Kalen és Lanna tanácstalanul torpantak meg a folyóparton. Csónakjukat rég messze sodorta a víz, és sehol sem láttak átkelésre alkalmas helyet.
- Induljunk el dél felé, kövessük a folyót, amíg nem találunk egy gázlót - javasolta Kalen. Lanna beleegyezően bólintott. Kis szárnyaival nem tudta volna mindkettejüket átrepíteni a túlpartra, ahhoz a folyó errefelé túl szélesen hömpölygött a Roppant Óceán felé.
     Baktatni kezdtek a sziklákkal, fűzfákkal és nádasokkal szegélyezett parton.
- Hogy szól tovább a vers, Lanna? - kérdezte Kalen.
- Hmm... - kezdte Lanna - a következő versszak eleje egy kicsit zavaros, de utána egyértelműen azt mondja, hogy a Szigetre kell mennünk. Így szól: Hagyd hátra az elmúlót, és a kapitányig kövesd a folyót. Ha a kikötőbe elvezettek, nincs más hátra: az iránytűt keresd meg!
- Hagyd hátra az elmúlót... - dünnyögte Kalen. - Ez biztosan Ramerára utalt, a Bölcs Szarvas azt akarta, hogy még találkozzunk vele. De miféle kapitányról van szó? - nézett kérdőn Lannára.
- Hát ez az, amit nem tudok. Fogalmam sincs, miféle kapitányról van szó - rázta meg a fejét Lanna.
- Várj csak... - Kalen emlékezetében motoszkált valami egy kapitányról, akiről Vende mesélt neki. - Nem lehet, hogy az Örökké Horgonyzó Hajó kapitányát kell megtalálnunk?
- Az csak mese, Kalen. Egy mese azoknak, akik kétségbeestek Vende apjának bukása után, és a falvaikat elhagyva most is az erdőkben bujkálnak.
- Vende mást mondott - ragaszkodott az igazához Kalen. - Az apukája halála után a hadsereg szétszéledt, de a vezére az utolsó megmaradt hajón elmenekült, és azóta is ezen a folyón horgonyoz, amíg el nem jön a visszavágás ideje.
- Én is ismerem a történetet. Az egykori seregvezér útközben áthaladt a Varázs Taván, hajója így varázslatos módon láthatatlanná vált, és csak akkor válik láthatóvá, ha a kapitány úgy akarja. Dajkamese. Ha a kapitány életben van, miért nem toboroz sereget, hogy segítsen a Bajnoknak, vagyis neked, Kalen, amikor Tondar ellen indulsz? - tárta szét a karját Lanna.
- Talán épp arra vár, hogy felbukkanjon a Bajnok - húzta ki magát Kalen. - Szerintem nézzük meg, merre vezet minket a smaragd - javasolta, és elővette a lepkehálóba tekert drágakövet. - Vezess minket a Kapitányhoz! - mondta a smaragdnak hangosan, ami mosolygásra késztette Lannát.
- Jól van - adta be a derekát. - Lássuk, mire jutunk vele.
     A gyönyörű zöld kő elfordult Kalen tenyerében: dél felé mutatott, amerre eddig is tartottak.
- Különben sem hiheted, hogy a Bölcs Szarvas beleírt volna olyasmit az útravaló versünkbe, ami nem igaz - jelentette ki magabiztosan Kalen.
- Lehet, hogy nem mindent szó szerint értett - próbálta védeni a saját véleményét Lanna, de látszott rajta, hogy már kételyei vannak a maga igazáról.
     Kalen eltökélten haladt elől, amíg a nap már a fejük felől ragyogott le rájuk: a déli órákban járhattak. A folyópart nem tartogatott váratlan meglepetéseket - legalábbis egy ideig. Aztán Lanna kezdett egyre nyugtalanabbá válni, folyton körbe-körbe nézelődött.
- Mi a baj? - kérdezte Kalen.
- Nem tudom - felelte halkan Lanna. - Rossz érzésem van, mintha figyelnének minket. És az előbb, azt hiszem, láttam egy baglyot, ami rossz előjel. Tudod, Tondar is tisztában van vele, hogy az iránytű a Szigeten van, és biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz azért, hogy bejusson oda. Egyelőre azonban az anyukám és Ramera bűbájai távol tartják őt. De ha én Tondar helyében lennék, biztosan állandó megfigyelés alatt tartanám a Sziget körüli partokat.
     Alighogy ezt kimondta, egy nyílvessző suhant el Kalen előtt, és fúródott egyenesen Lanna hasába.
- Lanna! - kiáltott fel megrettenve Kalen. Lannáról azonban, ahogy hozzáért a nyílhegy, le is pattant. Az öreg tündértől kapott ruha megvédte őt a sérüléstől. Kalen előhúzta kardját, és az ellenséget várva nézett felfelé, a part magasabban fekvő részére. A bokrok és fák között semmiféle mozgást nem vett észre.
