten hallgattak. - Légy óvatos, Kalen! Találkozunk Tondar váránál! - ígérte a tündérlány, és még egyszer megölelte Kalent, aztán elindult, hogy még néhány szót váltson a Bölcs Szarvassal. A fiú nem hallotta, miről beszélnek, csak figyelte őket, aztán már csak Lannát, ahogy keletnek fordult, és kisvártatva elnyelte őt az erdő sűrűje.
- Készen állsz? - kérdezte Kalentől a Bölcs Szarvas. A kisfiú nem szeretett volna tiszteletlennek tűnni, de úgy érezte, ezt a kérdést inkább neki kellett volna feltennie. A Bölcs Szarvasnak láthatóan minden lépés fájdalmat okozott.
- Igen - mondta végül.
    Útnak eredtek, és Mendeország Bölcse meglepően fürgének bizonyult, bár látszott rajta, hogy komoly fájdalmat kell kiállnia.
- Nincsenek kérdéseid, Kalen? - kérdezte a Bölcs, amikor már órák óta pihenés nélkül haladtak a rengetegben. - Általában, akivel csak találkozom, eláraszt a kérdéseivel. Azt gondolják, mindenre tudom a választ, és a jövőbe látok. Nem szeretnéd tudni, hogy sikerül-e megmentened Vendét?
- Már tudod, hogy sikerül-e? - kérdezte a kisfiú.
- Te mit gondolsz? - kérdezett vissza kísérője. Kalen elgondolkodott a kérdésen.
- Szerintem ha előre látnád, hogy mindent elrontok, és így is oda küldenél, az igazságtalan dolog lenne. És ha látnád a dolgokat, amik meg fognak történni, nem fájna a fejed a sok gondolkodástól? Ha én félúton meggondolnám magam, és haza akarnék menni, akkor hirtelen az egész jövő, amit látsz megváltozna, nem? És ha sok ember meggondolja magát, akkor meg csak kapkodhatnád a fejed, hogy most mi fog történni.
     A Bölcs Szarvas hangosan felnevetett.
- Még senki sem volt ilyen megértő velem, Kalen. Általában azt hiszik, hogy megnyugtató dolog sokat tudni. Köszönöm, hogy őszinte voltál velem. Ezek szerint azt gondolod, nem láthatom előre, hogy meg fogod-e gondolni magad útközben?
- Igen. Mert még én sem tudom - válaszolta a fiú.
- Nagyon különleges vagy, Kalen, nem is gondolnád mennyire - hümmögte a Bölcs Szarvas. - Nem véletlenül lettél te a Bajnok.
- Te döntöttél úgy, hogy én leszek a... - a kisfiúnak nehezére esett így neveznie saját magát - Bajnok? - kérdezte kíváncsian.
- Nem, senki más, csakis te döntöttél úgy, hogy Mendeország Bajnoka leszel - csóválta a fejét a Bölcs.
- Én? Mikor? - csodálkozott Kalen.
- Mendeországnak szüksége volt egy bajnokra. De nem mondhattam volna azt sem én, és senki más sem valakinek, hogy mentsen meg minket. Amikor Mirian megkérdezte tőled, hogy meg akarod-e menteni a barátodat, és igent mondtál, akkor lettél a Bajnokunk. Vende és Mendeország sorsa ebben a nehéz helyzetben egy és ugyanaz, így ha a barátodat megmented, mindenkit megmentesz, aki felett neki és nem a sötét szívű Tondarnak kell uralkodnia.
     A fák egyre csenevészebbek lettek körülöttük, és jóval azelőtt, hogy lement volna a nap, már sűrű sötétség borult feléjük: közeledtek Tondar birtokának határához, amely felett az eget folyton zord, szürkésfekete fellegek takarták el.
- Már nem jöhetsz tovább, ugye? - kérdezte Kalen, amikor hirtelen elfogytak körülöttük a fák, és egy kopár, fekete földű pusztaság szélén álltak. A távolban egészen aprónak tűnt még, de már szabad szemmel is látható volt Tondar vára.
- Nem, ideje visszafordulnom - ismerte el a Bölcs Szarvas. - Néhány óra, és eléred Tondar várát. Búcsúzóul még egy jó tanács: minden nálad van, amire szükséged lehet, hogy biztonságban eljuss Vende börtönéig.
- Öm... köszönöm - mondta a kisfiú, bár nem volt benne biztos, hogy ez egy épkézláb tanácsnak számít. - Találkozunk még? - kérdezte.
- Nem láthatom előre, nem igaz? - nevetett rejtélyesen a Bölcs. - Ég veled, Kalen! - mondta.
     A kisfiú illedelmesen elköszönt, és továbbindult észak felé. Az utolsó levéltelen fák egyikéről egy uhu leste őt.
- Menj innen, hess! - kiáltott rá Kalen. - Nem hiszek a babonákban - a bagoly láttán azonban mégis nyugtalanság fogta el, és visszanézett, hátha látja-e még a Bölcs Szarvast. Ő azonban már sehol sem volt.