Múltba veszett éjszaka

A süllyedő hold-hajó
hídján áll az isten
angyalom fohászkodik
elvesztett szárnyait akarja
hánykódik
a háborgó égi vízen
forog hullám-keréken
drámája homályban
tenger párája takarja
Különös éj van
kondulások lüktetések pihegések
csizma a kengyelben
feszülten figyelő harci lovak
az ország urai meginogtak
erkölcsben hatalomban
a holdfényes réseken
előbújnak a letiportak
Felettük tömérdek csillag
mind rájuk sugároz
mégis űrmagányban
ivadékaik közt
megalázkodva élnek
az élet-fenség ölében
fáznak feltámadottjaink
őket nem csak megidéznünk
de magunkhoz is kéne ölelnünk