- Futás, Kalen! - adta ki az utasítást Lanna, és rohanni kezdtek, köveket kerülgetve, bokáig vízben gázolva át a nádason, felverve a madarakat, amelyek messziről elárulhatták támadójuknak, hogy merre tartanak. Kalen erősen szorította a markában a követ, és szorosan Lanna nyomában haladt. Nyílvesszők suhogtak el előttük, közöttük és kevéssel a fejük felett. Valószínűnek tűnt, hogy üldözőik többen vannak.
     Amikor egy sziklás szakaszon szaladtak keresztül, a smaragd váratlanul visszarántotta Kalent, és a fiú hanyatt esett. Rögtön három nyílvessző süvített felé. Gyorsan lejjebb gurult, egy nagy szikla takarásába.
- Lanna, várj!
- Mi az? - fordult hátra idegesen a tündérlány.
- A smaragd megállított. Azt hiszem, itt vagyunk - mondta Kalen.
- Hol az az itt? - nézett körül Lanna. A folyó teljesen nyugodtnak tűnt, közel s távol nyoma sem volt hajónak. Ám nem sokkal előttük a folyó kettévált, hogy körbefolyja a Rejtélyek Szigetét, ami a déli napsütésben is szürke, ködös foltként terült el , nem sok jót ígérve az oda merészkedőknek.
- Itt kell lennie a hajónak! - mondta Kalen, és úgy nézte a folyót, mintha azt várná, hogy a következő pillanatban felbukkan egy hajó a semmiből.
     Így is történt. Lanna felkiáltott, és Kalen mellé ugrott a szikla takarásába.
- Öten rohannak felénk, mire elszámolunk tízig, itt állnak előttünk, és egyszerűen le fognak nyilazni! - kiabált Lanna elveszítve bátorságát.
- Gyerünk, Lanna, a hajóra! - ugrott talpra Kalen, és magával rántotta a tündérlányt is.
- Milyen ha... - kezdte volna Lanna, de tátva maradt a szája.
     Egy háromárbocos hajó állt délcegen előttük, és egy hatalmas, fekete medve, csákóval a fején egy kötelet dobott le nekik. Kalen hátrapillantott, de közben már a kötél felé futott. Öt férfi közeledett feléjük, mindegyik felajzott íjjal. Ugyanúgy néztek ki, mint azok, akik a Fenyvesben vadásztak rájuk a farkasokkal.
- Fogd meg a kötelet! - mondta Lannának.
- De fel is tudok repülni a fedélzetre, amíg te felmászol! - ellenkezett a kislány.
- Csak fogd meg! Aztán repülhetsz is, ha akarsz, de a kötelet ne engedd el!
     Öt nyílvessző száguldott feléjük. Kalen bőrvértjéről éppúgy lepattantak, mint Lanna ruhájáról. Üldözőik az íjakat eldobva rohantak feléjük, hogy megakadályozzák a hajóra jutásukat.
     Kalen és Lanna egyszerre értek a kötélhez. Kalen érezte, hogy megragadják a bokáját, de üldözője rögvest hátrahőkölt. A láb, amit az előbb szorított, most eltűnt a szeme elől. Kalen csak remélte, hogy ez fog történni, és most óriási megkönnyebbülést érzett. Láthatatlanok lettek, ahogy hozzáértek a kötélhez. Megmenekültek.
     Alig egy perccel később mindketten a fedélzeten álltak lihegve és fújtatva.
- Ez nem sokon múlt... - jegyezte meg Lanna. Kalen gyorsan visszasüllyesztette a smaragdot a tarisznyájába.
- Köszönjük, hogy megmentettél minket - mondta a hatalmas, fekete medvének, aki most megjelent előttük. - Kalen vagyok, ő pedig Lanna - mutatta be mindkettejüket.
- Örvendek a szerencsének - nyújtotta a mancsát a medve, ami meglehetősen meghökkentő volt egy állat részéről, legalábbis Kalen számára. Nem sokkal meglepőbb, mint hogy egy beszélő medve láthatatlan hajóján vagyok - gondolta aztán magában Kalen, és erősen megszorította a szőrös praclit.
- Az én nevem Domon - mutatkozott be. - Én vagyok ennek a hajónak a kapitánya. És egyben a legénysége is - tette hozzá. - Remélem, ez utóbbi azonban már nem sokáig. Nemde te vagy Mendeország várva várt Bajnoka? - kérdezte Kalent.
- Azt mondják, az vagyok - mondta Kalen.
- Te pedig Mirian tündér lánya vagy, igaz-e? - fordult Lannához. - A szemed pont, mint az övé. Ej, nagyon örülök nektek! - csillant fel a medve szeme. - Nagy szerencse, hogy időben találkoztunk. A Sziget környéke hemzseg Tondar embereitől. Ramera tündér mondta, hogy ma várhatlak titeket, úgyhogy felszedtem a horgonyt, és a folyónak ezen az ágán vártam, hogy felbukkanjatok.
- Találkoztál Ramerával?
- Felszedted a horgonyt?
     Az előbbit Lanna, az utóbbit Kalen kérdezte.
- Hjaj, találkoztam vele bizony. Messzire indult, és csak annyit mondott, hogy legyek résen, nehogy elfogjanak titeket azok a martalócok. Aztán, igen, felszedtem a horgonyt. Vende királyfinak hadseregre lesz szüksége, mire ti eljuttok Tondar várába. Én is ott leszek azon a napon, amikor legyőzöd a gonosz királyt, Kalen, én Bajnokom, és a seregemmel megvívunk Tondar hadával.
- Honnan tudod, hol keresd a régi katonákat? Mindenki bujdosik - tudakolta Lanna.
- Ramera szétküldte a Bűvölet Völgyében fészkelő madarakat Mendeország minden szegletébe, hogy nyílt felkelésre buzdítsanak. Képzeljétek el, hogy ezekben a percekben is, amíg mi itt csevegünk, emberek, állatok, tündérek sorra értesülnek róla, hogy háború készül Tondar ellen. Régi fegyverek kerülnek elő, páncélokat öltenek fel, és megindulnak a csapatok északnyugat felé.
     Kalen és Lanna lenyűgözve hallgatták Domont.
- Én magam is csak kiteszlek titeket a Szigeten, és indulok. Hosszú és veszélyes út vezet szárazon és vízen is Tondar erődjéhez. Ha nem haragszotok, vissza is megyek kormányozni. Ennivalót találtok a kabinomban. Egy óra múlva kikötünk az egyetlen helyen, ahol meg lehet közelíteni a partot, a sziget déli csücskében. A tündérek bűbája nem hat a hajómra, mert ismertek és bíztak bennem, amikor védő varázslatokkal látták el a Szigetet. - Domon ezt nagyon büszkén tette hozzá.
- Köszönjük a fuvarozást! - mondta neki Kalen. A medve biccentett, és visszatért a kormányhoz.
     Kalen és Lanna a korláton támaszkodva nézték a Szigetet, ahogy elhajóztak mellette. Kalen lehangolóan sötétnek látta, amit csak fokozott az, hogy a sűrű erdőt köd ülte meg. Érezhetően le is hűlt a levegő, ahogy egyre közelebb kerültek a parthoz. Kalen eltűnődött rajta, hogy vajon azok, akik nem ismerik a félelmet, milyennek láthatják ezt a helyet.
- Te is úgy látod, hogy... - kezdte a kérdést, de Lanna közbevágott:
- Nyomasztó? - fejezte be Kalen helyett a kérdést. - Igen - mondta, és elmosolyodott: - Ezek szerint én is félek. Az előbb a parton, amikor lőttek ránk, és amikor észrevettem, hogy elestél, akkor nagyon megijedtem. Nem tudtalak volna megvédeni öt fegyveres támadóval szemben.
- Nem a te feladatod, hogy megvédj engem - jegyezte meg Kalen. - Tudok vigyázni magamra. És én is féltem, hogy neked bajod esik. Tudod, az én világomban a fiúk szokták megvédeni a lányokat. Te sem vagy sebezhetetlen, még ha tündér is vagy.
- Ezzel a ruhával és te a vértjeiddel azért elég közel állunk hozzá, hogy sebezhetetlenek legyünk - nevette el magát Lanna.
- Hát igen. Már csak egy olyan kardot kéne szereznem, amelyik magától vív, és akkor már lenne esélyem legyőzni Tondart - viccelődött Kalen.
- Semmi sem szól arról, hogy fegyverrel kellene legyőznöd Tondart - mutatott rá Lanna.
- Másképp hogy győzhetném le? - ráncolta a homlokát Kalen.
- Varázslattal, ügyességgel, segítséggel - sorolta Lanna. - Az elsődleges feladatod, hogy kiszabadítsd Vende királyfit.
     Kalen bólintott, aztán gondolataiba merülve, némán figyelte tovább a túlsó partot. Nemsokára kikötöttek a Rejtélyek Szigetén. Domon csákóját gyűrögetve búcsúzott tőlük:
- Vigyázzatok magatokra, és kísérjen titeket nagy szerencse! - mondta ünnepélyesen. - Megtiszteltetés volt, hogy én hozhattalak ide titeket.
- Számunkra is, hogy a te hajódon utazhattunk - mosolygott rá Lanna, aki láthatóan teljesen elfeledte korábbi kételyeit.
- Nem telik el sok idő, és újra találkozunk egy ennél sokkal sötétebb helyen - jósolta Domon zordan. - Alig várom, hogy lemossam magamról a vereség szégyenét.
- Neked is sok szerencsét, Domon! - búcsúzott Kalen is. - Nemsokára találkozunk!
     Egy perccel később Lanna és ő már a Rejtélyek Szigetének földjén álltak. Kalen vacogva terítette köpenyét a vértezet fölé. Olyan hideg volt, hogy látszódott a lehelete, és még csak akkor kezdett élénkülni a szél.